A Tóth Géza által rendezett darab alapját Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot című műve adta. Valóban szeretik az egerek a sajtot, hiszen a cselekmény egésze egy sajtkészítő műhelyhez kötődik, jelentős részben ott is játszódik.
Nem lenne „igazi” gyerekdarab, ha nem lenne benne emberszereplő és természetesen ellenség, aki nem lehet más, mint a macska, pontosabban a Nagy Macskamágus. Mégsem nevezhető tipikusan gyerekdarabnak, egyrészt az erkölcsi tanulság, másrészt az ellenség személye miatt. A mondanivaló ugyanis nem a szokványos „boldogan éltek, míg meg nem haltak” happy enddel zárul (ez a vége természetesen, hiszen gyerekeknek szól), hanem azzal a nagyon fontos üzenettel, hogy a különbségek, különbözőségek keresése helyett inkább fókuszáljunk arra, amiben hasonlítunk, ami összeköt minket. A szerelmi vonal sem hagyható el, a szürke egér (Soma) és a fehér egérlány (Fruzsi) a szüleik minden ellenkezése ellenére sem tud parancsolni az egymás iránt fellobbanó érzéseknek.
Az ellenség tulajdonképpen nem is létezik, csupán kitaláció: egy teremtett lény, amit egy varázsegér (Pascal) alkotott meg. Az ellenség is azért létezhet, mert megteremtjük, nem azért, mert egyébként is jelen van. Ezt a megoldást nagyon frappánsan mutatja be a darab és a karaktereket játszó színészek (Vadász Gábor – Nagy Macskamágus, Harcsa Boglárka/Réger Wanda szh. – Pascal, a varázsegér) is ügyesen láttatják.
Nem maradhat el az „emberszereplő” (Zakariás – Presits Tamás) sem: mintegy narrátorként meséli el a történetet, gördülékenyen, érthetően. Jozefina (Csonka Dóra szh.) pedig imádni valóan sertepertél körülötte madárként.
A szürke egér vs. fehér egér párharcból is kapunk némi ízelítőt. A fehéregér-család (Albin papa – Nagy Róbert, Szeréna mama – Tatár Bianka, Fruzsina – Gábor Anita) tökéletes példája a kicsit sznob, kicsit úrhatnám, kicsit fellengzős társadalmi rétegnek. Ennél a családnál fantasztikusan vegyül a modernitás és a nosztalgikus vonal: Fruzsi bőröndje a máig megunhatatlan Hello Kitty személyre szabott változata, ami rögtön megdobbantja a gyerekek szívét, Szeréna mama pedig a „Jaj cica!” kezdetű örökzöld operettslágerrel gyújtott ismerős fényt a tanár nénik szemében. Az állandóan magukkal cipelt és természetesen mindenkinek megmutatott családi portrén Little Stuart és Speedy Gonzales is szerepel, tehát a nagyobb gyerekeknek, frissen végzett tanító néniknek is megvolt a felismerés.
A szürkeegér-család egészen más: Lidi mama (Fehér Tímea) a főnök, Márton papa (Szabó Lajos) pedig kénytelen ezzel egyetérteni. A fiuk, Soma (Ragány Misa) pedig a srác a szomszédból: életvidám, tekergő, de ha szólnak neki, rögtön ott terem. Muszáj neki, mert Lidi mama nem épp kompromisszumkész; amit mond, az úgy igaz (akkor is, ha nem). Márton papa pedig – a kisebb ellenállás felé haladva – inkább nem reklamál, csak végrehajt.
Az lenne a csoda, ha két ilyen család találkozása zökkenőmentes lenne. Nem is az, de azért gyerekdarab, hogy minden szép és jó legyen a végére, a varázslatnak köszönhetően sikerül a két családot összebékíteni.
Láthatunk még sok-sok kisegeret, akik tornamutatványokkal, mondókákkal színesítik az egyébként sem színtelen darabot, sőt egy picivel több akrobatikát, légtornát is elbírt volna.
A díszlet Fecsó Andrea, a jelmez pedig Papp Janó munkáját, fantáziáját dicséri. Az átjárók, mint a sajtban a lyukak jól használhatók, a színészek is otthonosan mozognak bennük. A jelmezek pedig olyan pontosan tükrözik a hovatartozást, hogy ha nem szólalnak meg a szereplők, akkor is megállapítja egy gyerek is, hogy ki kinek a kije.
Egészében nézve egy színes, szórakoztató, tanulságos, pörgős darabot láthatunk, ami egyértelműen elnyeri a gyerekek tetszését, de a felnőttek számára is kellemes szórakozást nyújt.
Lezó Nóra
