Az évad harmadik gyermekbemutatóját, Szarka Gyula – Zalán Tibor Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány című zenés mesejátékát Karczag Ferenc rendezi. A Jászai Mari-díjas színművészt jól ismeri a Jókai Színház közönsége, hiszen 1994 és 2007 között sok főszerepet eljátszott Békéscsabán. (Niedzielsky Katalin írása) A Színművészeti Akadémiát 1982-ben végezte el, a Mikroszkóp Színpadnál kezdte pályáját, majd a Madách Színházhoz került. A ’88-89-es évadra Miskolcra szerződött, onnan Pécsre, ahol ’91-ig játszott, egy évadot újra Miskolcon töltött, utána Szegedre ment. Onnan járt tanítani Békéscsabára, A Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskolába, a mai Színitanház elődjébe a ’93-94-es évadban, és a következő szezontól játszott a Jókai Színházban. Szikora János akkori igazgató 2007-től szerződtette Szolnokra, jelenleg is a Szigligeti Színház művésze. Seregi Zoltán igazgató meghívására most Zalán Tibor meséjét rendezi a Jókai Színházban, de mielőtt a készülő produkcióról beszélgetünk, felidézzük a régi csabai éveket, szerepeket. Konter László igazgató rendezésében nagyon sok főszerepet eljátszott, a legelső Stockmann polgármester volt Ibsen A nép ellensége című darabjában. Volt Krepp, amit Bartus Gyula rendezett, Szabó Magda Az a szép, fényes nap című történelmi játékában Géza fejedelem apósát, Gyulát alakította. Volt itt nagyon sok darab és nagyon sok szerep, amit szerettem, nehéz lenne felsorolni. Amit feltétlenül meg kell említenem, mert imádtam játszani, az az 1998-as Othello. De nagyon közel állt hozzám a Doktor úrban Puzsér figurája, Solness építőmester, Shakespeare Vízkeresztjében az udvari bolond, A gazdag szegényekben Szüköl. Tanított leendő színészeket az akkori alapítványi iskolában, és arra a kérdésre, hogy milyen pedagógiai felfogással kezelte a fiatalokat, mit akart nekik átadni mesterségbeli tudásból, a következőket válaszolta: Azt akartam átadni, hogy nem lesznek ők kevesebbek, mint azok, akik az állami intézménybe járnak. Azt mondtam, feltétlenül kevesebb önbizalmatok lesz, mert ti itt végeztek, ők meg ott. Ezért soha nem próbálkoztam meg azzal, hogy teljesen lenullázzak egy diákot, hogy aztán majd felépítsem. Sokan csinálják ezt, de én nem szeretem, éppen eléggé lenullázza őket az élet, a sorsuk. Én semmi mást nem csináltam, amíg velük voltam, csak önbizalmat adtam nekik, még pedig úgy, hogy rengeteg munkát végeztünk el, háromszorosát annak, amit a főiskolán csinálnak, és mindent azért, hogy legyen önbizalmuk. A rendezésről úgy nyilatkozott, hogy azzal sokszor kényszerből kellett foglalkoznia. A legelső darab, amit színpadra állított, az Edward Albee Zoo Storyja, Állatkerti története volt Pécsett, aztán megrendezte Miskolcon is. Szegeden Árkosi Árpád távozása után, amikor „ott maradt a színház darabok és rendezők nélkül”, színpadra állította Füst Milán Máli nénijét. Szerette, maga választotta a darabot, nagy örömmel dolgozott vele, sikere is volt. Amíg tanított, nagyon sok művet olvasott, kereste a gyerekeknek a legmegfelelőbbet, amiről úgy gondolta, hogy „szakmai előmenetelüket segítheti”. Később is szívesen rendezett prózát, gyermekdarabot, különösen kedves volt számára A só című mesemusical Békéscsabán. Most újra gyermekelőadáson dolgozik, méghozzá zenés darabon! De vajon mennyiben más egy mesét színpadra állítani, mit kell másképpen csinálni, mi a különbség a felnőtt darabhoz képest? A mese mindig a rendező fantáziájára és az ízlésére van bízva, a darabok 99 százalékát szerzői instrukciókkal írják meg, pontosan lehet tudni, ha felmegy a függöny, mi van a színpadon, a díszletben mit látunk, hány évesek a szereplők. Itt mindent a rendezőnek kell kitalálni, ami nagyon nehéz, kell elképzelés a díszletről, a jelmezről, amit el kell mondani a tervezőknek, és ez sem könnyű dolog. Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány című zenés mesejátéknál nem elég az íróval, a tervezőkkel, még a zeneszerzővel is egyeztetni kell. A rendező nem dönthet el egyedül dolgokat, közösen kell kialakítani a végső koncepciót. Szarka Gyula fantasztikus zenét írt ehhez a meséhez, egy zenei költeményt! Csak az a baj, hogy itt időben megvagyunk szorítva, keményen dolgozunk azon, hogy hol lehet elcsippenteni egy-egy dalt, a zeneszerzőnek be kellett látni, hogy egy színházi előadásnál gátat szab az idő, a gyerekdarab nem lehet hosszabb hetven percnél, tehát kompromisszumot kellett kötnünk egymással. Végül arra a kérdésre, hogy a mai gyerekeket, akik a digitális világban, okoseszközök között nőnek fel, hogyan tudja elérni, megérinteni a színház, a rendező egy példával felelt. Ha bekapcsolom a tévét, és megy egy 1938-40-es évekbeli film, én ott maradok és nézem, nem is veszem észre, hogy fekete-fehér, mert a színészek személyisége, játéka oda tudja láncolni az embert. A színházban ugyanez a helyzet, ha a színészek úgy játszanak, hogy a gyerekek be tudnak kapcsolódni a játékba és át tudják azt élni, akkor nyugodtan ülnek és végignézik az előadást. A színház egy élő dolog, varázslat, tehát versenyképes, sőt legyőzhetetlen. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM
