Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
szinhaz_sajttaj011kf

A Mezítláb a parkban a Finálé Fesztiválon

Újból megrendezik Szegeden a Finálé Fesztivált. „Minden eddiginél gazdagabb programmal készülünk az egy hétig tartó fesztiválra. A környékbeli hagyományos résztvevők – Békéscsaba, Kecskemét, Szabadka színháza – mellett Budapestről és Veszprémből is érkeznek produkciók” – árulta el Gyüdi Sándor a sajtótájékoztatón. Erre a mini-seregszemlére a Jókai Színház Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát viszi el, melyet Tege Antal színművész rendezett. Az eseményen Ragány Misa, a Jókai Színház sajtóreferense képviselte színházunkat és árult el kulisszatitkokat, a színdarabról. A Theater Fesztiválon már tavaly bemutatkozott, a Bodó Viktor rendezte Egy őrült naplója című darabbal indítják a rendezvényt május 22-én. Az alternatív rockzene rajongóit is érdekelheti A Bunkerrajzoló, amely Géczi János Likó Marcellről szóló könyve alapján készült. A Vad Fruttik zenekar frontemberét Kékesi Gábor játssza. A szabadkai színház a Picasso kalandjait, a kecskeméti az Acélmagnóliákat, a békéscsabai a Mezítláb a parkbant hozza el, a szegedi művészek pedig A Zördög címmel három Móricz-írást gyúrnak egybe. A fesztivál a Maladype Színház III. Richárdjával zárul május 28-án.

Tovább
img_0200

Aranyt mesél Katkó

Ismerve a Bolond Istók romantikus meseszövését, históriázását, mély bölcseletét, hullámzó hangulati és tájleírásait, nagyon kíváncsi voltam, milyen bemutató fogad a Békéscsabai Jókai Színházban. A kétszáz évvel ezelőtt született Arany János elbeszélő költeményének új, az évfordulón tisztelgő hangszerelése dramaturgiai és rendezői bravúr nélkül nyilván elképzelhetetlen – ezt sejtettem. Ötletekben gazdag, társművészeteket hatásosan kombináló feldolgozást láttam, de a főszereplő az irodalom maradt: a mesélő, Arany jellegzetes nyelve, összetéveszthetetlen humora.  (Niedzielsky Katalin kritikája) A szeretett költőtárs, Petőfi Sándor Színészdala méltó keretet ad az előadásnak. „Minden művészetek/ Fején a korona:/ A mi művészetünk…” – zengi a függönyképből megelevenedő kórus, a Színitanház csapata, „Legyünk büszkék reá,/ Hogy színészek vagyunk”. A prológus mindjárt rangsorol, mint mondja, a költőképzelet csak árnyat teremt, lelket, életet abba a színészek lehelnek, ez a dolguk, feladatuk. A szöveg tehát csak alapanyag, a színészeké „a hatalom/ Az emberszív felett:/ Idézni egyaránt/ Mosolyt vagy könnyeket”. Azért az irodalmat se becsüljük alá, hiszen több műfaja él és virul évezredek óta, akár a társművészetek nélkül is! A színészeket Petőfi még apostoloknak is nevezi, akik erkölcs, erény fölött őrködnek, ugyanakkor figyelmezteti őket, hogy nem elég szóban, a színpadon prédikálni, a magasztos elvek szerint kell élniük is. A színház varázsa, a vándorszínészek szabadsága, különleges élete nemcsak Petőfit, hanem Aranyt is elkápráztatta, mindketten kipróbálták a nehéz pályát, keserű tapasztalatokat szereztek, és ki is ábrándultak a hivatásból. A Bolond Istók bemutatója azonban – ahogyan a Színészdal hirdeti – olyan színpadi játék, amely még a lelkesedésből, az elhivatottságból táplálkozik. Nyitánya, mint a mágnes, rögtön magához vonzza a nézőt, és onnantól végig fogva tartja, el sem engedi. Arany János, vagyis a narrátor mesél, és a színpad megtelik történettel, leírással, szimbolikával. Körbe fehér falak, rengeteg ajtó, ablak, amikre maguk a színészek fekete rajzokat kerekítenek. Csak néhány egyszerű vonal, mégis a játék helyszíneit villantja fel, az ajtók kinyílnak, olyankor arcok, alakok áradnak felénk. Meglepetésre kétméteres óriásbábok uralják a teret, hatalmas maszkok, aránytalanul kicsi testek felnagyított fejeket cipelnek. Micsoda arcok, ábrázatok! Elképesztő sok fájdalmat, szenvedést tükröznek. A magyar népmesék, balladák, hiedelmek világa kel életre, miközben hallgatjuk a mesét. Aranyt, Katkót, hangoskönyvet, néha zenével. Nagyszerű mesélőre bízta Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező az előadást: Katkó Ferenc – Arany János mesehangja – jellegzetes orgánuma, fellépése öleli át, tartja egybe a színpadi jeleneteket, amik tulajdonképpen illusztrálják, követik, kommentálják, ritkábban előrevetítik az izgalmas felolvasást. Balladisztikus, drámai események, szinte naturalista képekben, de hogy ne legyen túl komor az összkép, csodálatos humor, gyöngédség enyhíti a fájdalmat, ellensúlyozza a filozófiai gondolatmenetet. A mese és a valóság képei váltogatják egymást, a narrátor és a zene szép ötvözete a produkció. Arany János befejezetlen elbeszélő költeményének első énekében Istók születésének körülményeit írja le, a második énekben a főhős debreceni kollégiumi élményeit, színházi, vándorszínészi kalandjait, tapasztalatait. Az első ének 124, a második 122 versszakból áll. Különös, hogy az első 1850-ben született, a második 1873-ban, közte hosszú idő telt el, 23 év. A költő tervezte a harmadik és a negyedik éneket, de az nem valósult meg. A töredék mégis jelentős fejezet, az irodalomtudomány „álcázott önéletrajzi alkotásként” tartja számon a nagyon szerény, zárkózott életet élő Arany művét, amelyben kíméletlen öngúnnyal, éleslátással szemléli önmagát, vall nézeteiről, munkásságáról, a költészet küldetéséről. A fehér falak, egyszerű rajzok illenek Arany tiszta népi világához, erkölcsi fölényéhez, leíró, tájfestészetéhez. lélekábrázolásához. A vak, félhalott, kisded szerepeltetése balladai hangulatra emlékeztet, az életet, a halált szimbolikus óriásbábok jelenítik meg. A banyák, a siratóasszonyok kiválóak, a ló-gyerek csere a szegény nép kiszolgáltatottságára emlékeztet, Istók bekukkant az életbe, Debrecenbe. Az első képben rajzok voltak a falon, a másodikban könyvtárt jelöl a díszlet. Istók megpróbáltatásainak mintha sose lenne vége, ez a szerencsétlen semmihez sem ért, sehol sem érzi otthon magát. Akad itt drámaiság, színpadra való! Az első énekben egy leányanya gyermeket hoz a világra, és magára hagyja. A vak nagyanya belehal (talán a szégyenbe), az egyik siratóasszony (aki az elhunytat nem is kedvelte) viszi megkereszteltetni a babát. Senki sem tudja azonban, hogy a csecsemő fiú-e vagy lány, anyja után a Kató nevet kapja. Az öregasszony a korábban fogyasztott bortól elalszik, elveszíti a kis keresztényt. Cigányok lelnek rá, táplálják, majd egy lóért elcserélik. A fiú új helyén kapja a Bolond Istók nevet. A második énekben Istók már legénnyé cseperedett, a híres debreceni kollégiumban tanul, nem buta, de nem is szorgalmas. A világegyetem, a költészet érdekli, színésznek szerződik, de tönkre megy a város színháza, aztán a társulat is. Szülőfalujában tanár, pap lesz, célja, hogy megteremtse saját költői hangját, költészetét. Zalán Tibor dramaturg – a Toldi után most – a Bolond Istók átköltésével is közelebb hozta Arany János művészetét a mai olvasókhoz és nézőkhöz, felkeltette az érdeklődést a verses epika nagy mesterének (újra)olvasásához. Árkosi Árpád rendező Arany költészetét, csodálatos nyelvét, humorát tiszteletben tartva álmodta színpadra a költő életébe és munkásságába is bepillantást adó, értékes előadást. Az alcím óvatos: Színházi bolondozások két képben – egyben. Világos, az alkotók nem akartak új műfajt teremteni, de az irodalommal valamit kezdeni kellett, hogy „szóljon” a színpadon. A történet nem vicces, inkább szomorú, lehangoló, a mostohasorsú gyermek, fiatal hányattatásai szánalmat, együttérzést keltenek. Némiképp vigasz, hogy Istók végül szülőfalujába visszatérve, mégiscsak megvalósítja önmagát, költővé válik. Arany János költészete általános és középiskolai tananyag, amelyhez minden színházi feldolgozás új megvilágításban segítheti a jobb megértést, a művészi élmény árnyaltabb befogadását. A Bolond Istók előadása komoly kihívás a Színitanház növendékeinek is, a költészet színpadi adaptációja, a színészmesterség felelősségteljes művelése nem könnyű iskola. Az előadás főszereplője a mesélő, Katkó Ferenc, ez is jelzi, hogy Arany és költészete örök. Bolond Istókkal az első énekben inkább csak történnek a dolgok, a másodiktól válik aktívvá, főszereplővé, szenvedélyes fiatallá, aki szerencsét próbál a társadalom több színterén, és végül hazatalál. Ragány Misa debreceni diákként, vándorszínészként keresi önmagát, az előadás végére nő fel a figurához. Pityeri Erzsók szerepében Gábor Anitát, Klárcsiként Szőts Orsit látjuk, a többi figurát a színészhallgatók keltik életre. Könczei Árpád zeneszerző dallamai szolgálatták a hangulati aláfestést, Schäfer Szilveszter hegedült, Pataj Péter nagybőgőn, Lehoczki Orsolya fuvolán játszott. Ondraschek Péter díszletei eredeti felfogásban a tartalomhoz méltó helyszínt teremtettek. Mészáros Zsófia jelmezei a karakterek váltását hangsúlyozták. Az óriásbábok és a maszkok Lenkefi Zoltán kimagasló, emlékezetes műalkotásai. Niedzielsky Katalin

Tovább
elek_tibor_fekvo_800

Elek Tibor lett a Gyulai Várszínház új vezetője

Elek Tibort nevezték ki a Gyulai Várszínház új vezetőjének – jelentette be Görgényi Ernő polgármester a csütörtöki gyulai képviselő-testületi ülés után tartott sajtótájékoztatón.

Tovább
zalan_478

Bolond Istók – bolond, aki átírja

Arany János Bolond Istók című színpadi játékát Zalán Tibor dramaturg megfogalmazásában és Árkosi Árpád rendezésében láthatja a közönség a Jókai Színházban.  Zalán Tibor tárcáját, a darab születésének folyamatáról, a Bárkaonlineon olvashatják.  

Tovább
_foto_ateam_ignacz_bence_img_1206

„Az élet szép” – musical válogatás a Jókai Színházban

Márciusban olyan nagy volt az érdeklődés a „Száguld az élet” című musical válogatás és Arany Kotta Díjátadóra, hogy április 29-én, szombaton 19 órától ismét látható egy musical válogatás a Jókai Színházban, ezúttal „Az élet szép” címmel. Az est szárvendégei Vágó Bernadett és Kocsis Dénes, a Budapesti Operettszínház művészei lesznek. A Jókai Színház társulatából fellép Gábor Anita, Gulyás Attila, Katkó Ferenc, Nagy Róbert, Ragány Misa, Szente Éva, Tatár Bianka és Csonka Dóra szh. „Az élet szép” című musical válogatásban olyan darabok dallamai csendülnek fel, mint a Monte Cristo grófja, a Rómeó és Júlia, a Mozart!, az Elisabeth, aNyomorultak, a Diótörő és Egérkirály, a Jekyll & Hyde és természetesen a Légy jó mindhalálig, az est címadó dalával. Jegyek korlátozott számban még kaphatók.

Tovább
kezdo_dramaironapok_2017-800x317

Drámaíró napok Békéscsabán színjátszó fesztivállal

A Békéscsabai Jókai Színház játékra hívja a hallássérülteket! A békéscsabai Drámaíró Napok keretében színjátszó fesztivált rendezünk, amelyre siket és/vagy nagyothalló tagokból álló színjátszó csoportok jelentkezését várjuk.

Tovább
image-0-02-01-9476364638c16a1371f67b9170b34f5c7e1fa9e99b062446321c68505b57a9cc-v_1492984894126

Washingtonban A dzsungel könyve

Nincs megállás az amerikai turnén! Bérelt autóval indult tovább a társulat Washington felé, hogy április 23-án a Katolikus Egyetemi Színházban is bemutassa A dzsungel könyvét.  

Tovább
img_2079xd

Bolond Istók bekukkantott Békéscsabára

A Békéscsabai Jókai Színház úgy emlékezik meg Arany János születésének 200. évfordulójáról, hogy műsorra tűzte a költő Bolond Istók című elbeszélő költeményét. Megnéztük a Jászai Mari-díjas Árkosi Árpád által rendezett darab szerdai bemutatóját.

Tovább
image-0-02-01-8a936d2b918157aa55b2713c9a633d17d8838a5f8dfb72bc0fbd4d5002b01a14-v_1492893905986

Az amerikai turné második helyszíne: Massachusetts

A Boonton-i siker után máris tovább utazott a társulat, április 22-én a Massachusetts állambeli Arlington városában a Regent Theatre-ben volt látható A dzsungel könyve.

Tovább
czitor_attila

Terefere Czitor Attilával

Czitor Attila színművész lesz a Terefere a Művész Kávéházban című programsorozat következő vendége április 28-án, pénteken 17 órától. A fiatal színművész a Színitanház elvégzése után a Békéscsabai Jókai Színházban folytatta pályafutását. Legutóbb a Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk című angol komédiában nyújtott kiemelkedő alakítást. Nemcsak a színpadon, hanem a kulisszák mögött is sokat tesz egy-egy darabért, több esetben feltűnt már rendezőasszisztensként, sőt, már rendezőként is. „Azért szeretem a rendezést, mert sokat tanul belőle az ember: megismeri a színészt, fejlődik a kommunikáció, le kell fordítani a rendezőt színészi nyelvre és fordítva, emellett rengeteg empátiát igényel ez a fajta munka. Összességében pedig jobban átláthatom egy darab születését.” – mondta el korábban. Czitor Attilával a Kállai-díjas Kadelka László tereferél április 28-án, pénteken, 17 órától a Művész Kávéházban!

Tovább
image-0-02-01-bcddaa732f88ca110f1ca5154522b2c12fb9f8c3c5da329df5dec0981916e348-v_1492802948480

Az első előadás New Jersey-ben

A hosszú utazás után megérkezett a Jókai Színház különítménye Amerikába. Azonnal munkához is láttak, lázas készülődés, próbálás vette kezdetét. Tegnap este pedig New Jersey Boonton városában le is játszották az első A dzsungel könyve előadást, egy olyan épületben, ami az USA egyik legrégebbi színházának számít, több mint 100 éves.

Tovább
19027-arany-janos-emlekev

Az Arany-emlékév margójára

Emlékév, ünnepség, virágok. Koszorúk… Arany Jánost csak azért nem nevezték koszorús költőnek, mert hatalmas riadalommal fogadott minden nyilvános elismerést, zajos felhajtást. A csendet szerette, a maga szűk kis körét, a szülőfaluját, az övéit. Petőfit. És a szabadságot. Költőfejedelemmé vált annak ellenére, hogy minden porcikája tiltakozott a nyilvánosság, a megmutatkozás, a közfigyelem ellen. Megkapta a létező legmagasabb hivatalos elismerést, a Szent István-rendet, nevét mindenki ismerte, testét az akadémia épületében ravatalozták fel és gyászlobogót tűztek a főváros házaira a temetése napján. Tömeg kísérte a temetőbe… Arany György és Megyeri Sára fia a legmélyebb szegénységből emelkedett ilyen magasságba, tehetségén kívül szorgalmával lett a magyar kultúra egyik óriása. A róla készült fotókon egy bajuszos, joviális férfiút látunk, gazdálkodónak nézné az ember, nem irodalmi géniusznak.  Nem is csoda, hiszen életének több mint felét szeretett szülőfalujában, Nagyszalontán töltötte, és még az Akadémia titkáraként is azt tervezte, hogy visszaköltözik oda, öreg napjaiban csendben gazdálkodik majd az Alföld szélén. Születésekor édesapja ötvenöt, édesanyja negyvenöt éves volt. Szülei a legnagyobb gonddal nevelgették a kisfiút, aki beteges volt ugyan, de olyan okos és komoly, hogy apja és anyja úgy döntött, hogy ”e fiúból pap lesz, akárki meglássa…” Már gyerekként segédtanító lett, hogy pénzt keressen, és egész életében megmaradt beosztó, puritán életvitelű embernek, még akkor is, amikor már bőséges jövedelemre tett szert. Huszonhárom évesen vette feleségül Ercsey Juliannát, akivel élete végéig harmóniában élt. Biztosan ő volt az első olvasója a Toldinak is, amellyel Arany berobbant a magyar irodalomba, nem túlzás azt állítani, hogy a halhatatlanságba. A szabadságharc bukását követő megtorlás éveiben írta a Bolond Istókot, álcázott önéletrajzát, amely csupa „öngúny, éleslátás, égig kiáltó kétségbeesés”. 1882-ben Petőfi Duna-parti szobrának avatására készülődött. Ő, aki nem szerette a nyilvános eseményeket, ezen az ünnepségen feltétlenül ott akart lenni. Ám pár nappal korábban megfázott, többé nem gyógyult meg, október 22-én meghalt. Forrás. Nl. 12. sz.

Tovább
vamos_miklos_2

A Vámos Miklós est elmarad

Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy az április 24-re meghirdetett Kortárs magyar írók sorozat Vámos Miklóssal, technikai okok miatt elmarad.  

Tovább

Drámapályázat a rendszerváltoztatásról – Seregi Zoltán – Csaba Rádió

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238
…239240241242243…
244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás