Kastély kölcsönbe
Nem látták még? Újranéznék? Május 6-án és 7-én megtehetik!
Szomor Györgyöt az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójában, a Jókai Mór regénye alapján készült Fatia Negra musical címszerepében láthatjuk május 23-tól
Jókairól és Munkácsyról szóló előadásunkat a Liszt Intézet hívta meg Európa nagyvárosaiba – a belgiumi bemutatóról beszámolt a Híradó stábja
Akik eljönnek, kedvenc verseikkel tisztelegnek a költészet, a szép magyar nyelv és az egyik legnagyobb magyar költő előtt
Egynapnyi líra után Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úr gongütése rekesztette be az eseményt
Bartus Gyula Jászai Mari-díjas Érdemes művész darabját első ízben április 14-én láthatják, de a sajtó képviselői már bepillanthattak az előadásba
Molnár Sándor, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke gongütéssel indította útjára az egy teljes napot átölelő programot.
Az Idegenek és ismerősök Franciaországban is sikert aratott
Habsburg György, a magyar állam párizsi nagykövete látta vendégül a művészeket a követségen
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)
54 megtekintés 2026. február 3.
3 0
Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)
34 megtekintés 2026. január 21.
4 0
Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk
71 megtekintés 2026. január 20.
2 0
Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról
60 megtekintés 2026. január 13.
5 0
Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán
128 megtekintés 2026. január 2.
5 1
Boldog új esztendőt az egész világnak!
121 megtekintés 2025. december 31.
6 0
| Süti | Időtartam | Leírás |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |