Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájának díszbemutatóját tartja november 10-én, szombaton 19 órakor a Békéscsabai Jókai Színház, az ünnepélyes rendezvény házigazdája a 25 éves Színitanház. Előadás után – a hagyományoknak megfelelően – a Vigadóban fogadásra és műsoros estre várja vendégeit a teátrum.  

Adott egy jó szerző, nevezetesen Arthur Miller amerikai író, és a színház sikere félig már garantált is. A Pillantás a hídról címet kapott színművét a békéscsabai színház október 26-án vitte a nagyközönség elé. Arthur Miller, a görög drámák rajongója számára a színdarabírás – úgymond – szívüggyé lett, hiszen darabjaiban közel hozza a témát a közönséghez úgy, hogy szinte maga is benne él. Magánéleti, lélektani, társadalmi, politikai vonatkozások a Pillantás a hídról című darabjában egyszerre vannak jelen, benne sűrűsödnek és feszülnek a végletekig. S hogy mindezt mennyire volt képes Csiszár Imre Jászai Mari-díjas rendező színpadra állítani, az az előadás végére egyértelmű lett, a közönség visszajelzése azt tükrözte, hogy pontosan ilyen hatásra vágyódtak. Tomboló tapssal köszönték meg az átélteket. (Zsidov Magdolna kritikája) Egy igencsak – szelíden szólva – visszás korszakban, az ’50-es évek Amerikájában fordult a témához Arthur Miller, aminek, hasonló módon, jószerével ő maga is majdnem áldozatául esett. Feljelentések, hamis vádaskodások, egy – mai kifejezéssel élve – politikai boszorkányüldözéses korszakban, a szintén világhírű írótársa, barátja, Elia Kazan feljelentésére vizsgáló bizottság elé állították. A vád szerint, kommunista gyűléseket, Amerika-ellenes összejöveteleket látogat. Kazannal ellentétben, a maga felmentéséért egyetlen írótársát sem adta fel, akiket pedig hasonló vádakkal illettek. Egy ehhez hasonló szituáció a darabban ugyan megjelenik, de a főszereplő, Eddie Carbone már nem képes esztelen szenvedélyének gátat szabni – árulóvá lesz.  Eddie valamikor Olaszországból emigrált Amerikába, itt küzdötte fel magát egyszerű, dolgos átlagemberré. Becsületes, megbízható, jellemes, családját szerető munkásember, aki gyermekeként neveli unokahúgát, Catherine-t. A lány érzi nevelőapja gondoskodó szeretetét, amit gyermeki engedelmességgel viszonoz. A feleség, Beatrice már-már kívül esik a két ember egymás iránti rajongásán. Az egyszerű lakás családi ebédlőasztalánál, mintegy néző, figyeli apa és lánya érzelemmel töltött apró gesztusait, miközben fájlalja, hogy férje életében egyre kevesebb szerep jut neki. Catherine-ből szép fiatal nő lett, de apja iránti kötődései továbbra is gyermekiek maradtak. Csakhogy az erős, jellemes emberben, Eddie-ben valami megmozdult, s a gyermeki féltésből a szép nő iránti féltés emésztő tüze lobban fel. Eleinte maga sem érti a tüneteket, csak miután megérkezik két rokona Olaszországból, és náluk kérnek szállást, akkor robban a szikra. A két ember a nehéz sors elől illegalitásban érkeztek Amerikába azzal a szándékkal, hogy keresetükkel jobb életet biztosítanak maguknak és családjuknak. Az idősebb rokon, Marco higgadt, erős, robusztus ember, de a lelkében tiszta és őszinte. A fiatalabb, a jóképű, szőke suhanc azonnal belehabarodik a szép Catherine-be. A szerelem kölcsönös lesz, és kettőjük vonzalma kavarja fel a családi békét. Eddie nem tud belenyugodni a fiatalok sodró szerelmébe, álnok, hazug, célratörő embernek tünteti fel a fiatal férfit. Nem lát benne mást, csak olyat, aki a szerelmet, a házasságot eszköznek használja fel, hogy Amerikában telepedhessen le.  A két ember megérkezése előtt lesújtó véleménnyel volt az árulásról, de miután képtelen megakadályozni a házasságot, beveti ezt a gonosz eszközt. A végzet, az olasz virtus, előre vetíti a végzetet. Egyetlen módja lenne annak, hogy ez be ne következzen, ha Eddie hallgatna a benne rejlő igazi énjére, a lelkiismeretére. Csakhogy a gonosz hang tudja, hogy egyetlen módja van az álnokságnak, ha az emberekre szabadítja a lélek „pestisét”. Csiszár Imre alapos megfontoltsággal formálja a történet lényegi adottságait, a szereplőket a kezdeti lassúság után, egyre dinamikusabban mozgatja. Ennek köszönhetően a színészek a történet folyamaként egyre katartikusabb élményt nyújtanak. Eddie szerepében Bartus Gyula, a lelki átalakulás árnyalatait úgy fogta meg, hogy a végére, szinte izzott a levegő a jelenlététől. Beatrice alakjában Kovács Edit egyszerű, bölcs, mértékletes asszonyként, nagyszerű játékával hatott a közönségre. Catherina ártatlan, gyermeki, tiszta lényét Papp Barbara megható őszinteséggel jeleníti meg, aki rajongva szeretett nevelőapjának is képes ellenállni, hogy a szerelme beteljesedhessen. Papp Barbara az utóbbi években emlékezetes szerepekkel állt a békéscsabai színpadon. Marco alakja hozta a legdöbbenetesebb fordulatot. Katkó Ferenc alkata, hangjának egyedisége, mackós mozgása, mélyen békés ember benyomását kelti, aki végül öntudatára ébred, s hálája ellenére büszkeségében bosszúért kiált. Remek alakításában a történések keserű színjátékának mélységeit hozza felszínre. Czitor Attila Rodolpho, a fiatal szerelmes alakításában egy pillanatra sem merül fel kétség, hogy érzelmei Catherina iránt: őszinték. És jelen van a narrátor-ügyvéd, Alfieri szerepében Tege Antal. Mindent tisztán lát, a kezdetből a végkifejletet, de hiába minden, nem lesz képes hatással lenni a viharokkal lelkében elvakult Eddie-re. Jelen vannak még a szomszédok, barátok, munkatársak, mint Tony-ként Puskás Dániel színihallgató, Louis alakjában Lévai Attila, a Mike-ot alakító Hrubák Axel ugyancsak színihallgató, a bevándorlási tisztviselők alakjában Juhos Marcell és Szabó Zoltán színihallgatók. S mr. Lipari szerepében Szepsi Szilárd, feleségeként Kőrösi Berta. Mindegyikőjük – szerepük szerint – fokozzák a darab drámaiságát. A színpadi kép egyszerű munkásotthon, ami mindvégig ugyanaz, legfeljebb egy-egy asztalterítővel változik. Nagyon jó megoldás a kívülről érkezők „beláthatása” is, mármint a nézők részéről. A nyitott tér alkotója Csiszár Imre. A darab szcenikusa Egyed Zoltán. A darab végére megérett a nézőkben a vélemény, hogy a látszat mennyire megcsalja az embert, ítéletet ugyan lehet mondani, de mindenkiben más lélek uralja a tetteket. Emberek vagyunk, s különbözőek. Lehetünk emigráltak, lehetünk befogadók, vagy elutasítók, a sors mégis elkerülhetetlen, ha valami meginog a lélekben.