Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.

Az üvegcipő – hamarosan bemutató!

Tovább
foto_ignacz_bence_img_3367

A közérthető művészet és a minőségi szórakoztatás folytatódik

A társulat és a közönség számára is az egyik legfontosabb színházi esemény az új évad műsortervének összeállítása, a jövő tervezése. Seregi Zoltán igazgató május 5-én délelőtt a Művész Kávéházban sajtótájékoztatón ismertette a Békéscsabai Jókai Színház 2017/18-as évadjának bemutatóit, valamint a válogatás szempontjait. (Niedzielsky Katalin tudósítása) A felnőtt, ifjúsági, diák- és mesebérlet 11 új bemutatót kínál a közönségnek, repertoáron marad 10 korábbi sikeres produkció, és az idén bevezetett szabadbérlet vásárlói eldönthetik ezután is, melyik hat előadást mikor szeretnék megnézni. A direktor elmondta, hogy a Jókai Színház továbbra is a „közérthető művészet – minőségi szórakoztatás” jegyében működik, a közönség sokféle igényét igyekszik kiszolgálni annak tudatában, hogy 100 kilométeres körzetben az egyetlen teátrum. –   Az új évad tervezésénél mindig a közönség és a társulat összetétele a két legfontosabb szempont, amit figyelembe kell venni. A Magyarországon jellemző szórakoztató és művész színház szembenállás helyett a sokszínűséget tartjuk szem előtt, a társulat tagjaira választjuk a darabokat, tekintettel vagyunk a nézők igényeire, de nem kritika nélkül. A jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az ifjú korosztályra – sorolta a válogatás elveit Seregi Zoltán. Mint mondta, a másik fontos kritérium, hogy sok magyar dráma kerüljön színre, hiszen a színház dolga, hogy elsősorban a magyar kultúrát szolgálja, így annak elsőbbséget kell élveznie a műsorterv összeállításakor is. A felnőtt bérlet – jövőre is, mint az idén – négy nagyszínházi és két kamaradarabot tartalmaz, a néző öt előadást fizet, a hatodikat ajándékba kapja. A francia Maurice Hennequin – Pierre Veber Törvénytelen randevú című vígjátékát az angol Robert Cogo-Fawcett rendezi. Pozsgai Zsolt történelmi játéka, A szellemúrnő Luther korában játszódik, és a békési reformációs törekvéseknek állít emléket. Az ősbemutatóval, amit Seregi Zoltán rendez, a Jókai Színház a reformáció 500. évfordulója előtt tiszteleg. Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila Diótörő és Egérkirály című családi musicalje, Szomor György rendezése – ahogyan korábban a Légy jó és A dzsungel könyve – bekerült az ifjúságiból a felnőtt bérletbe. Marc Camoletti vígjátéka, a Leszállás Párizsban Katkó Ferenc rendezésében a Sík Ferenc Kamaraszínházban kerül színre. A My Fair Ladyt, Alan Jay Lerner és Frederick Loewe musicaljét Radó Denise rendezi. Az ajándék kamaradarab Tamási Áron Ősvigasztalása lesz, a szeptemberi bemutatóhoz, amit Béres László rendez, már elkezdődtek a próbák. Az ifjúsági bérletben látható majd Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című zenés bohózata Merő Béla rendezésében, A szellemúrnő, a Leszállás Párizsban és a My Fair Lady. A diákbérlet Az özvegy Karnyónét, Mikszáth Kálmántól A beszélő köntöst és Szabó Magda Születésnapját kínálja, Zalán Tibor átirata ősbemutató lesz, amit Halasi Imre állít színre. A mesebérletben szerepel Hedry Mária: Bumburi és a bűvös patkó ősbemutatóként, Juhász Róza rendezi, Alan Alexander Milne Micimackója, a mesejátékot Tege Antal állítja színre, valamint A beszélő köntös. A stúdiószínházi bemutatók sorában Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című vígjátéka – Tege Antal rendezésében – már a 12. jövő évre tervezett bemutató. A direktor rámutatott, hogy a színházi törvény szerint a kiemelt kategóriába tartozó teátrum erős állam támogatásban részesül, ami magas bemutatói és nézőszámot feltételez, ezeknek, továbbá a fenntartói elvárásoknak igyekeznek megfelelni. Miközben fontos, hogy a kiváló társulatban mindenkinek legyen megfelelő, a tehetségéhez méltó szerepe és még fejlődhessen is. Elhangzott, hogy a régi bérleteket április 27-étől május 24-éig lehet megújítani, 25-étől már az újakat árusítják a szervezőirodában. Az idei 14 ezer bérlet rekordnak számít, a bérletvásárlást a színház a közönség részéről komoly bizalomként könyveli el. Az ősbemutatók létrehozása fontos, csakúgy, mint a klasszikusok bemutatása, de új műveket is kell kipróbálni – mindez szakmai kihívás. A direktor szerint nem lehet mindig csak a bevált darabokat játszani, kockáztatni is merni kell, a fajsúlyosabb, különlegesebb bemutatókat ajándékba adják a közönség bizalmáért. –   Az újszerű, a különleges élmény kitágítja a teret, ahogyan most Mrozek Tangója, a következő évadban az Ősvigasztalás is, mert az a mű az erdélyi magyar kultúra egyik nagyon erős oszlopa – fogalmazott az igazgató. Azt is elárulta, hogy a színház nevelő szerepében nem hisz, azt meghagyja az iskolának meg a családnak; úgy véli, a színház inkább szórakoztasson, mert különben elveszíti a közönségét. Az amerikai vendégszereplésről is szó esett a sajtótájékoztatón. Mint ismert, a Jókai Színház művészei közreműködtek A dzsungel könyvének tengerentúli előadásában, a napokban már másodszor jártak az Egyesült Államokban, ahol az igazgató szerint óriási az igény a magyar közösségekben a hazai színjátszás iránt. Seregi Zoltánt a 60-as, 70-es években Erdélyben tapasztalt vendégszeretetre emlékeztette a mostani fogadtatás, „a kisebbség áradó szeretete”, a magyar közösség gyerekeinek lelkesedése az anyaország nyelve, kultúrája iránt. Megtudtuk még, hogy Felkai Eszter Jászai-díjas színművésznő, a Jókai Színház örökös tagja meghívást kapott a nyári POSZT három tagú zsűrijébe, ami komoly megtiszteltetés Békéscsabának is. Niedzielsky Katalin

Tovább
18238465_1340230649387298_1951682436408007220_o

Tizenegy új bemutatót tervez a Békéscsabai Jókai Színház

Seregi Zoltán igazgató véleménye szerint mesterségesen és manipulatív módon állították szembe egymással hazánkban a szórakoztató és a művészi színházat.

Tovább
img_7273_0

Nemzetközi fesztiválra megy A fösvény

Május közepén rendezik meg az ukrajnai Hersonban a Melpomena Tavrii elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztivált, melyre nem kis büszkeségünkre a Békéscsabai Jókai Színházat is meghívták: teátrumunkat A fösvény című Moliére-klasszikusból készült színpadi játék képviseli. A rendezvényre 10 ország 36 produkciója érkezik: többek között Ukrajna, Portugália, Románia, Franciaország, Fehéroroszország, Törökország, Litvánia, Lengyelország, Örményország és Magyarország képviselteti magát. A színházi programok mellett mesterkurzusokat tartanak színészek számára, szakmai konferenciákat szerveznek színházigazgatók és rendezők részvételével, díszlet- és jelmeztervezők munkáiból rendeznek kiállításokat. A szakmai előadások mellett nagy figyelmet fordítanak a közönség szórakoztatására is: utcai felvonulások színesítik a programot, amelyeken valamennyi együttes megjelenik valamilyen formában. A produkciókat követően pedig éjszakánként a nagyszínpadon, a színházi kávézóban, sőt, a teátrum előtti téren és a Dnyeper partján esztrádműsor várja az érdeklődőket. A Jókai Színház az alkalomhoz illő örömmel és izgalommal készül a rangos seregszemlére, amelyen már negyedik alkalommal veszünk részt. Tavaly A szűz és a szörny című Pozsgai-darabbal, tavalyelőtt a K und K (Karády katonái) zenés víziójátékkal, 2014-ben pedig a Monte Cristo grófjával szerepeltünk a Dnyeperparti városban – mindhárom alkalommal díjazták az előadásainkat.  Idei versenydarabunk, A fösvény méltó folytatása lehet ennek a sikersorozatnak. A Moliére-darab Merő Béla rendezésében, Bartus Gyula főszereplésével mutatkozik be az ukrajnai fesztivál színpadán. A produkció különlegessége, hogy zenéjét Aleksandr Gonobolin, Ukrajna Érdemes művésze, Kherson város díszpolgára szerezte.  

Tovább
img_2035

Bolond Istók a Jókai Színházban

Arany János műveihez nem kell évforduló, mert munkásságában mindenki talál olyan műveket, amelyek szívéhez közel állnak. A Jókai Színház a költőóriás születésének kétszázadik évfordulójára gondolt egy merészet, és színpadra álmodta Bolond Istók történetét – színházi bolondozások – műfaji megjelöléssel.  (Valószínű többen nem olvasták Arany Bolond Istókját, mint ahogy én sem – eddig.) Zalán Tibor József Attila-díjas író, költő, dramaturg nagyszerű munkát végzett, dramaturgiája megtartotta Arany nagyon szép stílusát, humorát. Pár éve a Toldit írta színpadra, így volt tapasztalata Arany elbeszélő költeményét illetően, de talán nehezebb dolga volt azért, mert a szöveg nagyszerű, de nem igen van olyan történés, amit színpadon érdemes lenne bemutatni. Ehhez képest a végeredmény remek lett. Ráadásul az előadás kezdetén és végén a költőbarát, Petőfi Sándor Színészdala csendült fel a teljes szereplőgárda tolmácsolásában, mintha egy festményen látnánk őket –, mintegy keretbe foglalva az előadást. Galambos Edit írása Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező úgy képzelte el az első éneket, hogy Istók, aki csecsemő, a körülötte lévő felnőtteket óriásnak látja, ezért óriási bábfejek voltak a színészeken. – A bábokat Lenkefi Zoltán bábművész készítette, amelyek nagyon mutatósak, találóak voltak. – A rendező másik nagyon ötletes megoldása a csecsemő Istók jelenléte volt – bár azt is Ragány Misa alakította –, fehérben látjuk, (az arca is fehérre van festve), de kicsiségét – csecsemő voltát – egy játék baba is szimbolizálja, amellyel mint egy köldökzsinórral van összekötve. Az előadást zenészek kísérték: hegedűn Schäfer Szilveszter, nagybőgőn Pataj Péter, fuvolán Lehoczki Orsolya, aki a Magyarázó szerepét is alakította, ami arra volt jó, hogy a régies szavakat „fordította” a nézőtéren ülő gyermekek számára, ami szintén nagyon jó ötlet volt a dramaturg és/vagy a rendező részéről. A zenészeket kiegészítette a Mesélő Katkó Ferenc gitárjátéka. Az előadás zeneszerzője Könczei Árpád. A díszletet Ondraschek Péter fehér, sokajtós, emeletes építménynek álmodta meg, ahová a színészek rajzoltak ajtókat, ablakokat, madarat, fát stb. Érdekes látvány volt követni a díszlet „alakulását”. A jelmezeket Mészáros Zsófia tervezte, ami jórészt fekete ruhákból állt – kivéve a cigányokét – és Istók jelmezeit, aki először fehérben jelenik meg csecsemőként, hogy fokozatosan a végére ő is feketében komoly emberként lépjen szülőfaluja szolgálatába. Ragány Misának Bolond Istók figurája nem volt könnyű feladat, mert az elején, csecsemőt kellett játszania, csak utána válhatott Istókká. A hetvenöt perces előadásban Istók szinte végig a színpadon látható. Kisbabaként, néha felsír, de egyébként testbeszéddel játszotta el szerepét. A további jelenetekben – diákként és komoly felnőttként – sem a verbális képességére alapozta játékát a rendező, hanem itt is a testbeszédé volt inkább a főszerep, amelyet a színész nagyon gondosan, precízen oldott meg. Arany János míves szövegét Katkó Ferenctől hallottuk, láttuk, aki Mesélőként van a színpadon egész előadás alatt, tele melegséggel, tele szeretettel. A színművész hangja, játéka telitalálat volt Arany szövegére – mintha maga a költő mesélte volna el a történetet. Pityeri Erzsók szerepében Gábor Anita remekelt. A többi szereplő – főként „színitanházas” hallgatók – hitelesen, jól oldották meg szerepüket. A szereplők mozgását Rigler Renáta tervezte. A rendező asszisztense Janis Zoltán volt, aki több karakter bőrébe is belebújt az előadás folyamán. Aki teheti, nézze meg a Békéscsabai Jókai Színház előadását, érdemes! Sajnálom, hogy nyáron a Szarvasi Vízi Színház nézőközönsége nem ismerheti meg Bolond Istók történetét Zalán Tibor és Árkosi Árpád megfogalmazásában.   Zárásként álljon itt a költőbarát Petőfi Sándor Színészdal című költeményének harmadik versszaka:   „Miénk a hatalom Az emberszív felett: Idézni egyaránt Mosolyt vagy könnyeket. Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.”

Tovább

Elkezdődött a bérletmegújítás!

Tovább

A dzsungel könyve – Vujity Tvrtko az amerikai turnéról

Tovább
18261577_10209006467018681_407307612_o

Az utolsó előadás San Diego-ban

A dzsungel könyve amerikai turnéjának utolsó előadása is hatalmas siker volt április 30-án a Kalifornia állambeli San Diego városába. A The Lot színház közönsége nagy örömmel fogadta a Jókai Színház és a Pilvax Players közös előadását. A fárasztó, de annál nagyobb örömöt okozó turné véget ért, de még egy kimerítő utazás vár a Jókai Színház tagjaira. Csomós Lajos, Gerner Csaba, Seregi Zoltán és Vadász Gábor San Diego-ból New York-ba indult, hogy onnan Békéscsaba felé vegyék az irányt. Jó utat! The Lot – a színház előtt a csapat

Tovább

Jelentkezz a Színitanházba!

Tovább
or_szp510_691_20110303103140_259

Terefere Szőke Pállal

Szőke Pál színművész lesz a Terefere a Művész Kávéházban népszerű beszélgető sorozat következő vendége május 5-én, pénteken 17 órától. Szőke Pál a Színművészeti Főiskola elvégzése után a Népszínházhoz szerződött és a teátrum megszűnéséig volt tagja. A Jókai Színház társulatát közel húsz éve erősíti. Harmincöt éves pályafutása során igen sokféle szerepben mutatkozhatott meg, és alkotott maradandót. Vígjátékban és drámában, modern és klasszikus darabokban egyaránt sikerrel szerepelt. „Sokszor a próbatáblát sem néztem meg, biztos lehettem benne, hogy én játszom a főszerepet.” – idézi fel nevetve a népszínházas éveket. A Babits-díjas előadóművésszel nyáron is találkozhatunk a Szarvasi Vízi Színházban, ahol a Jónás könyve című önálló estjével örvendezteti meg a közönséget. A jövő évad első bemutatójában pedig  Csorja Ambrus szerepét formálja meg, az Ősvigasztalás című Tamási drámában.

Tovább
walnut_creek_eloadas_hatalmas_siker

Washington, Walnut Creek, San Diego – úton A dzsungel könyve

A Washington-i előadás után tovább utazott a Jókai Színház különítménye Csomós Lajos, Gerner Csaba, Seregi Zoltán és Vadász Gábor, hogy  április 27-én a kaliforniai Walnut Creek városában is bemutassák A dzsungel könyvét a Pilvax Players-el közösen. Itt, a Lesher Center for the Arts nevű színházban a hírek szerint hatalmas sikert aratott az előadás. De nem volt megállás! Tovább indultak San Diego-ba, hogy április 30-án a turné utolsó előadását is megtartsák. Úton San Diego felé. A Pilvax Players és a Jókai Színház művészei Montereyben a Csendes-óceánnál

Tovább
foto_ignacz_bence_img_0008

Maskarákat díjaztunk

Az idei évad utolsó meseelőadása, az Állati(i) mese kapcsán álarckészítő versenyt hirdetett színházunk. A zsűri az  utolsó előadás után nagy izgalommal választotta ki a beküldött kreatív alkotásokból a legkülönlegesebbeket. Az eredményhirdetésre május 5-én, délután került sor a Művész Kávéházban. Közel száz álarc készült, számtalan kreatív megoldással találkoztunk, így elég nehéz volt a döntés. Viszont nagyon örülünk, hogy a gyerekek figyelemmel kísérik mindig ezeket a felhívásokat – mondta el ifj. Mlinár Pál, a mese rendező-koreográfusa. Az sem volt kizáró ok, ha anyu, apu vagy a nagyi segítő keze nyoma is látszott az alkotáson, fő, hogy minőségi időt töltött együtt a család és közben talán az előadásról, a színházról is beszélgettek. Az ügyeskezű alkotók nyereménye a Szarvasi Vízi Színház egyik gyerekelőadására szóló páros belépő, melyeket az oklevelekkel együtt maga a főszereplő, Sunyesz, a róka adott át a gyerekeknek. Elismerésben részesült a békéscsabai Fülöp Emma hangyát ábrázoló álarca, a gerendási Belák Jázmin bikás maszkja, a békéscsabai Rigler Hanna Sunyeszt, a rókát ábrázoló álarca, a békési Gajdács Gábor macis maskarája, a kamuti Komáromi Lili baglyos alkotása, valamint a békési Csökmei Áron Erik nyuszis álarca. Az eredményhirdetés közös fotózással és uzsonnázással zárult.

Tovább
_2016_foto_mg_0868_0

Felkai Eszter a POSZT zsűrijében

A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó, vagyis a POSZT  színész zsűrijében idén helyet kapott Felkai Eszter Jászai Mari-díjas színművész, a Békéscsabai Jókai Színház Örökös tagja is. Felkai Eszter neve és játéka hosszú évtizedek alatt egybeforrt a Békéscsabai  Jókai Színházzal, a pályán töltött ötven év alatt több, mint kétszáz szerepet tudhat maga mögött. Nem beszélve az általa koreografált hatvan darabról, melyek között mesejáték éppúgy található, mint operett, musical vagy népszínmű. Klasszikus és kortárs darabokban, tragikus és könnyedebb hangvételű művekben egyaránt játszott. Sokoldalú, magas fokú muzikalitással és mozgáskultúrával rendelkező művész, aki hitelesen tolmácsolt pszichológiai igényű jellemszerepeket is. ebben az évadban a Macskajáték című Örkény-klasszikusban, Orbánné megformálásával alkotott maradandót. A Szakmai Tanácsadó Testület által delegált Szakmai Zsűri, a MASZK Egyesület és a MOZAIK Művészegyesület által delegált Színész zsűriből, illetve a Pécs polgármestere által kisorsolt Közönségzsűriből összeálló Zsűri a Fesztivál ideje alatt minden verseny előadást megtekint, másnap reggel zártkörű tanácskozást tart, majd a fesztivál utolsó napján meghozza döntését. Az ünnepélyes díjátadó gálára a POSZT utolsó napján kerül sor.

Tovább

Bérletismertetés 2016-2017

A BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ MŰSORTERVE A 2016/2017-ES ÉVADRA   6 előadásra Bármely repertoáron lévő előadás közül 6 szabadon választott darabra érvényes. Bérletár:  egységesen 15.000,- Ft   Örkény István: MACSKAJÁTÉK Ivan Kušan: BALKÁN KOBRA Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM  Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Molnár Ferenc: AZ ÜVEGCIPŐ BÓNUSZ KAMARA ELŐADÁS: Sławomir Mrożek: TANGÓ  Felnőtt bérletár: Nyugdíjas bérletár: I. rendű: 12.500,- Ft II. rendű: 11.000,- Ft III. rendű: 8.000,- Ft I. rendű: 7.500,- Ft II. rendű: 6.500,- Ft III. rendű: 5.500,- Ft A nyugdíjas kedvezmény a keddi, a szerdai és a csütörtöki bérletházakon érvényesíthető. (Jókai-bérlet) előadás előtt pezsgőzés Örkény István: MACSKAJÁTÉK Ivan Kušan: BALKÁN KOBRA Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM  Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Molnár Ferenc: AZ ÜVEGCIPŐ BÓNUSZ KAMARA ELŐADÁS: Sławomir Mrożek: TANGÓ    Bemutató bérletár: I. rendű: 17.500,- Ft II. rendű: 15.000,- Ft III. rendű:13.000,- Ft   előadás után pezsgős koccintás, fogadás a Vígadóban Örkény István: MACSKAJÁTÉK Ivan Kušan: BALKÁN KOBRA Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM  Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Molnár Ferenc: AZ ÜVEGCIPŐ BÓNUSZ KAMARA ELŐADÁS: Sławomir Mrożek: TANGÓ  Díszbemutató bérletár: I. rendű: 22.000,- Ft II. rendű: 19.000,- Ft III. rendű: 14.000,- Ft (Pilinszky-bérlet) Örkény István: MACSKAJÁTÉK Ivan Kušan: BALKÁN KOBRA Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM  Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Molnár Ferenc: AZ ÜVEGCIPŐ BÓNUSZ KAMARA ELŐADÁS: Sławomir Mrożek: TANGÓ  Pedagógus bérletár: I. rendű: 9.000,- Ft II. rendű: 8.000,- Ft III. rendű: 7.000,- Ft (középiskolások és főiskolások részére) Ivan Kušan: Balkán kobra Friecrich Schiller: Ármány és szerelem Molnár Ferenc: Az üvegcipő Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila: Diótörő és Egérkirály Ifjúsági bérletár: I. rendű: 6.500,- Ft II. rendű: 5.400,- Ft III. rendű: 4.200,- Ft Kedvezmény az ifjúsági bérletben Ádámok és Évák Ünnepe 2016 „Póló-jog” 1.      Viselőjének az egész osztálya 50 %-os kedvezménnyel vásárolhatja meg bérletét a 2016/2017-es évadra. 2.      Viselője részt vehet a „Hozd el aput a színházba!” akcióban, vagyis, ha valamelyik szülőjét elhívja a teátrum bármely előadására, csak egy jegyet kell fizetnie. 3.      A póló tulajdonosának Ádámok és Évák-pólóban kell megvásárolnia a jegyeket, bérleteket.       kisdiák – általános iskola 5-6. osztályos diákoknak A széttáncolt cipellők Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila: Diótörő és Egérkirály Arany János: Bolond Istók   nagydiák – általános iskola 7-8. osztályos diákoknak Arany János: Bolond Istók Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila: Diótörő és Egérkirály Molière: A fösvény Diákbérlet: I. rendű: 4.200,- Ft II. rendű: 3.700,- Ft III. rendű: 2.900,- Ft (óvodások, 1-4. osztály) Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila: Diótörő és Egérkirály A széttáncolt cipellők Állat(i)mese Bérletár:  egységesen 3.300,- Ft   REPERTOÁRON MARAD: Dumas – Pozsgai Zsolt – Szomor György: Monte Cristo grófja Orient – zenés színház Neil Simon: Mezítláb a parkban Pozsgai Zsolt: A szűz és a szörny Thomas Mann – Zalán Tibor: Mario és a varázsló Zelei Miklós: A Isten balján – Situs Inversus Marsha Norman: Jóccakát, anya… Katona József: Bánk bán 2016/2017-ES ÉVAD BÉRLETHÁZAI   FELNŐTT ÉS IFJÚSÁGI BÉRLET     Nap Óra Bérletház neve felnőtt bérlet péntek 19 Jókai-bérlet (bemutató bérlet) felnőtt bérlet szombat 19 Díszbemutató-bérlet felnőtt bérlet kedd 19 Bajor-bérlet felnőtt bérlet szerda 19 Pécsi Sándor-bérlet felnőtt bérlet csütörtök 19 Madách-bérlet felnőtt bérlet péntek 19 Pilinszky-bérlet (pedagógus) felnőtt bérlet szombat 19 Sarkadi-bérlet felnőtt bérlet kedd 19 Latinovits-bérlet felnőtt bérlet szerda 19 Móricz-bérlet felnőtt bérlet csütörtök 19 Katona-bérlet felnőtt bérlet péntek 19 Mikszáth-bérlet felnőtt bérlet szombat 19 Somlay-bérlet felnőtt bérlet szerda 19 Örkény-bérlet felnőtt bérlet péntek 19 Básti-bérlet felnőtt bérlet csütörtök 15 Blaha-bérlet     ifjúsági bérlet kedd 19 Szentpétery-bérlet ifjúsági bérlet szerda 19 József Attila-bérlet ifjúsági bérlet csütörtök 19 Vörösmarty-bérlet     DIÁKBÉRLET                          kisdiák – 5-6. osztályos diákok   nagydiák – 7-8. osztályos diákok Óra Bérletház neve   Óra Bérletház neve 10 Arany-bérlet   15 Déryné-bérlet 10 Gárdonyi-bérlet   15 Kölcsey-bérlet 15 Megyei kisdiák bérlet   15 Németh László-bérlet 15 Csokonai-bérlet   15 Petőfi Sándor-bérlet      MESEBÉRLET   9 óra 11 óra 15 óra Hamupipőke-bérlet Lepke-bérlet Családi-bérlet (szombat) Hófehérke-bérlet Manócska-bérlet Kincskereső-bérlet János vitéz-bérlet Mazsola-bérlet Megyei mesebérlet Katica-bérlet Micimackó-bérlet Nemecsek-bérlet Kenguru-bérlet Mókus-bérlet Őzike-bérlet Lúdas Matyi-bérlet Toldi-bérlet Vízipók-bérlet Nyilas Misi-bérlet Kinizsi-bérlet   Pinokkió-bérlet     KEDVEZMÉNYEK Részletfizetési kedvezmény – a kedvezmények részleteiről érdeklődjön a Szervezőirodában IFJÚSÁGI BÉRLETBEN: Ádámok és Évák Ünnepe 2016 „Póló jog”. A kedvezmények csak akkor érvényesíthetők, ha a póló tulajdonosa a pólóban vásárolja meg a jegyet/jegyeket. Viselőjének az egész osztálya 50 %-os kedvezménnyel vásárolhatja meg bérletét a 2016/2017-es évadra.   A jegy- és bérletárak változtatásának joga fenntartva.  

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237
…238239240241242…
243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás