Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Nyilvános évadkezdés a Békéscsabai Jókai Színházban

foto_ignacz_bence_igbe0442

A közönség nagy örömére szeptember negyedikén nyilvános évadnyitó társulati ülést rendezett a Békéscsabai Jókai Színház a teátrum előtti téren, melynek műsorvezetői Veselényi Orsolya és Nagy Róbert színművészek voltak. A tér megtelt, hatalmas volt az érdeklődés. A programon a közönség a rendezőkkel és a társulat tagjaival is találkozhatott, akik kedvcsináló gyanánt egy kis ízelítőt adtak az új évad előadásaiból.

A rendezvény nyitásaként a teátrum direktora, Seregi Zoltán felidézte a színház nyári időszakát. Elmondta, hogy a békéscsabai teátrumban nyáron sem állt le a munka, hét helyszínen tizenkilenc előadásuk volt. Többek közt Nagyszalontán és Aradon is sikert aratott az Ősvigasztalás, Budapesten két előadásban a My Fair Lady-t játszották hatalmas sikerrel, valamint a Csabai Nyár részeként a művészek számos közönségkedvenc színdarabot adtak elő, de Egerben és Gyulán is vendégszerepelt a békéscsabai társulat. A teátrum igazgatója kiemelte a Szarvasi Vízi Színházban nyújtott óriási sikerüket. Büszkén ismertette, hogy az előadások mind egytől-egyig teltházas, illetve pótszékes előadások voltak, a produkciók több mint ezer nézőt vonzottak. A direktor megköszönte a társulat nyári munkáját, mellyel hozzájárultak a sikeres produkciókhoz.

A teátrum igazgatója az új évad kapcsán elmondta: fontosnak tartják, hogy olyan műsortervet állítottak össze, ami sokszínű, de mégis különleges. Igyekeztek hűek maradni a színház szlogenjéhez: közérthető művészet, minőségi szórakoztatás. Rendkívül fontos, hogy a néző a színpadi történésekkel, karakterekkel azonosulni tudjon, ugyanis a közönség az azonosulás útján jut el a katarzishoz. Nem feltétlen kell a társadalmi problémákat színre vinni, sokkal inkább az emberekkel, az emberi viszonyokkal, konfliktusokkal kell foglalkozni – vallja a színházigazgató.

Seregi Zoltán beszámolt arról, hogy a múlt évadban elindult egy folyamat a stúdiószínházi előadások tekintetében, amellyel több nézőt tudtak megszólítani. A direktor sikeresnek ítélte ezt a kezdeményezést, így ebben az évadban is nagy hangsúlyt fektetnek a stúdiószínházi darabokra. 

Az évadnyitón hat vendégrendező is jelen volt, akik az esemény résztvevőinek ízelítőt adtak darabjaikból, a színészek pedig prózai, illetve zenés-táncos előadás részletekkel szórakoztatták a nagyérdeműt.

Nem múlhat el nyitó és záró gála díjak nélkül. Az elmúlt évekhez hasonlóan Dr. Dóró János és a D.P. Kontakt Kft. idén is felajánlott egy-egy díjat a legjobb kamaraszínházi alakításért. A díj női nyertese Boldog Ágnes színművész lett, Alfred Hitchcock Pszicho című színpadi thrillerében nyújtott alakításáért. A legjobb kamaraszínházi alakítás férfi nyertese Gulyás Attila színművész, akit ugyancsak Alfred Hitchcock Pszicho című színpadi thrillerében nyújtott alakításáért díjaztak.

A nyilvános évadnyitó napján a színház a közönségnek egy egyedülálló akcióval készült, ugyanis 15 óra és 19 óra között az érdeklődők a 2019/2020-as évadra 20%-os kedvezménnyel válthattak bérletet.

A Békéscsabai Jókai Színház új évadja szeptember 19-én indul Heltai Jenő: A tündérlaki lányok című előadásával, Tege Antal rendezésében. Ezt követi Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben című mesedarabja, melyet szeptember 20-án láthat először a közönség. A színház visszatérő rendezője, Köllő Miklós, Molnár Ferenc: Liliom című művét állítja színpadra, amelynek bemutatója október 4. Első stúdiószínházi bemutató Csikós Attila: Két össze illő ember című darabja november 22-i bemutatóval. Ezt követően november 29-én egy újabb bemutató: Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről című zenés vígjátéka Halasi Imre Érdemes Művész rendezésében. December 6-án debütál a közönség előtt A szív hídjai című stúdiószínházi darab Merő Béla rendezésében. Januárban három bemutató várja a színházszerető közönséget: Várkonyi Mátyás – Béres Attila: Egri csillagok, a Gárdonyi Gáza regénye nyomán készült történelmi musicaljét Katkó Ferenc állítja színpadra. A Stúdiószínházban a Jászai Mari-díjas Bartus Gyula rendezésében Gregg Opelka: C’est la vie (Ilyen az élet) című műve, valamint Tege Antal rendezésében a Madárka című darab kerül bemutatásra. Február 28-án Csiszár Imre Kossuth-díjas művész rendezésében Krúdy Gyula: A vörös postakocsi előadást tekintheti meg a közönség. Murray Schisgal: Szerelem, ó! című vígjátékát Katkó Ferenc állítja színpadra március 6-ai bemutatóval a stúdiószínházban. 2020. március 27-én Grimm – Kocsák Tibor – Bozsó József: Rigócsőr királyfi című zenés meséjének örülhetnek a gyerekek. Április 16-án a Jászai Mari-díjas Kiss József rendezésében Wass Albert: Tizenhárom almafa ősbemutatójára várják a közönséget. Koltay Gergely – Szűts István – Kormorán: A Megfeszített rockoperát május 15-én mutatják be a nagyérdeműnek Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész rendezésében.

Fotó: Ignácz Bence/A-Team

 

2019.09.05.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Kedves Közönségünk!

Főpróbahetéhez érkezett a Látni a láthatatlant című hétköznapi passió próbafolyamata.

Ifjú tehetség Békéscsabán

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

Egy férfi Egy hang És ezer dallam

A Legjobb barátnők Svédországban!

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen döntött a Békéscsaba kultúrájáért kitüntetés adományozásáról.

Piros esőt kortyolt a föld

… és még egy előadás!

FURFANGOS MESE Tegnapi premierünk – képekben!

Vissza a Kék róka ősbemutatójának idejébe, 1917-be

A Magyar Teátrumi Társaság meggyőződése, hogy a művészet szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve. Ugyanakkor e szabadság gyakorlása elválaszthatatlan a művészi és emberi felelősségtől.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás