A Csaba Center születésnapján léptek fel művészeink
A bevásárlóközpont születésnapi rendezvényén Csonka Dóra, Kiss Viktória, Puskás Dániel és Szász Borisz fellépése színesítette a programot, és adott ízelítőt a Békéscsabai Jókai Színház műsorából.
A bevásárlóközpont születésnapi rendezvényén Csonka Dóra, Kiss Viktória, Puskás Dániel és Szász Borisz fellépése színesítette a programot, és adott ízelítőt a Békéscsabai Jókai Színház műsorából.
Nagyszerű előadásokkal készül a Jókai Színház a gyerekekkel való találkozásra.
Kadelka László nyugalmazott ügyelőt 80., Mészáros Mihály színművészt 70. születésnapja alkalmából köszöntöttük.
Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című tragikus komédiájának premieréről
Táncban mesélik el Rejtő Jenő regényét a Viharsarok Táncszínház művészei
A Viharsarok Táncszínház előadása készen áll a hétfői bemutatóra.
Három alkalommal – november 20-án, 21-én és 22-én – láthatják a Viharsarok Táncszínház fergeteges Rejtő-feldolgozását.
A mai sajtónyilvános főpróbán mutattuk be a lapok, folyóiratok, televíziók számára, milyen is lesz Merő Béla rendezésében Lezsák Sándor darabja.
November 20-án „eltáncolt regényt” láthat a Jókai Színház közönsége a Viharsarok Táncszínház előadásában.
Világosítóként hozzájárul előadásaink sikeréhez, több évtizedes tapasztalatát pedig oktatóként adja át a Színitanház technikus hallgatóinak.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
🎭NEXUS #day3
42 megtekintés 2026. szeptember 13.
1 0
🎭NEXUS #day2
141 megtekintés 2026. szeptember 12.
1 0
🎭NEXUS #day1
168 megtekintés 2026. szeptember 11.
0 0
Portugál olvasópróba
247 megtekintés 2026. szeptember 1.
1 0
| Süti | Időtartam | Leírás |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |