Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Megérteni a másikat

Kovács Edit és Kiss József rendező a bemutató után Fotó: Bere Mátyás

Beszélgetés Kiss Józseffel, Az ajtó rendezőjével

A Vitéz lélek sikere után újra Békéscsabán rendez Kiss József. Az ajtó sikeres bemutatóját követően válaszolt kérdéseinkre.

– Miért esett Az ajtóra a választás? Ez „női darab”, nőíróval, két női főszereplővel.

– Az ajtó egy regény, amit adaptálni kellett, hogy színpadon megszólaljon. Szabó Magda hatalmas írószemélyiség, de színpadra kellett szorítani ezt a zsenit. Pillanatnyi aktualitása nincs, örök aktualitása van. Az előadásunk egy ember sorsába néz bele, és nyitja ki sorban az ajtókat. Emerenc ritkán látott nagyság. Különleges személyiség, nagyon nehezen elfogadható, szélsőséges, akár ijesztő is lehet. Szabó Magda a saját élményeiből írta a regényt, vette a türelmet és az alázatot, hogy bepillantson minden ajtó mögé. Szőke Júlia, a regénybeli Emerenc azt akarta, hogy Szabó Magda megértse, átvilágítsa őt. Magdát beengedi. Komoly lélektani ügylet ez, a nézőnek is megterhelő. Ritkán néz bele az ember más sorsába, türelmetlenek vagyunk, elvárjuk, hogy mindenki velünk foglalkozzon. Pedig, amilyen nehéz, annyira csodálatos dolog is más életébe belelátni. Érdekes és tanulságos. Így kéne élni. Megpróbálni megérteni a másikat.

– A Szabó Magda-rajongók bizonyára látták Szabó István filmjét, sokan a Nemzeti Színház előadását is. Emerencet alakítani jutalomjáték. Kovács Edit egészen más karakter, mint Helen Mirren vagy Udvaros Dorottya. Hogyan szabták a mi színésznőnkre Emerenc szerepét?
– Amikor színészmesterséget tanultunk, akkor mondták a tanárok, hogy ha valaki gyilkost játszik, nem kell ahhoz megölni egy embert. Ez olyan szerep, amelynek apró darabkái mindenki lelkében ott vannak. Minden ember ugyanolyan elemekből van összerakva. Helen Mirren elemei más képet adnak ki, mint Kovács Edité. Sok hasonlóság van, hiszen mindketten személyiségük legmélyéről hozzák fel a kincseket. Az előadásunk ezért lehet megrendítő. Bízom benne, és látom is. Kovács Edit gazdag szellemű, nagy tapasztalatokkal rendelkezik, felveszi a versenyt akárkivel. A korszerű színház olyan, amilyenek mi vagyunk. Ha valami őszinte, hiteles, az a korszerű színház. Ha valaki hazudik, az nem az.

– Mesélne egy kicsit a díszletről? Hogyan jelenik meg a regény számtalan helyszíne?
– A díszlet tágas és monumentális. Gogol szerint a művész a legkisebb dolog ábrázolásában is nagyszerű tud lenni. Ez mágia. Szakralitás. Spirituális realizmus. Az ajtók szimbolikusak, az a bizonyos ajtó csak a képzeletünkben él.

– Milyen különlegességek jellemzik az előadást?
– Olyan élményt kap, olyan utazáson vesz részt a néző, amely a lélek tájain vezet keresztül. Nem csupa napfényes helyet lát, de a végére meglesz az öröme, hogy megrendítő felfedezéseket tett. Katartikus estét ígérhetünk a nézőknek.

Szilágyiné Szabó Ágnes

Az ajtó című színpadi játékra itt tudja megvenni jegyét: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/program/az-ajto-127217

2022.03.30.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Kedves Közönségünk!

Főpróbahetéhez érkezett a Látni a láthatatlant című hétköznapi passió próbafolyamata.

Ifjú tehetség Békéscsabán

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

Egy férfi Egy hang És ezer dallam

A Legjobb barátnők Svédországban!

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen döntött a Békéscsaba kultúrájáért kitüntetés adományozásáról.

Piros esőt kortyolt a föld

… és még egy előadás!

FURFANGOS MESE Tegnapi premierünk – képekben!

Vissza a Kék róka ősbemutatójának idejébe, 1917-be

A Magyar Teátrumi Társaság meggyőződése, hogy a művészet szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve. Ugyanakkor e szabadság gyakorlása elválaszthatatlan a művészi és emberi felelősségtől.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás