Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
1a

A Megfeszített című rockoperát mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Koltay Gábor rendezésében pénteken mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban a Megfeszített című rockoperát. A közismert bibliai történetet feldolgozó grandiózus színházi előadásban több mint 70 színész, énekes és táncos lép fel. Ezzel válik teljessé az előző évad lezárása, a bemutatót ugyanis a koronavírus-járvány miatt kellett májusról őszre tolni – közölte korábban az MTI-vel Seregi Zoltán igazgató.     Koltay Gábor, a darab Balázs Béla-díjas rendezője a próbák kezdetén azt mondta, hogy az előadással szeretné a bibliai történet parafrázisát elhozni a mába, és felhívni a figyelmet az örök értékek fontosságára.     A legfontosabb bibliai értékek kivesztek az életünkből a 20. század történései után. Pedig soha nem lesz szebb a világ, ha nem térünk vissza ezekhez az értékekhez – idézte a színház honlapja a rendezőt.     Ezt az üzenetet akarták átadni zeneszerző testvérével, Koltay Gergellyel, amikor a 2000. évi Milleniumra készülődve megírták a darabot – magyarázta.     A darab ősbemutatója 2000-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt, 2006-ban előadták Csíksomlyón.     A Megfeszített egy mai világunkba transzponált bibliai történetet mesél el. A Jónak és a Rossznak a küzdelmén keresztül arra keresi a választ, hogy korunkban milyen emberi szándékok, morális értékek állíthatók szembe az emberiség szellemi, erkölcsi romlását célzó folyamatokkal. A mű és az előadás felhívja a figyelmet arra, hogy egy gyökereit, identitását veszített nemzet csak akkor képes magára eszmélni, csak akkor tud szebb és jobb világot teremteni, ha visszatalál az eredendő értékekhez – írja ajánlásában a teátrum.     Az Üdvözlégy Mária ima zenéjét Szűts István szerezte. A zenefelvételt a Kormorán együttes készítette.     A békési megyeszékhelyen a Mester figuráját kettős szereposztásban Varga Miklós, illetve Bedőcs Imre játssza. Varga Miklós a színházi portálnak nyilatkozva szerepéről azt mondta: "függetlenül attól, hogy ma milyen társadalomban élünk, azok a közösségek maradtak meg, amelyek erkölcsi normái között a szeretet az első helyen szerepelt. Ez a történelem egyik legnagyobb tanulsága".     A Vezért Katkó Ferenc, az Árulót Csomós Lajos, a Lányt Csonka Dóra játssza. Az előadásban közreműködnek a békéscsabai Színitanházban tavaly végzett fiatalok és a Viharsarok Táncszínház művészei. A darab koreográfusa ifj. Mlinár Pál. A díszletet Igaz-Juhász Katalin, a jelmezeket Vesztergombi Anikó tervezte.     A Békéscsabai Jókai Színházban szombaton a darabhoz kapcsolódó kiállítás is nyílik. Pintér Lajos Zoltán Dunaújvárosban élő alkotóművész Jézust, a tolvajt, a prédikátort, a milliárdos latort, a zsoldosokat és az anyát ábrázoló, A felajánlás kapuja elnevezésű bronz domborművét mutatják be. Pintér Lajos Zoltán főbb művei között szerepel Krisztus életnagyságú bronzszobra, valamint a Felajánlás bronz templomkapu – tájékoztatta a teátrum az MTI-t. MTI

Tovább
222

„Végig a kereszt útján, hátunkon cipelve a szót ezer éve járjuk a Magyar Passiót” (Koltay Gergely)

A Biblia nemcsak több száz millió keresztény szent könyve: remekmű, mely az egész emberiség szellemi kenyere. S mint minden remekmű, minden korban és időben szól a múltról, a jelenről, a jövőről. A bibliai ihletésű színpadi játékban a Vezérrel az Aranyborjú ünnepét ünnepli a nép. Őt istenítik, de mivel a világban nem juthat mindenkinek egyformán Mammon kegyeiből, a szegényeknek és elnyomottaknak, kisemmizetteknek és meghurcoltaknak a Vezér a „szert” kínálja pótszerül, melynek fogyasztása elcsendesíti a bánatot, feledést hoz a kínra, reményt a reménytelenségbe, gyógyírt a sebekre. Vele száll szembe a tanítványaival érkező Mester, aki a szeretet hatalmát szegezi szembe Mammon hatalmával, az életet teremtő testvériséget és megbékélést kínálja az embert roncsoló szer helyett. Az eksztázissá fokozódó ünnep csúcspontja az emberáldozat Mammon oltárán. Ám a Mester csodát tesz: a Vezér nem tudja megölni a kiszemelt áldozatot, fogdmegjei sóbálvánnyá változnak. A Vezérnek le kell győznie a Mestert, hogy uralkodhasson a világon, de erre egymaga nem képes. Ágyasa, a Lány bevallja neki, hogy ismer valakit a Mester tanítványai közül: az Árulót, aki önnön testvérbátyjaként megerőszakolta őt kislány korában. Ezután lett a szer rabja. A Vezér megzsarolja az Árulót, hogy leleplezi. Az Áruló lelke mélyén a Mester helyére tör, ám ő is tudja, hogy erre képtelen. Kapóra jön hát az ajánlat. A Mester tanítványai körében legyőzhetetlen, ám ő tudja, mikor lesz egyedül, s akkor a kezükre adja. A Lány találkozik a Mesterrel, s megszereti. A Mester válasza: ő nem azért jött a világra, hogy csak egy embert szeressen. Neki az egész emberiséget kell szeretnie, hogy megválthassa, mert nincs más megváltás, mint a szeretet. A Lány megtér a Mester hitére, s leleplezi az Árulót. A Mester az utolsó vacsorán elbúcsúzik tanítványaitól, és rájuk bízza, hogy vessék el a szeretet magvát szerte a világon. Búcsúzásul mindnyájuknak megbocsátja bűneiket, az Árulónak is, mert minden ember gyarló, s ha nem lesz úr a megbocsátás, ember az ember torkát vágja el. Az Áruló rádöbben, hogy árulása felesleges volt, de már késő.  Az Olajfák hegyének magányában a Mester Atyjához szól, aki a Földre küldte, hogy elvegye a világ bűneit. Rettegve várja a kínok kínjait, a halált. Szeretne boldogan élni, ám tudja, hogy nem teheti, mert az emberiség nem boldog, meg kell váltania. Így hát belenyugszik a megváltozhatatlanba: Atyám, legyen meg a te akaratod.  A rabul ejtett Mestert kegyetlenül megkínozzák a piactéren. Az Áruló nem tudja elviselni tette következményeit: megöli magát. A Vezér ujjong, mert győzött. Csak hiszed, vágja a szemébe a Lány. A Rossz sohasem győzheti le a Jót, a hazugság az igazságot. A Mestert keresztre feszítik. A Mester keresztfája előtt tisztelegnek a magyar történelem nagyjai, akik a Jót képviselték, s ezért az életüket áldozták. A Megfeszített című magyar rockopera ősbemutatója a magyar államiság ezredik évfordulóján, 2000 augusztusában volt a budapesti Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadásról televíziós felvétel készült, amelyet a Magyar Televízió 2000 karácsonyán sugárzott. 2005. július 2-án 200 ezer ember előtt került sor a produkció erdélyi ősbemutatójára, a Csíkszereda melletti csíksomlyói hegyoldalon a hármasoltár előtt felállított szabadtéri díszletrendszerben.  

Tovább
img_0654

Érzelmileg a Mester szerepe érint meg igazán

Varga Miklóssal, A Megfeszített főszereplőjével beszélgettünk. – Az Ön hangján szól a fejünkben az István, a király, és húsz éve hallhatjuk a Mester szerepében is. Sok-sok tapasztalattal rendelkezik előadóművészként, hogy látja, miben más, miben új ez a békéscsabai Megfeszített? – Nem mondanám, hogy új. A beszélgetésünk előtti percekben is ezt az előadást néztem. A Margitszigeten és Csíksomlyón is játszottuk, játszottam, most ismét részese lehetek a darabnak. Pályafutásom egyik legszebb szerepeként tartom számon. Sokan kötik hozzám az István, a királyt, de érzelmileg a Mester érint meg igazán. – Nemrégiben komoly hangszálproblémája volt, a rajongói aggódtak az egészségéért. Nem tűnik merész lépésnek ilyen mértékű terhelés, a mi kilenc előadásunk és a többi fellépés? – Az hála Istennek a múlté! Tavaly novemberben történt: túlterhelt a színház, a koncertek, a szervezetem pedig jelzett. A hangszál egy nagyon vékony izom, kiderült, hogy bevérzett. Három hónapos pauza következett, sem énekelni, sem beszélni nem szabadott, de ezzel elkerülhettem a nagyobb bajt, a műtétet. Márciusban vadonatúj CD-t énekeltem fel, a zenész kollégák azt mondták, hogy soha olyan jól nem szólt a hangom. – A rockopera nagyon fiatal műfaj. Mit gondol, alkalmas arra, hogy a fiatalok történelmi és erkölcsi nevelését kiegészítsük vele? – A rockopera a rockzenére épül, a XX. és XXI. század legerőteljesebb kifejezőeszköze, szerintem minden fiatalt megfog. Ennek segítségével lehet az ifjúságot nevelni, befolyásolni. – Hallottam olyasmiről, hogy a tanulóknak történelem órán az István, a király alapján mutatták be első uralkodónk trónra lépésének válságos pillanatait. – A gyerekeim hazahozták a történelemkönyvüket, amiben ott volt a fényképem az István, a királyból. (nevet) – Kiveszi a részét a koronavírus elleni védekezésből, mértékletességre figyelmeztet, óva int. Ön szerint biztonságos egy színházi előadás? – Nagyon fegyelmezettnek kell lennünk, hogy a még nagyobb bajt elkerüljük. Szeptember 25-én lesz A Megfeszített bemutatója a Jókai Színházban. Okkal-móddal tart tőle az ember, hogy be tudjuk-e mutatni a darabot. Márciushoz képest nagyon sokat tapasztaltunk. Ha az előadáson mindenki komolyan veszi a védekezést, felveszi a maszkot, akkor szerintem meg tudjuk tartani az előadásokat. – Milyen dalokat, friss szerzeményeket hallhatunk a közeljövőben Öntől? – Szeptember 15-én jön ki a vadonatúj albumom Ébredés (száz év magány után) címmel, a trianoni évfordulóhoz kapcsolódva. Ezek a dalok nem a nemzeti sérelmeinkről szólnak, hanem a helytállásról: bár szerettek volna eltüntetni bennünket, mégis itt vagyunk, a magyar nemzet életképes, helye a van a Kárpát-medencében. Ezért születtek a pozitív hangulatú dalok, mert itt van a helyünk.                                                                                                                                               (Szilágyiné Szabó Ágnes)    

Tovább

A Megfeszített bemutatójára készül színházunk szeptember 25-én

Tovább
img8940-scaled

Holló Jankó

Tovább
vlcsnap-2020-09-17-11h58m00s542

„Az elmúlt évtized legszebb rockoperája”

A Mester szerepében Varga Miklós. A darab ihletett módon szólt a kétezer éves keresztény tanítás változatlan érvényességéről, időszerűségéről is. Ismeretes, hogy Koltay Gáborral – és A Megfeszített szerzőjével, Koltay Gergellyel – közel négy évtizede számos nagysikerű produkcióban dolgoztunk együtt, s ez a rockopera kiemelkedő állomása közös munkáinknak. A Mester alakja és az általa képviselt gondolatok, az ő tanítása különösen közel állnak hozzám, hiszen római katolikus vagyok, s hívő embernek tartom magam. Meggyőződéssel vallom, hogy a szeretet olyan emberi szükségszerűség, ami nélkül nem lehet értelmes életet élni. Függetlenül attól, hogy ma milyen társadalomban élünk, azok a közösségek maradtak meg, amelyek erkölcsi normái között a szeretet az első helyen szerepelt. Ez a történelem egyik legnagyobb tanulsága.    

Tovább
szur1-page0001

Programváltozás

Kedves Érdeklődők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mára tervezett könyvbemutató és pódiumbeszélgetés egy későbbi időpontban kerül megrendezésre. A megváltott jegyeket szervezőirodánkban visszaváltjuk. Megértésüket köszönjük!

Tovább
maszk2_rajztabla_1

Továbbra is biztonságosan a színházban

Tovább
small2

Leonard Gershe: A pillangók szabadok

– Lírai játék két felvonásban – Bemutató: 2020. október 16., Intimtér Rendező: Tege Antal

Tovább
seregi-1280x720

Seregi Zoltán: Új eszközök segítik a színház fertőtlenítését

Új fertőtlenítő eszközök érkeztek a Békéscsabai Jókai Színházba. Az úgynevezett UV-C lámpák a levegő és a különböző felületek fertőtlenítésére is alkalmasak. Seregi Zoltán, a színház igazgatója csütörtökön ismertette az új eszközök tulajdonságait.  – A lámpatesteket germicid fénycső táplálja, amely rövidhullámú ultraibolya UV-C sugárzást bocsát ki. A sugárzást levegő, víz és felületek fertőtlenítésére használják, a színházban pedig elsősorban azért szerelik fel, mert a baktériumokat és a vírusokat, beleértve a COVID-19-et is, hatékonyan pusztítja el – hangsúlyozta a direktor. Mint mondta, a lámpákat az előadások előtt és után használják a terek fertőtlenítésére. Seregi Zoltán kiemelte, hogy mindent elkövetnek a közönség egészségének megóvása érdekében. A színházba történő belépés előtt hőmérőkkel és kézfertőtlenítőkkel várják a publikumot, a nagyobb biztonságérzet miatt pedig az országban az elsők között döntöttek az új technikai megoldás mellett.  A hivatalosan engedéllyel bíró fertőtlenítő lámpákból összesen 14 darab került a Jókai színházhoz. Ebből tízet a nagyterembe, négyet pedig a Sík Ferenc Kamaraterembe helyeznek el a teátrum technikai munkatársai.  

Tovább
22

A mai naptól UV-C lámpák segítik a fertőtlenítést a Békéscsabai Jókai Színházban

Új egészségbiztonsági intézkedések színházunkban. Seregi Zoltán igazgató a csütörtökre összehívott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy színházunk a pandémia utáni újraindítás kapcsán minden biztonsági intézkedést megtett, ami kötelező, vagy ajánlott volt a közönség és a színházi dolgozók biztonsága érdekében. A mai naptól kezdve a Jókai Színház területén UV-C lámpák segítik a fertőtlenítést. Igazgató úr a sajtótájékoztatón elmondta, a beszerzett eszközök 99 százalékban fertőtlenítik a levegőt és a felületeket mindkét játszóhelyünkön. A beszerzett AirZing lámpatestet germicid fénycső táplálja, amely rövidhullámú ultraibolya UV-C sugárzást bocsát ki 253,7 nanométer hullámhosszon. Ezt a sugárzást levegő, víz és különböző felületek fertőtlenítésére használják. Ez az eszköz hatékonyan semlegesíti a baktériumokat és a vírusokat, beleértve a koronavírust is, így jelentősen biztonságosabbá tesszük a körülményeket mind a közönségünk, mind a színházi dolgozók számára.

Tovább
koltay_gergely

„Csak a szeretetből építhetsz jövőt”

Koltay Gergely Kossuth-díjas zeneszerző gondolatai. A 2000. évi Milleniumra készülődvén gondolataimban minduntalan összerímelt a kétezer éves kereszténység, s az ezeréves magyar állam példázatossága. Úgy éreztem, Krisztus megfeszítésének története nagyon is jelenkori történet, hiszen a Jónak és a Rossznak a küzdelme, változatos formákat öltve nap, mint nap zajlik körülöttünk a világban. Ilyen értelemben a bibliai történet bemutatásán keresztül érvényesen lehet szólni a magyarság megfeszítéséről is, megidézve történelmünk mártír hőseit. Inspirálólag hatott rám Tóth Sándor katolikus költő Magyar Passió színpadi műve, s mindenekelőtt a Biblia, amelyből sok eredeti szöveget emeltem át. A korábbi rockoperáinkhoz hasonlóan A Megfeszített is a Kormorán több mint negyven éve kialakított, s úgy vélem, karakterisztikus zenei nyelvén szól. Ez felöleli egyrészt a közép- és kelet-európai népzene elemeit, de beleépül a szimfonikus és rockzenei hangzásvilág is. A kihívást ez alkalommal a bibliai téma jelentette, s ehhez kapcsolódóan például olyan, első hallásra talán „szentségtörőnek” tűnő vállalkozás, mint a Miatyánk vagy az Üdvözlégy Mária imádságok megzenésítése, amelyek legnagyobb örömünkre megérintették a közönséget. A produkció eddigi sikere számomra egyértelműen azt bizonyítja, hogy ebben az értékveszített világban az emberekben mind nagyobb az igény az erkölcsi megújulásra. S mind többeket érint meg a Mester tanítása: „Csak a szeretetből építhetsz jövőt.”  

Tovább
22

Legyen nálunk bérelt helye!

Továbbra is hívjuk és várjuk régi és új bérleteseinket, jegyet váltó nézőinket. A már ismert bérleteken kívül szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Jókai Színház szabadbérletét, amelyet a repertoárunkból választott tetszőleges előadásra, akár vendégjátékra, premierre, kamara-, stúdió- vagy nagyszínházi darabra egyaránt beválthat, és az Ön által választott napra és helyre érvényesíthet. Szabadbérletünket 11.000 forintos egységáron vásárolhatják meg, amellyel négy repertoáron lévő darabunk tekinthető meg. Hat alkalmas szabadbérletet is kínálunk, 16.000 forintos áron. Korábbi bérleteiket 2020. szeptember 18-ig újíthatják meg, szeptember 21-étől pedig lehetőség nyílik az új bérletek megváltására. Sorban állás helyett vásároljon otthonról! Online vásárlás esetén 10% kedvezményt nyújtunk szeptember 21-én 08 óra 30 perctől 25-e 17.00 óráig. A kedvezmény bármelyik bérletre, így a szabadbérletre is érvényes.              Köszönjük, hogy bérletvásárlásával a színházat támogatja!  

Tovább
szur1-page0001

Száz éve SZÚR!

 Könyvbemutató, pódiumbeszélgetés és zenés randevú két részben. Kivételes könyvbemutatóra várjuk színházunk barátait a Békéscsabai Jókai Színház TeÁtriumába szeptember 18-án pénteken 16.30 perces kezdettel, amelyen megismerkedhetnek a Száz éve SZÚR című kiadvánnyal. A beszélgetés résztvevői: Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a színészválogatott tagja; Pásztor József, a Békéscsabai Előre egykori emblematikus játékosa és edzője; Balázs Pali, énekes, dalszerző, a Magyar Zenészválogatott labdarúgócsapatának tagja; Borsi Gergely, a Nemzeti Sport korábbi újságírója, a Száz éve SZÚR című könyv egyik meghatározó szerzője, az Újságíró-válogatott tagja; valamint Borsi László, a Száz éve SZÚR című könyv szerkesztője, a Magyar Újságíró Labdarúgó-válogatott vezetője. Az esemény házigazdái: Seregi Zoltán és Borsi László. A beszélgetést Makrai Pál és Molnár Ágnes zenés estje színesíti, amelyben a múlt század 20-as, 30-as éveinek slágerei és mai melódiák csendülnek fel. Belépődíj: 2000 Ft. Szeretettel várjuk nézőinket!

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109
…110111112113114…
115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás