Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Angyalok szárnyaltak a színpadon

bence_foto_2014_img_3921

A Kaláka volt az est díszvendége

A színház művészei- és művészbarátai a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fogyatékossággal élő gyermekeivel és fiataljaival közösen léptek fel hétfőn este a színház színpadán, egy kétórás műsor keretében. Az Angyalok szárnyalása rendezvény célja: segíteni a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságát, és az est bevételéből támogatni a gyermekvédelmi központban élő fiatalokat.

A Jókai Színház fontos küldetésének tartja, hogy a fogyatékossággal élők minden tekintetben azonos eséllyel látogathassák és közösségi élményként élhessék meg az előadásokat; akadálymentes az épület, Braille-írással táblák tájékoztatják a vakokat és gyengénlátókat, előadásainkon gyakran segíti jeltolmács a hallássérültek színházi élményhez jutását és narrált előadás a látássérültekét. Tarsoly Krisztina és Komáromi Anett színművészek kezdeményezésére és szervező munkája nyomán mára hagyománnyá vált az egész estét betöltő jótékonysági est, amelyet a művészek, és akadályozottsággal élő fiatalok közös előadása tesz különlegessé. A felkért művészek és együttesek mindig örömmel tesznek eleget a meghívásnak. Idén a jótékonysági est díszvendégeként az idén negyvenöt éves Kossuth- és Prima Primissima-díjas Kaláka, a megzenésített versek hazai műfajának alapító zenekara örvendeztette meg játékával a publikumot.

Kaláka

Komáromi Anett színművész így emlékezett a kezdetekre:

„Sok évvel ezelőtt kezdődött el valami nagyon fontos itt, ami azóta is tart, és egyre többen vagyunk…Tarsoly Krisztina kolléganőmmel 2005-ben találkoztunk először a sérült fiatalokkal. Akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen hosszútávú kapcsolat és ilyen mélységű barátság alakul ki közöttünk. Az évek során újabb és újabb kihívásokat kerestünk, és hogy ma ismét itt lehetünk, az egy kilenc évvel ezelőtti  találkozásnak és rengeteg ember szeretetének, nyitottságának és energiájának köszönhető.”

Presits Tamás és Komáromi Anett

A különleges, szívet melengető jótékonysági est  ismét nagy sikert aratott, a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a fellépők produkcióit. A láthatóan sok gondoskodással, szeretettel felkészített fogyatékossággal élő fiatalok mellett felléptek: a Jókai Színház művészei, Komáromi Anett, Presits Tamás, Kovács Edit, Liszi Melinda, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Jancsik Ferenc, Vadász Gábor, valamint Biró Gyula, Balázs Csongor, Tatár Bianka, Berényi Nagy Péter, Mlinár Pál, Rázga Áron, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium gyermekkórusa, Berta János Jimmy, Falusi László, Vozár M. Krisztián, Lovas Gábor, Mlinár Pál, Rázga Áron, Szente Évi, Kerekes Judit és a Fitt Dance Center.

Mészáros Mihály és Faluhelyi Balázs

Közreműködött: Bunzel Lívia és a Lívia Fodrászszalon, az Edit Fodrászat, Gyulavári Zoltán, a Szent Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola Iparművészeti Tagozatának tanulói és Novák Attila, Nyári Attila, Szlávik Ágnes, Tallér Edina, Vámos Zoltán és a Jókai Színház munkatársai.

 A gálaestet Tarsoly Krisztina színművész rendezte.

A gálaesthez idén kiállítás is kapcsolódik: egészséges és sérült fiatalok az angyalkép témakörében állították ki alkotásaikat a teátrum előterében. „Angyalt alkotni, kreálni több, mint egy egyszerű alkotói folyamat. Megjeleníteni a láthatatlant, megszemélyesíteni a személytelent, megérezni a legkisebb jelet, rezdülést… Különböző grafikai és festészeti technikák rendszeréből kiválasztani a legmegfelelőbbet, megalkotni a legalkalmasabb kompozíciót komoly feladat volt számukra” – mesélt az alkotási folyamatról Novák Attila művész tanár.

A rendezvény célja kettős volt: egyrészt meg kívánta mutatni a fogyatékossággal élő emberek értékeit, segítve ezzel társadalmi befogadásukat, másrészt a jótékonysági est bevétele az életminőségük javítását szolgálja a közelgő karácsonyi ünnep meghitté tételével. Ez az este most róluk szólt, és persze a támogatás, az elfogadás, a szeretet fontosságáról, arról, hogy mindenkinek jut itt feladat. Az Angyalok szárnyalása jótékonysági est most is bebizonyította, hogy a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak. 

2014.11.17.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Kedves Közönségünk!

Főpróbahetéhez érkezett a Látni a láthatatlant című hétköznapi passió próbafolyamata.

Ifjú tehetség Békéscsabán

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

Egy férfi Egy hang És ezer dallam

A Legjobb barátnők Svédországban!

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen döntött a Békéscsaba kultúrájáért kitüntetés adományozásáról.

Piros esőt kortyolt a föld

… és még egy előadás!

FURFANGOS MESE Tegnapi premierünk – képekben!

Vissza a Kék róka ősbemutatójának idejébe, 1917-be

A Magyar Teátrumi Társaság meggyőződése, hogy a művészet szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve. Ugyanakkor e szabadság gyakorlása elválaszthatatlan a művészi és emberi felelősségtől.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás