Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

A csoki az kell!

dsc01162

Kövérkirály áprilisban érkezik a Jókai Színházba

Az idei évadban még egy mesejátékot, Mikó Csaba Kövérkirályát mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház április 18-án. Az előadást Czitor Attila színművész rendezi, az első olvasópróbát március 16-án tartotta a társulat a Jókai Szalonban. (Niedzielsky Katalin tudósítása)

Mikó Csaba számos drámát, emlékszimfóniát, fantáziát írt az elmúlt 15 évben; az Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája című darabját műsorra tűzte több hazai színház, de játszották Heidelbergben és Bécsben is. A fiatal szerző mesejátékai is ismertek: Kútból mentett királyság, Boldogságia, Kövérkirály, illetve meseregényei: MászKálmán, a faljáró, Veszélyben a Tölgy!

A Kövérkirályért, mint az év legjobb mesedarabjáért Mikó Csaba tavaly elnyerte a Csukás István-díjat. 2012-ben a Jókai Színház, az írószövetség és a Bárka folyóirat egyfelvonásos pályázatán a darab nem került be a legjobbak közé, de Czitor Attilának már akkor megtetszett, ezért örömmel fogadta Seregi Zoltán igazgató felkérését a rendezésre. 

A történet izgalmasnak ígérkezik: egy birodalom királya azért boldogtalan, mert egy napon arra ébred, hogy nem érzi többé a csokoládé ízét! Ez nagy baj, mert csoki nélkül nincs boldogság – tudja minden gyermek és felnőtt. Hősünknek tehát hosszú útra kell indulnia, hogy újra megtalálja, amit elveszített – legalább is azt hiszi. Kalandok, furcsa figurák, különös találkozások – ahogyan egy jó mesében az lenni szokott. „Az út végén derül ki, hogy amit igazából keresett, az mindvégig ott volt a szeme előtt. Mesés utazás az ízek birodalmába, ahol a gyermek kicsit felnőtté válhat, a felnőtt pedig egy kicsit újra gyermek lehet” – olvasható a darab ismertetőjében.

Czitor Attilának nem a Kövérkirály című egyfelvonásos mese az első rendezése. A színművészt már diákkorában érdekelte „a másik oldal”, az előadások születése, a színitanodában sok darabot vitt színre, például Mrozektől az Emigránsokat. Több békéscsabai előadás rendezőasszisztenseként közreműködött, Kara Tündével együtt tanított, vizsgaelőadásokat rendezett a teátrum iskolájában, így 2010-ben Csokonai Vitéz Mihály Dorottyáját a IV. évfolyam előadásában.

Érdekességként az olvasópróbán a rendező elárulta művésztársainak és a sajtó munkatársainak, hogy bár a mesének nincs zeneszerzője, az előadáshoz nem születtek dalok, a közönség mégsem marad zene nélkül. Úgy fogalmazott: minden karakterhez keresnek egy slágert, méghozzá a hatvanas évek olasz örökzöldjeiből.

–   Arra gondoltam, a Keresztapa dalai, Adriano Celentano és a többi híres énekes számai idevalók, kedvesek és gyermekiek, a szerelemről szólnak, és mindenki számára jól ismertek. Az olasz nyelv dallamossága már gyermekkoromban megfogott, ezek a világhírű slágerek óriási élményt jelentettek nekem – hangsúlyozta Czitor Attila.

Mint megtudtuk, tanulsággal is szolgál majd az előadás; azt üzeni a közönségnek, hogy „nem a pénztől, nem a hódítástól, hanem attól leszünk boldogok, aki mellettünk van”. Ezt a fontos felismerést szeretnék felmutatni a gyerekeknek, miközben az érzelmeikre igyekeznek hatni. Arra is figyelnek az alkotók, hogy a mese ne legyen túl gyermeteg, a kicsiket kísérő felnőttek is élvezzék, ehhez megkeresik „a mélységeket” a próbafolyamat során, megbeszélik, hogy hitelesen mutassák be, mit jelent a pénz, a szerelem az ember életében. Mindezt úgy, hogy az ízek, színek, érzelmek asszociációjába szeretnék elutaztatni a közönséget. Apropó, utaztatás! A színház vezetése elvárja, hogy a produkció „könnyen utaztatható, szállítható legyen”, elvihessék más, külső helyszínekre is bemutatni.

Az előadáshoz a díszletet és a jelmezeket Egyed Zoltán tervezi. Elmondta, hogy két helyszínen játszódik a darab, a palotában és a sivatagban, és mindkét helyet raklapok adják, ami Czitor Attila ötlete volt. Ugyanakkor a raklapok a csokira, nápolyira is hasonlítanak, sőt még a csokitorta is ebből épülhet, ami nem mellékes szempont.

A meséhez funkcionális díszlet lesz és stilizált jelmezek a 18-19. század viseleteiből. Az ízek – édes, sós, savanyú, keserű – és színek asszociációira épülő látvány létrehozásában az éhség ábrázolása lesz a legnehezebb, mivel az még a színeknél is elvontabb fogalom, majdnem istenség – magyarázta Egyed Zoltán. Kivetítőn láttuk, hogy a Kövérkirályról fokozatosan lejön minden réteg ruha, korona, és a végén már egészen emberi formája lesz.

A címszerepet Szabó Lajos kapta, Ilonáét Csonka Dóra színészhallgató. Édes/Jane Fonda szerepében Liszi Melindát, Sós/Casanovaként Vadász Gábort, Savanyú/Vállalkozóként Biró Gyulát látjuk majd. Keserű/Öngyilkos jelölt Csomós Lajos lesz, az Éhség Fehér Tímea. 

Ízek-színek asszociációja, funkcionális díszlet – hm, alighanem figyelni kell majd a gyerekeknek. Az olasz slágerekhez, Jane Fondához és Casanovához pedig nem árt, ha telefonos segítséget kérnek, vagy a kísérő felnőttekhez fordulnak kérdéseikkel. Családi darab, közös színházlátogatás esetén ez nem lehet gond; az is kiderült a rendezői elképzelésből, hogy minden korosztályra számítanak.

Niedzielsky Katalin

 

Fotó: JókaiFIlm/Nagy Attila

2016.03.17.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Kedves Közönségünk!

Főpróbahetéhez érkezett a Látni a láthatatlant című hétköznapi passió próbafolyamata.

Ifjú tehetség Békéscsabán

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

Egy férfi Egy hang És ezer dallam

A Legjobb barátnők Svédországban!

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen döntött a Békéscsaba kultúrájáért kitüntetés adományozásáról.

Piros esőt kortyolt a föld

… és még egy előadás!

FURFANGOS MESE Tegnapi premierünk – képekben!

Vissza a Kék róka ősbemutatójának idejébe, 1917-be

A Magyar Teátrumi Társaság meggyőződése, hogy a művészet szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve. Ugyanakkor e szabadság gyakorlása elválaszthatatlan a művészi és emberi felelősségtől.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás