Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
_mg_9485

Nóra az M5 műsorán

Egy hónap leforgása alatt a Jókai Színház második előadása kerül a képernyőre. Ma este 21óra10-től Ibsen Nóra című drámáját láthatja a nagyközönség az MTVA M5 kulturális csatornáján, Merő Béla rendezésében, Tarsoly Krisztina és Bartus Gyula Jászai-díjas főszereplésével. „A dráma olyan konfliktusokat tár elénk, melyeket minden generáció közel érez magához. Voltaképpen az alapprobléma – és számomra a kiinduló pont -: mi lehet ma az élet értelme? Az élet értelme az ideáért való küzdelem. Ebben a viszonylatban kétféleképpen működnek az emberek. Vannak, akik megelégszenek azzal a világgal, amelyben élnek hazugságok közt, nem nézve szembe a problémákkal. Mások mindezek ellenére megpróbálják megvalósítani önmagukat, megkeresni az ideát. Ez az út azonban mindenképpen tragédiához vezet.” ( Merő Béla, rendező)

Tovább
_2017_foto_ignacz_bence_img_0600

Hangos nevetés fogadta „Henger” sztorijait

Rezzenéstelen arccal, mély hangjával mesélte el képtelennél képtelenebb történeteit a kárpátaljai Mezőkaszonyból származó színész, rendező Katkó Ferenc. A szellemes történtek hallatán nem volt mit tenni, mondhatni minden jelenlévő dőlt a nevetéstől. Az eddigi legvidámabb Tereferén vagyunk túl, ahol a programsoroztat állandó tagja, Kadelka László főügyelő beszélgetőpartnere Katkó Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze volt.

Tovább
321694_aranykotta1

Arany Kotta Díjat kapott a Jókai Színház musicalje

Arany Kotta Díjat nyert el a Békéscsabai Jókai Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című előadása – mégpedig a legjobb új vidéki musicalprodukció kategóriában, a Viva la Musical! internetes magazin szavazásán.  

Tovább
22_1

Arany Kotta Díjas a Vesztegzár a Grand Hotelben

A Viva la Musical! internetes magazin szavazásán a Békéscsabai Jókai Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című előadása nyerte el a „Legjobb új vidéki musicalprodukció” kategóriában a 2016-os Arany Kotta Díjat. Az elismerést a Jókai Színházban egy musical esten adták át.

Tovább
szekely_laszlo

Terefere Székely László díszlettervezővel

Székely László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar díszlettervező lesz a Terefere a Művész Kávéházban című programsorozat következő vendége március 31-én, pénteken 17 órától.Az országos hírű díszlettervező legenda nevéhez majd’ 600 darab kötődik, teátrumunkban a közel múltban a Bernarda Alba háza című előadás, ebben az évadban pedig az Egy őrült naplója díszletét jegyzi. Közel 85 évesen is ezer fokon égve adja az instrukciókat, melyik elemet hova kell tenni. A Budapesti Katona József Színház és a Budapesti Kamaraszínház alapító tagjával a Kállai-díjas Kadelka László tereferél, de bárki kérdezheti Székely Lászlót, aki betér a Művész Kávéházba aznap délután.  

Tovább

Állati mese a Jókai Színházban

Tovább
_2017_foto_ignacz_bence_img_0595

Terefere Katkó Ferenccel a Művész Kávházban

Katkó Ferenc színész-rendezővel folytatódott a nagy sikerű Terefe a Művész Kávéházban című programsorozat március 24-én, pénteken. A kárpátaljai születésű magyar színész pályájáról, jövőbeni terveiről beszélgetett a Kállai-díjas Kadelka Lászlóval. Klasszikus és kortárs darabokban, tragikus és könnyedebb hangvételű művekben egyaránt láthattuk már Katkó Ferencet. Sokoldalú, magas fokú muzikalitással  rendelkező művész, aki hitelesen tolmácsol pszichológiai igényű jellemszerepeket is. Legközelebb például  az Egy őrült naplójából Popriscsint, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő hivatalnokot játssza, Köllő Miklós rendezésében. Katkó Ferenc nem először kap főszerepet Köllő-előadásban, rá épült az elmúlt évadban az Isten balján című monodráma is. Jövő héten Székely László díszlettervezővel tereferélhetnek,akik betérnek a Művész Kávéházba, aki nem mellesleg, a Gogol monodráma díszletét jegyzi ebben az évadban.  

Tovább
image

Felkötötték a nyúlcipőt a lóvá tett marhák

Ismét egy zenés-táncos mesejátékot láthattunk a Békéscsabai Jókai Színházban. Az Állat(i)mesét ifj. Mlinár Pál rendezte és koreografálta. A színpadot ezúttal nem a színészek, hanem a Balassi Táncegyüttes táncosai uralták – meglehetősen magabiztosan és profin.

Tovább
allatimese_foto_ateam_img_0350

Sunyesz, a nagy túlélő

A gazdag békéscsabai hagyományokból (néptánc, gyermek- és bábszínház) építkező, szép kiállítású előadás Szabó Attila, ifj. Mlinár Pál és Lovas Gábor Állat(i)meséje. A Jókai Színház és a Balassi Táncegyüttes produkcióját, az eltáncolt mesejátékot március 21-étől láthatja a publikum. (Niedzielsky Katalin kritikája) Nem tudom, mit szólnának szegény állatok, ha tudnák, hogy legtöbbjüket az ember saját, nem mindig pozitív tulajdonságaival ruházta fel, hogy aztán jól kigúnyoljon, megleckéztessen másokat?! A szimbólum, hasonlat, példázat mindenesetre jó ideje praktikusnak és hatásosnak bizonyult, és a keleti eredetű állatmesék máig végigvonulnak az egész világirodalmon. A legrégibb gyűjtemény az indiai Pancsatantra, az ógörög irodalomban Aiszóposz honosította meg a műfajt, ami főleg Phaedrus latin verses fordításaiban vált közkinccsé. A reformációnak kapóra jött az oktató-nevelő tanmese, amit a 17.században a francia La Fontaine novellisztikus, szatirikus társadalomkritikái fejlesztettek tovább. Az évszázadok óta hálás, szórakoztató műfajhoz a kortárs szerzők is szívesen nyúlnak, gyakran választják a négylábúakat az emberek erkölcsi megleckéztetésére. Így tett Szabó Attila is, aki verses-poénos Állat(i)meséjében Sunyesz, a róka életéből ábrázol jeleneteket, lépcsőfokokat, amelyeken felfelé haladva ravasz hősünk karrierépítését tárja a néző elé. A társzerző, ifj. Mlinár Pál a rendező-koreográfus szerepe mellett még Don Paolo Torres, a bikák vezérének figuráját is eltáncolja. Lovas Gábor a cselekménydús, izgalmas mesejáték változatos táncaihoz szóló muzsikát több nemzet zenéjéből válogatta össze. Az erdő népe adja a szereplőgárdát, így az előadás egyetlen helyszíne maga az erdő, mégis változatos, hiszen a különböző napszakokban, más-más megvilágításban sajátos képet mutat a táj. Az igényes, esztétikus díszlet Lenkefi Zoltán, a Napsugár Bábszínház igazgatójának munkáját dicséri. Hajnal a fák alatt, amikor még mindenki aludna, megszólal a kakas, ráadásul eléggé rekedten. De máris itt a megoldás, már az első jelenetben a ravasz róka csodaszert árul, hogy csiszoljon a kakas énekhangján, hogy a hiú fickót eljuttassa a Milánói Scalába. A kakas benyeli a tenyérbe mászó dumát, és Sunyesz levonja a konzekvenciát: „A hízelgő azokból él, akiknek hízeleg.” A második jelenetben már ébred az erdő, a madarak, szarvasok, mókusok, bikák. A polgármester a tükör előtt tollászkodik. Miközben mindenki reggeli örömtáncát járja, a róka köpönyeget vált, és ellopja a polgármester kalapját, és szépen sorra mindenkit átver. A két ökörnek kellene a tolvajt megkötözni, de az kibújuk a hurokból, ő köti össze az ökröket. Bíróság elé állítják, a fekete varjúk – óriási ötlet: egy alak feje, két keze három varjúcsőrt képvisel! – alávaló csalónak, közveszélyes idegennek nevezik. Nagyon ötletes, hogy a színpadkép elején odúként szolgáló lépcsők most a bíróság, a hatalom tekintélyét sugallják. Erre hány fittyet Sunyesz, amikor közli: a bürokratikus ítéletből egy kukkot sem ért. De ezt is megússza, túléli, megmenekül. Nem csoda, hogy büszkén járja el a szabadság, a megszabadulás szólótáncát. A harmadik jelenetben a hangyák robotolnak munkadalra, arany rögöket hurcolnak a bányából. Pereg a homokóra, és ha időben végeznének, övéké lenne a zsákmány, de erre még nem volt példa. A róka megfordítja a homokórát, a hangyák gazdagon távoznak, az őrök pedig rájönnek a csalásra. A tehenek, ördögök tánca egészen misztikus, átmegy a spanyol flamengóba, a fekete selyemfigurák mögött pirosan világít a háttér. A bikák vezére ki akarja használni a róka találékonyságát, ajánlatot tesz és jutalmat ígér, zálogul elveszi Sunyesz arany óráját, a családi ereklyét. A róka ebből a történetből is jól jön ki. A botos tánc remek! Összecsapnak az indulatok, a róka ügyes, ravasz, lopni, csalni, zsarolni képes, mindez alkalmassá teheti arra, hogy a bikák befogadják, „illessz közénk” – mondja neki Torres. A bikák vezére ráveszi Sunyeszt, hogy csalja ki nekik az üregi nyulakat. „Eltaposni őket, az csak a móka része, a káposztaszállítmányt kell megszerezni” – hangzik a hidegvérű számítás. Ír tánc, sztepp következik, emlékezetes jelenet. A nyulak ünnepelnek, a róka beépül, elhiteti velük, hogy ő nem az ellenségük, maga is nyúl, befészkeli magát, kicsalja őket a mezőre, hogy ott „halálian jó móka lesz”. Újsághirdetés leplezi le az átverést, a rókát fenyegetően körbefogják a bikák, a róka viszont játékra hív, a bikák elmenekülnek, megint a róka győz, a főbika elengedi. Így lesz megint kóborló vagy inkább szamár… De megmenekültek a nyulak is! Dr. Répássy Ödön, a nyúlpapa hálás is, hogy nem falta fel őket ősi ellenségük. (Csak az órájától szabadította meg az öreget.) A tánctól, zenétől, látványtól elbűvölt közönség pedig elgondolkodhat. Lehet, hogy ez a Sunyesz nem is annyira gonosz? Csak ravasz, kreatív, élelmes, találékony? Csak annyira, amennyire a szabaduláshoz, a túléléshez, mások megsegítéséhez kell? A mesében? Az életben? Ki-ki eldöntheti. Kimagasló táncos jelenetek teszik az előadást emlékezetessé. Sunyesz, a róka szerepében Mlinár Péter, Don Paolo Torres, a bikák vezéreként Ifj. Mlinár Pál nyújt kimagasló alakítást. Dr. Répássy Ödön, a nyúlpapa figurájában Vaszkó János, nyúlmamakét Gaál Petra, lányuk, Karola szerepében Mlinár Zsuzsa táncol remekül. A két nyúlfiú, Jenő és Menő szerepét Gáspár Bendegúz és Tóth Szilárd kelti életre, Pablo Bicasso smasszerbika Hankó Tamás, Tino de Lantos smasszerbika Botyánszki Áron, Lenge cinkeként Mlinár-Kőrösi Katalin, Rágcsa kisegérként Bartyik Tímea, Szorgos Babik kishangyaként Frisnyicz Tünde lopja be magát a közönség szívébe.   A főszereplő Mlinár Péter tervezte a jelmezeket is, az állatokat nemcsak emberi öltözetekkel, hanem tulajdonságokkal, karakterekkel is felruházva. Nem tudom, pontosan milyen érzés Mlinár Pál táncművésznek, koreográfusnak, hogy az egész családja táncol, folytatva az életművét és a hagyományt; de alighanem örömteli és megnyugtató. Azt sem tudom pontosan, mi forog a fia fejében, amikor a testvéreit instruálja, rendezi a színpadon; de az biztos, hogy az értékek összeadódnak. Az Állat(i)mese látványos előadása és a kimagasló táncos jelenetek sokasága nemcsak a legkisebbeknek, hanem a felnőtt közönségnek is élvezetes, emlékezetes előadás. Niedzielsky Katalin

Tovább
170320_allatimese_01

Állatokkal eltáncolt mesejáték Békéscsabán

Sorra szedi rá az erdő lakóit a ravaszdi róka a Békéscsabai Jókai Színház és a Balassi Néptáncegyüttes legújabb koprodukciójában. Az Állat(i)mese című zenés-táncos mesejáték nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek, sőt a tánchoz értő szakmabelieknek is tartalmas szórakozást ígér.

Tovább
321264_szindarab

Még Spanyolországból is érkezett színdarab Békésre

Negyvenegy színdarabot nyújtottak be a békési önkormányzat és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ közös pályázatára, amelynek díszleteként — a feltételek szerint — a művelődési központ aulája szolgál.A zsűrit Kovács Edit színművész, Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója és Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója, rendező alkotja. Utóbbi szakember a zsűri elnöke. Kovács Edit kifejtette, jó ütemben haladnak a színdarabok olvasásával.  

Tovább
garaczi_metaxa

Garaczi László békéscsabai estje

Hétfőn, március 27-én Garaczi László lesz vendégünk a Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaratermében. A szerzővel Kiss László író, a Bárka szerkesztője beszélget majd.

Tovább
170107_csiki

Elhunyt Csíky Ibolya, a nagyváradi színjátszás kiemelkedő alakja

Életének 72. évében elhunyt Csíky Ibolya, a Szigligeti Társulat színművésze, az erdélyi színjátszás kiemelkedő személyisége. Csíky Ibolya Kolozsváron született 1945. április 9-én, a Brassai Sámuel Gimnáziumban érettségizett, a kolozsvári műkedvelők városi stúdiószínpadán lépett először közönség elé. 1965-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait.1969-ben végzett, és haláláig a nagyváradi közönséget szolgálta. Vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt kiemelkedő alakításokat nyújtott. Munkássága elismeréséül Poór Lili-díjjal, Szentgyörgyi István-díjjal, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, a Kisebbségi Színházak Kisvárdai Fesztiváljának többrendbéli díjazottja, többször kapott nívó- és közönségdíjat, 2014-ben pedig az RMDSZ Bihar megyei szervezete neki ítélte a Magyar Kultúráért életműdíjat. A békéscsabai közönség tíz éve láthatta Csíky Ibolyát a Tartuffe „1949” című előadásban, Seregi Zoltán rendezésében. Idén januárban pedig a Macskajátékban, Cs. Bruckner Adelaida szerepében szerzett örömöt lefegyverző személyiségével a nézőknek.   

Tovább

Állat(i)mese az M5 híradóban

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243
…244245246247248…
249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás