Bohém. Rendezetlen életviszonyok közt könnyed és könnyelmű optimizmussal élő, a társadalmi formákkal nem nagyon törődő, jó kedélyű ember, főleg művész: ez Tapasztó Ernő, a Theo Herghelegiu: Tündéri – Zelda was not from here (Zelda nem volt idevalósi) rendezője. Balogh Tibor kritikája Nem irigylem azt a sokagyú professzort, akinek tiszte lesz majd elbírálni a Tapasztó Ernő rendezői világáról és világszemléletéről íródott doktori disszertációt. A nevével jegyzett előadások nem gyümölcsei sem a posztmodern klasszikus, sem a legfrissebb, jakobinus hajtásának: a színpadán önkéntelen, szabad művészet folyik: annyira szuverén a cucc, hogy leperegnek róla a meghatározások. A pszicho-burleszket magam is csak azért ötlöttem ki, hogy az esztétikám ekézőinek barázdát mutassak. Szenvedélybeteg vagyok. A szenvedélyem a színház, a betegségem az ízlésem. Nos, a Tündéri nekem betegesen tetszik. Főképpen azért, mert szavatolja a saját szabadságomat. Érezhetem felrobbant, öngyilkos dzsihadistának magam, aki egy sötét lépcsőháznak látszó térben asszonytetemre bukkan, s abban a pillanatban, amint a hulla életjelt ad, ráébred, hogy a Paradicsomba érkezett. Ott Éder Enikő az 1 tagú hárem. Mit számít, hogy nemi szerve nincs, hiszen Mohamed ígérete is nőkről és férfiakról szólt: majd döntök először a magam hovatartozásáról, s annak megfelelően igénylek szervnyitást. Sőt, ha az eleven tetem 72 in 1 (az egyezség szerint), akkor tulajdonképpen váltogathatom is tetszőleges gyakorisággal az identitásomat. Fogas kérdés azonban, hogy a Paradicsomban miért nincsen vizelde? Mert nincs. Akkor derül ki a két férfi Harsányi Attila és Tege Antal számára a bezártságuk, amikor az egyiküknek szüksége támad, és szeretne kimenni. Tűvé teszi illemhelyért a teret, mindhiába: a Paradicsom vécételen zárt osztály. Ha ketten volnának a férfiak, a közöttük folyó évődés Mrożek darabját, az Emigránsok dramaturgiáját idézné az eszembe a butább, de izmosabb és az okosabb, de tehetetlenebb egymást kiegészítő természete okán, csakhogy velük van a tündértetem (tetemszerű tündér), aki ráadásul fel is hagy a némasággal, mint Godot küldötte, a pásztorfiú. Zelda néven mutatkozik be, s a szex szakértőjének mondja magát. Egy kísérteties fehér lepedő mögött játszik a két zenész, a lepedő előtti sírkeresztről (vagy divatbemutatói kifutóról) üzen a holt. Herghelegiu kortárs román drámáját Nótáros Lajos fordította magyarra, Éder Enikő és Borsos Pál pedig dalszöveget-zenét komponált. Az alkotók megfogalmazása szerint, a Tündéri alapszituációja két férfi e-világ és túlvilág közti egyensúlyozása, a bezártság, egymásra utaltság, kiúttalanság útvesztőjében, amely egy álomvilágba menekülés lehetőségét kínálja, a nyitott szemmel álmodást, mint a valóság egyik túlélési esélyét. Ahol ők vannak, ott nincs senki más. Így tudják ők. Egyikük mégis talál egy… nőt. Ráadásul nem akármilyen nőt, mert ez a nő… Egyszerűen nem kerülhetett oda. Az átmenet asszonya azonban köztünk van, és talányosan üzen. Tapasztó, az álomfejtés pszichoanalitikus, egzisztencialista, materialista aspektusát turmixolva, hatalmas műgonddal komponálja tudománytalanná a mondandóját. Bábeli igazságzavar keletkezik, ezt visszhangozza zenében és a többnyelvű dalszövegben a fülbemászóan dallamos a disszonancia. Bizarr musical. Passzív testhelyzete dacára, Éder Enikő szüntelen robbanásban lévő energiabomba. Azonos hőfokon dolgoznak vele a mozgásukban nem korlátozott férfiak. Nincs gyenge pillanat. Forrás:Magyar Teátrum
