Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című tragikus komédiájának premieréről
A Békéscsabai Jókai Színház november 17-én mutatta be A Nyolcvan vödör levegő című komikus tragédiát. A mű háttere a hetvenes-nyolcvanas évek kétpólusú világrendje, amelyet a fiatalok már csak a régi James Bond-filmekből ismerhetnek. Számítani lehetett rá, hogy – akárcsak egy felelőtlen vezető ostobasága folytán is – kitör a harmadik világháború, amelyről az volt a vélekedés, hogy olyan pusztításokat okoz, hogy a következőt kőbaltával vívják. Jogos volt a kisember félelme, amelyet Ingmar Bergman is megjelenít az Úrvacsorában. Végül aztán a Szovjetunió felbomlásával alábbhagyott a szorongás, ám ma már tudjuk, hogy csak ideiglenesen.
Parasztember (Bartus Gyula)
A darab főszereplője kétségkívül a Parasztember (Bartus Gyula Jászai Mari-díjas Érdemes művész). Emberfeletti munkával a kút oldalában létrehoz egy bunkert, többszörös védelmi rendszerrel, periszkóppal. Gondoskodni kíván övéiről és a túlélésükről, konzerveket, tartós élelmiszert halmoz fel, technikai felkészültségéhez és lehetőségeihez mérten mindent megtesz azért, hogy egy esetleges támadást, akár atomrobbantást is túlélhessenek. Voltaképpen várakozik, hogy élesíthesse a maga által kidolgozott protokollt, amelynek néhány pontja és ismétlődése meg-megnevetteti a nézőket, hiszen a helyzet- és jellemkomikumnak is megvan a maga helye a darabban. A Parasztember nem a levegőből vette a félelmeit: a darab második felében megtudjuk, hogy a második világháborúban menekülni kényszerült, dolgozott Sztálinvárosban és szénbányában, később három év börtönre ítélték. Nem csodálkozhatunk rajta, hogy senkiben sem bízik. Még mindig szenved a poszttraumás stressztől, amelyre a nyolcvanas években még biztosan nem volt magyar szó. Rögeszmésen ragaszkodik a napi gyakorlatok rendjéhez, amelyeken kívül csak a rádió hazug hírei érdeklik, még ebédelni sem hajlandó a házba felmenni, sőt szívrohamot színlel, ha a feleségét meg akarja győzni. Amit érez, az nem szorongás: nagyon is tudja, mire kell felkészülnie. Egy napon aztán megvalósulni látszik a félelme: a rádió elnémul, az egyik kísérleti nyúl elpusztul, ő pedig élete társával egyre kisebb helyekre szorul vissza. Most megmutathatja, ér-e valamit a felkészültsége. A Stúdiószínház zárt tere és a kései szocializmus korhű tárgyai alátámasztják Merő Béla a szöveghez ragaszkodó rendezését.
Lezsák Sándor két főszereplője: a Parasztasszony (Tarsoly Krisztina)
és a Parasztember (Bartus Gyula)
A Parasztember követe a külvilágba a felesége, a Parasztasszony (Tarsoly Krisztina), aki nem osztja férje félelmeit. A valóság talaján áll, míg férje a föld alá vonul vissza a mániájával, ő begyalogol a városba, és annak kérésére rizst vásárol fel (ha a kínaiak jönnének), rágógumit vesz (amerikai invázió esetére), pálinkát hoz haza (biztosan ki nem találnák, kiknek). A boltban kinevetik, mert nem létezik, hogy valaki ennyire szeresse a májkrémet (és élesztőt, gyufát, cukrot). Fájós lába ellenére nem szállhat buszra, mert a Parasztember szerint a jegy árát is félre kell tenni. Saját akarata nincs, béketűrő, ritkán lázadozik a férje ellen, inkább csak magának mondja, miért csupán egy személynek elég a belső bunker… Egy kedves öreg pár gyakorol olyasmit, amit ha nem tennének, békében öregedhetnének meg.
„Én még alig táncoltam magával…”
Vajon érdemes-e lenne mindent megtenni a túlélésért, ha az ember amúgy is csak odúlakó lehetne?
Képek: Nyári Attila / A-Team
