Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Rólunk írták

Nyolc év színház a kortárs magyar irodalommal karöltve

kultura.hu | Fekete Péter már csak július 31-ig lesz a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. vezetői tisztjét megpályázó művész nyolc békéscsabai éve alatt a Jókai Színház fénykorát élte. Ekkortól fogott bele a társulat a kortárs irodalom népszerűsítésébe is: a bemutatott művek visszaidézésén keresztül Fekete Péter igazgatói munkásságáról is teljes képet kapunk. ►Tovább  

Tovább
img_7384

Közönségével ünnepelt a Jókai Színház

tiszatajonline.hu | Évadzáró pikniken, a Land of Music dalaival, a színészek süteményeivel és kitüntetésekkel búcsúztatta a 2014/2015-ös szezont a Békéscsabai Jókai Színház. A teátrum előtti téren június 16-án délután öt órától megrendezett ünnepségen adták át az évad legjobb művészi alakításaiért járó elismeréseket, köztük a 2008-ban alapított Gálfy László Gyűrű-díjat. Niedzielsky Katalin írása ► Tovább  

Tovább
honlapra

A színház jelenti az életet A legjobb Beol színésznek

BEOL | Nagy Róbert érdemelte ki az elmúlt évad legjobb színészének járó elismerést a Beol.hu hírportálon meghirdetett közönségszavazás eredményeként, több mint félezer „lájkot” zsebelt be. Úgy véli, a díjat nagyban a zenés esteknek és – mint hangsúlyozta – a mellette álló csapatnak köszönheti. A Jókai színház művésze lapunknál a hét embere. ► Tovább

Tovább
img_7336_0

Több mint nyolcvanezer néző a Jókaiban

BEOl | Elismeréssel tért haza az ország egyik legrangosabb színházi seregszemléjéről a Békéscsabai Jókai Színház. Megnyitotta kapuit a Szarvasi Vízi Színház és indul a fesztiválszezon is. Nem unatkozik tehát a teátrum csapata. A részletekről Fekete Péter igazgatót kérdeztük. ► Tovább

Tovább
258108_5_bv_2

Nagyot alkotni kis színpadon

BEOL | Czitor Attila lett az évad színésze fiatal színművész kategóriában a Békéscsabai Jókai Színház társulatának döntése alapján. Nemcsak a színpadon, hanem a kulisszák mögött is sokat tesz egy-egy darabért, több esetben feltűnt már rendezőasszisztensként. Nyáron a Szarvasi Vízi Színház előadásaiban is látható lesz. ►Tovább

Tovább
img_0530_copy

A Bernarda Alba háza nyitja a fesztivált

BEOL | A Thália Színház szeptember 7. és 13. között ismét megrendezi a Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség. Az immár hagyományosan megszervezett évadnyitó program szeptember 7-én, hétfőn a Békéscsabai Jókai Színház produkciójával, Federico García Lorca Bernarda Alba háza című spanyol drámájával kezdődik, amely a lorcai szöveg és a flamenco világának találkozásából született meg, az előadást Béres László állította színpadra. ► Tovább

Tovább
256717_5bvgul

Szívesen bújna a dán királyfi bőrébe

BEOL | Gulyás Attila játssza az egyik főszerepet a Tévedések vígjátéka című William Shakespeare-darabban. Noha már lement belőle három előadás a Jókai színházban, a darab hivatalos premiere ősszel lesz a békéscsabai teátrumban. A színművész szerint minden szerep jó szerep, és ugyanúgy szükség van fő-, mint mellékszerepekre.► Tovább

Tovább
_mg_5587

Tünde, az élet, a színpad visszavár!

Vitalap | A múlt hét csütörtöke óta a színházi világban, a helyi teátrumban, de az ország más színházaiban is aggódva figyelik a Békéscsabai Jókai Színház kiváló művészének, Kara Tündének az egészségi állapotát. Amint tudósításunkból is értesülhettek az olvasók, Kara Tünde kritikus állapotba jutott a színházi próbák alatt. A szíve „elfelejtett” dobbanni. Hála a hozzáértő és gondos mentősöknek, a színésznő mellkasában dolgozó szerv újra indult. ► Tovább

Tovább
img_0530_copy

Látott már Lorcát flamencóban elmesélve?

divany.hu | Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadást tűzött műsorra a  Békéscsabai Jókai Színház, melynek különlegessége, hogy profi flamencobetétek gazdagítják. Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című művét Béres László vitte színpadra és Bajnay Beáta flamencotáncos koreografálta. Amiért egyedülálló hazánkban ez a produkció: a színészek az andalúzok nemzeti táncával, a flamencóval ötvözik színészi előadásukat, ami július 2-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon – a Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül – vendégszerepel, illetve szeptemberben a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Thália Színházban is megnézhető.  ► Tovább

Tovább
11

A békéscsabai színház a nemzetiben

TV2.hu | Távoli kultúrák megismeréséről és a befogadásról szól a Békéscsabai Jókai Színház Orient című zenés darabja, amelyet ma a Nemzeti Színházban is előadnak. A színészek a zene és a tánc segítségével mesélik el a történetet. A darabot eddig mindenhol teltházzal játszották, a mai előadásra is már napokkal ezelőtt elfogytak a jegyek.  ► Tovább

Tovább
3

Újabb darabnak ad otthont a Nemzeti Színház

estihirlap.hu | A Nemzeti Színházban is bemutatják az Orient című darabot, Békéscsabai Jókai Színház és a Művészetek Háza Gödöllő által koprodukcióban létrehozott darabot május 28-án láthatja a közönség.A vidéken már sikerrel bemutatott zenés darabot a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) együttműködésével állítják színpadra a Budapesten, a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet egymás kultúrájának megismerésére és elfogadására. ► Tovább

Tovább
bence_foto_2014_img_2242

BÉKÉSCSABAI ELŐADÁSSAL NYIT AZ UKRÁN NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

szinhaz.hu | A Békéscsabai Jókai Színház Karády Katalinról szóló, K und K című darabjával nyitják meg a legnagyobb ukrán színházi rendezvényt szombaton. A XVII. Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztivált május 23. és 30. között rendeznek meg Herszonban – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Merő Béla, a darab rendezője. ► Tovább  

Tovább
14

A Nemzeti Színházban is fellép a Britain’s Got talent magyar sztárcsapata

index.hu | Május 28-án a Nemzeti Színházban is bemutatják az Orient című darabot, írja az MTI. A produkcióban a Talamba Ütőegyüttes, a Cimbaliband és a Békéscsabai Jókai Színház táncosai működnek közre. ► Tovább  

Tovább
254650_fricska1

Előbb Londont, most Békéscsabát hódítják meg

BEOL | Állva tapsolt a londoni közönség a gödöllői Fricska Táncegyüttesnek, és a zsűri négy igennel juttatta tovább a csapatot a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban. A Moussa Ahmed, Papp Gergely Bálint és Papp Máté Bence alkotta triumvirátus jelenleg Békéscsabán tartózkodik, hiszen folyamatosan szerepelnek az Orient című produkcióban a Jókai Színházban. ► Tovább

Tovább
8

A Fricskával robog országszerte az Orient

szinhaz.hu | Május 28-án Budapestre érkezik az Orient, mely egy nagy utazás története, zenében, táncban és dalban elmesélve. Az előadásban mások mellett Gubik Petra, Gábor Anita, Vasvári Csaba, Szomor György és a Britain's Got Talent-ben sikeresen bemutatkozó gödöllői Fricska Táncegyüttes is szerepel. A csapatból Moussa Ahmeddel beszélgettünk. ► Tovább

Tovább
1
234567891011121314151617181920212223242526272829303132333435363738394041424344454647484950515253545556575859
…606162636465
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás