Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.

Vígjáték a nappaliban

Tovább
image001

Megkezdődött a Családi ágy próbafolyamata

Stúdiódarabot próbál a Jókai Színház A színfalak mögött megkezdődtek Jan de Hartog Családi ágy című stúdiódarabjának olvasópróbái. A mindössze kétszereplős darabot Pozsgai Zsolt fordításában és átiratában, Csurulya Csongor rendezésében mutatja be a teátrum. Agnes szerepében Fehér Tímea, Michael szerepében pedig Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművészt láthatjuk, akik házaspárt alakítanak a darab hat epizódjában, az esküvőtől az öregkor kezdetéig. Két ember, akit az igaz szerelem hozott össze és tart egymás mellett, ám nekik is ki kell állniuk a mindennapok próbatételeit. Hol lehetne mindezt jobban megmutatni, mint a hálószobában? Nászéjszaka és szülés, féltékenység és lelkifurdalás, hűség és hűtlenség: húsz év történései a huszadik század hajnalán, egy humoros, mégis megható előadásban. A bemutató tervezett időpontja 2021. január 15. – természetesen a járványhelyzet függvényében.

Tovább
img_5148

Virtuális színház Békéscsabán

Három online előadást tart a Békéscsabai Jókai Színház decemberben, a jegyet váltók a Hotel Mimóza című vígjátékot tekinthetik meg otthonaikban – tájékoztatta a teátrum az MTI-t. Mint a Békéscsabai Jókai Színhát közleményében írja, az előadások december 4-én, 9-én és 14-én 20 órától kezdődnek; a Jegy.hu oldalon családi és támogatói jegyet is lehet váltani. Azoknak, akiknek már van bérletük vagy jegyük, e-mailben egy kupont juttatnak el, amelyet a weboldalon az általuk választott napra válthatnak be – írják. Seregi Zoltán, a színház igazgatója az MTI-nek telefonon elmondta, hogy amennyiben a szerzői jogi tárgyalások sikeresen zárulnak, A pillangók szabadok és a Két összeillő ember című kamaradarabokat is szeretnék online közvetíteni. Emellett más formában – egy napon keresztül bármikor megnézhető verzióban – az iskolák rendelkezésére bocsátanák a Lázár Ervin-programban szereplő Rigócsőr királyfi mesemusicalt – tette hozzá.   Seregi Zoltán Fotó: Kurucz Árpád A Hotel Mimóza vígjátékban egy filmrendező azt mondja feleségének, hogy munkája során mindig a Mimóza Hotelben száll meg, ami a valóságban nem más, mint a szeretője lakása. Amikor a feleség váratlanul elhatározza, hogy meglátogatja az urát, a párnak gyorsan szállodává kell alakítania a házat, a szeretőt pedig a hotel tulajdonosává, portásává, szakácsnőjévé. A bonyodalmat fokozza, amikor vendégek is szeretnének megszállni a „hotelben”. A november 6-án bemutatott darab főbb szerepeiben Csomós Lajos, Tarsoly Krisztina és Fehér Tímea láthatók; a rendező Katkó Ferenc.

Tovább
karr

Ajándékozzon színházat karácsonyra!

Tökéletes ajándékot keres a családjának, barátainak? Az ízlésüknek megfelelő, változatos, akár az online térben is felhasználható meglepetéssel szeretne kedveskedni? Tegye színházunkat a fa alá! A Jókai Színház oldalán az Önnek megfelelő címletekben vásárolhat ajándékutalványt, amellyel a megajándékozott a vásárlást követő fél év végéig teátrumunk előadásaira válthat jegyet vagy bérletet. Az utalvány név- és születésnapra is ideális. Részletek a jokaiszinhaz.hu/ajandekkartya oldalon. A színházi élmény tökéletes ajándék!

Tovább

Ajándékozzon színházat karácsonyra!

Tökéletes ajándékot keres a családjának, barátainak? Az ízlésüknek megfelelő, változatos, akár az online térben is felhasználható meglepetéssel szeretne kedveskedni? Tegye színházunkat a fa alá! A Jókai Színház oldalán az Önnek megfelelő címletekben vásárolhat ajándékutalványt, amellyel a megajándékozott a vásárlást követő fél év végéig teátrumunk előadásaira válthat jegyet vagy bérletet. Az utalvány név- és születésnapra is ideális. Részletek a jokaiszinhaz.hu/ajandekkartya oldalon. A színházi élmény tökéletes ajándék!

Tovább
online2_rajztabla_1

A Jókai Színház házhoz viszi az előadást!

A veszélyhelyzet alatt sem maradnak színházi élmény nélkül a nézők. A kormány korlátozó rendelkezései értelmében a Békéscsabai Jókai Színház zárva tart, de szívesen látjuk régi és új, vagy távol élő, de Békéscsabához kötődő nézőinket a Hotel Mimóza című vígjáték online előadásain, később pedig más darabokkal is készülünk. Az internet lehetővé teszi, hogy azok a nézők is megtekinthessék az előadásokat, akik korábban a távolság miatt nem tehették ezt meg, s szeretnénk a technikát bátran használó, fiatal korosztályt is megszólítani. Az előadások december 4-én (pénteken), 9-én (szerdán) és 14-én (hétfőn) 20 órától kezdődnek. Az online előadásainkra közvetlenül lehet belépőt váltani a jegy.hu oldalon. Családi jeggyel többedmagukkal nézhetik a darabot, támogatói jegy megvásárlásával pedig módjukban áll támogatni is teátrumunkat. Bérlettel vagy a korábban már megvásárolt jeggyel rendelkező nézőinket e-mailben fogjuk keresni, eljuttatva egy kupont, amelyet a jegy.hu oldalon az Önök által választott napra válthatnak be. Azok a bérletes vagy már megváltott jeggyel rendelkező nézőink, akik idegenkednek az online előadásoktól, vagy nem áll rendelkezésükre a megfelelő technikai háttér, a járványhelyzet enyhülte után színházi előadáson tekinthetik meg a darabot. Színházzal teljes az életünk az otthonunkban is!

Tovább

Ajándékkártya

Ajándékozzon kultúrát! A Békéscsabai Jókai Színház előadásaira és bérleteire beváltható ajándékkártya segítségével valódi élményt adhat ajándékba szeretteinek, üzleti partnerének, munkavállalóinak. Az ajándékkártya beváltható személyesen, vagy interneten a jokaiszinhaz.jegy.hu és a https://jokaiszinhaz.jegy.hu/seasonticket.php oldalakon. Az ajándékkártya kizárólag színházi előadásokra és színházbérletre váltható be. Ajándékkártya vásárláshoz kérjük kattintson ide!   https://jokaiszinhaz.jegy.hu/gift  

Tovább

Online színház

  Online előadásokra itt válthat jegyet:  https://online-jokaiszinhaz.jegy.hu/#/event Kedves Nézőnk! Szeretettel köszöntjük Önt a Jókai Stream-Házban. Az alábbi információk az online előadások megtekintéséhez nyújtanak segítséget: Online előadásainkra a jegy.hu felületén vásárolható jegy az alábbi linken: https://online-jokaiszinhaz.jegy.hu/#/event Minden online premier után az előadások további egy hónapig elérhetőek, így ez idő alatt a megvásárolt jeggyel a darabok bármikor megtekinthetők. Jegyvásárlás után az előadás az e-mailben kapott linken keresztül indítható, vagy a belépési adataival – e-mali cím, jelszó – belépve is elérhető a darab. Javasoljuk a regisztrációt gmail fiókkal elvégezni. Amennyiben előadás közben megakadna az adás, nyomja meg az F5 gombot, vagy frissítse az oldalt. Amennyiben a hiba továbbra is fennáll, kérjük, keresse szolgáltatónkat az online@interticket.hu e-mail címen vagy a +361 422-2029-es telefonszámon. További információk: https://help.interticket.com/hu/ Az online előadások jegyárai:  Online premier jegyár: 3.500 Ft Normál jegyár: 3.000 Ft (egy hónapon át bármikor megtekinthető előadás jegyára) Családi jegy ára: 4.000 Ft Támogatói jegyárak: 5.000 és 10.000 Ft Amennyiben kérdései lennének, forduljon bizalommal szervezőirodánk kollégáihoz a szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu e-mail címen vagy a 66/519-550-es telefonszámon. Jó szórakozást kívánunk! Segítség a jegyvásárláshoz: kattintson ide!       Segítség a jegyvásárláshoz 1.     Kattintson az https://online-jokaiszinhaz.jegy.hu/#/event linkre. 2.     Kattintson az esemény címe mellett található „Jegyvásárlás” gombra, majd rakjon a kosárba eseményenként 1 db jegyet, majd kattintson a „Tovább a kosárhoz” gombra (a kosáridő 30 perc). 3.     Amennyiben a kosárban minden megfelelő, kattintson a „Következő” gombra!  4.     A felugró ablak figyelmeztetése szerint be kell jelentkeznie, ezért kattintson a „Bejelentkezés” gombra, majd a megjelenő felület alján kattintson a „Regisztráció” gombra. 5.     Töltse ki a kért adatokat, majd kattintson a „Regisztráció” gombra. Ennek eredményeként a megadott e-mail címre megérkezik a megerősítő e-mail (promóció, spam mappába is érkezhet), amelyben kattintson a „Megerősítés” gombra.  6.     Írja be a megjelenő felületen az e-mail cím és jelszó párost, majd kattintson a „Bejelentkezés” gombra.  7.     A jegyvásárlási folyamatban ugyanoda kerül vissza, ahol a regisztrációt megelőzően járt, tehát kattintson a „Következő” gombra, majd töltse ki a számla elkészítéséhez szükséges adatokat. Ezután kattintson a „Tovább a fizetéshez” gombra.  8.     Az összegző felület alján fogadja el a feltételeket a jelölőnégyzet bepipálásával, végül kattintson az oldal alján található „Fizetés” gombra. 9.     A Simple Pay felületén 10 perc áll rendelkezésére, hogy kitöltse a bankkártya adatokat, majd a "Fizetés" gomb megnyomásával véglegesítse vásárlási szándékát. 10.  A visszaigazoló e-mailben megtalálja a megvásárolt tartalom linkjét. A link a kezdési időpontot követően a tartalom megtekintéséhez vezet. Ha korábban kattint a linkre, az esemény oldalára érkezik, ahol a kezdés időpontjában, oldalfrissítést követően megjelenő „Video megtekintése” (Video Stream eseménynél) vagy „Élő közvetítés” (Live Stream eseménynél) gombra kattintással indítható a tartalom megtekintése. Online közvetítés az e-mailben küldött link nélkül, a felhasználói fiókba bejelentkezve az esemény oldaláról is indítható a megadott kezdési időpontban, hasonlóan a fent leírtakhoz.

Tovább
img_4807

Művészbejáró – Hotel Mimóza

Tovább
img_5014

A Hotel Mimóza bemutatója

Lendületes vígjáték a Nagyszínpadon

Tovább
face11

A Nagyszínpadon mutatjuk be a Hotel Mimózát

Nézőink biztonsága érdekében a Hotel Mimóza előadásait teátrumunk a Nagyszínpadra helyezte át, ahol a nézőtér nagysága lehetővé teszi a hatályos kormányrendelet előírta távolságtartást.   A Pezsgős vacsora című vígjáték bemutatóját a korábban meghirdetett dátummal ellentétben október 27-én tartjuk, és a későbbiekben a két előadást heti váltásban játsszuk. Szervezőirodánk munkatársai hamarosan tájékoztatják Önöket a részletekről. A változások az Önök biztonságát szolgálják! Szeretettel várjuk nézőinket!

Tovább

A Hotel Mimóza a nagyszínházba tart

Tovább
face11

Hotel Mimóza – pénteken premier!

Egy gyönyörű ház, kívánatos szerető, kíváncsi feleség, néhány tébláboló turista, sok-sok félreértés és kaland, féltékenység és szerelem, no meg egy rögtönzésre kész rendező, aki igyekszik minden szálat kézben tartani – ez várja a nézőket pénteken, a Hotel Mimóza bemutatóján. Egy időre itt hagyjuk a szürke novemberi estét, és Franciaországba utazunk, hogy másfél óráig gondtalanul szórakozhassunk. Önöket is várja a Hotel Mimóza!

Tovább
dsc06391

A Jókai Színház meg tudja oldani előadásain a távolságtartást

A Békéscsabai Jókai Színház biztosítja nézőinek a kormányrendeletben meghatározott távolságtartást. A Hotel Mimóza című fergeteges vígjátékot, amit november 6-án mutatunk be, áttettük a kamaraszínházból a nagyszínházba, így az előadásonként 120 jegy- és bérletvásárló a 400 személyes nagyteremben egymástól biztonságos távolságban élvezheti, nevetheti végig a komédiát. Várjuk nézőinket!

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103
…104105106107108…
109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás