„This is Hungary calling! This is Hungary calling!…” Az East zenekar dala a régi, recsegő-ropogó rádiófelvételen, a kétségbeesett segélykiáltás a világ felé – a szovjet hadsereg által megszállt Magyarországról – szívszorító nyitány. A hangulatteremtő felütés azonnal bevonzza a nézőt a sötét, füstös-homályos színpadra, a lyukas nemzeti színű zászlónk alá. A történelembe! S nem is enged a szorításból, a feszültségből, amíg csak tart az előadás. A hatvanadik évfordulón a Békéscsabai Jókai Színház színvonalas, lélekemelő műsorral emlékezett a hősökre, mutatta fel a mának ’56 lényegét, örök érvényű üzenetét. (Niedzielsky Katalin írása) Dokumentum és művészet, történelem és költészet, zene, irodalom igényes ötvözete a Forradalom és színház (1956-2016 Békéscsabán) című válogatás, amelynek szövegkönyvét és dramaturgiáját Elek Tibor irodalomtörténész állította össze. Az előadást Tege Antal színművész rendezte. A főcím jelzi: a forradalmi események idején meghatározó szerepet vállaltak a színészek, a Jókai Színház művészei. A drámai montázs alcím pedig arra utal, hogy a fővárosi események mellett a helyi, városi, megyei történések kelnek életre a színpadon. Hogy teljes legyen az ív, a szabadságharc leverése, az azt követő megtorlás, majd a történelmi rehabilitáció és a máig tartó ünnepségek, méltatások is helyet kaptak az összeállításban. A forradalom mára történelem, de a lángot őrizni kell, és az eszmét tovább kell adni a fiataloknak. Ez csendült ki az ünnepi produkcióból október 22-én délután. Az East dala „ötvenhat izzó őszéről”, amikor „Magyarország remény és pokol” volt, „megmozdult a föld” nálunk, de „Európa mélyen hallgatott”, gondolatébresztően hat, szinte párhuzamokat inspirál a mához. Megrázóan keltik életre a szereplők a forradalmárok szabadságvágyát, elszántságát, bátorságát, majd csalódását, hogy küzdelmükkel egyedül maradtak, mert a Nyugat hagyta „vérbe fagyni ezt a népet”. Féja Géza legendás rádiószózatot intézett honfitársaihoz, Békés megye lakosságához; a beszéd a Kossuth Népében 1956. november elsején jelent meg. Most a színpadról harsogtak a bölcs szavak, amelyek arra intették az embereket, hogy a forradalmi bizottságra hallgassanak, se jobbra, se balra ne húzzanak, a nemzeti egységre, az élő valóságra, az egyenrangúságra, a testvériségre figyeljenek. Két nappal később Simai Mihály mozgósító versét publikálta a Független Újság „Költő, most kell szólanod!” címmel. A Jókai Színház 2006-ban mutatta be Bartus Gyula színművész Életek árán című darabját; az izgalmas, egyszerre több idősíkon játszódó műből részleteket láttunk. A svájci sapkás fiatalok hevülete, a rádió felé sodródó tömegbe tudatosan vagy csak véletlenül vegyült emberek, drámai sorsok, a kis unokáját kétségbeesetten kereső nagymama, az önkívületben tomboló belügyminiszter, a néphez átpártoló katonák – valamennyien korhű és hiteles figuraként kelnek életre. Megdöbbentenek a káosz, a kiszolgáltatottság képei. A szerző nagy találmánya, hogy különböző időszakokból (1944-től 1956-ig) gyűjti egy helyre áldozatait, akik maguk sem értik, hogyan találkozhattak. Egyikük kérdése, hogy „Mi már nem is létezünk?, az utalás arra, hogy valamennyien meghaltak. Sinka István Vérrel, vassal című verse, amely a Független Újságban november 4-én jelent meg, színpadi játék keretében kelt életre. A közéleti szerepvállalásra, a harcos kiállásra buzdító versek, a megrázó sorsokat felvonultató drámai részletek hatásos ellenpontja a megyei rendőrkapitányság nyomozó osztályának összefoglaló jelentése a forradalmi időszakról. Külön hangsúlyt adott a részletnek, hogy az addig a néppel együtt érző pap öltözött át rendőrré. Az 1959. április 9-ei, leleplező dokumentum levéltári forrásból került a szövegkönyvbe. Mozgalmas és emlékezetes jelenet a 16 pontból álló követelések előadása, a halálos október 26-ai szórólapterjesztés megidézése. Sarusi Mihály Álompuszta című darabját a Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka folyóirat 2015-ben meghirdetett, Erős csabait kívánok! című meghívásos drámapályázatára küldte. A díjazott műből is láttunk megrázó részletet, amely az emberi helytállásra, illetve annak hiányára hozott példákat. 1956. november 3-án jelent meg Rusznyák Györgytől a „Dicsőség nekik” a Kossuth Népében, Fekete Páltól az „Éljen a magyar forradalom!” a Független Újságban. Másnap ugyanott Cs. Szabó Pál: „Mit adjak nektek?” című versét publikálták. Drámai erővel szóltak a költő szavai: „Kitépem lelkem minden virágát,/ hogy ne maradjon nekem már semmi./ Csak ezt tudom sírotokra tenni.” Fekete Pál visszaemlékezése, amely a Bárka ünnepi, 2006. 5. számában olvasható, részben interjúként hangzott el, illetve „megfilmesítve”, eljátszva. Nagy Imre megrázó november 4-ei szózatát hallani, amit akkor a Magyar Rádió sugárzott, hátborzongató ma is, évtizedek múltán. Ákos 1956 dala csendült fel, az új nemzedék felelősségtudatáról, hálájáról szólva vezetett el a mához, zárta az összeállítást. Korabeli filmbejátszások, hangfelvételek és történelmi fotók tették teljessé a múltidézést. Különösen az egykori színészek forradalmi szerepvállalása, az értelmiség meghatározó társadalmi küldetése „jött át” erőteljesen, sikerült a forradalom eseményeit, a nagy eszméket hitelesen megszólaltatni. Az igényes válogatás, az átgondolt rendezés összhangot teremtett dokumentum és fikció, tények és értékelések között. A helyi események ábrázolása a fővárosiak mellett – Békéscsaba, Orosháza, Gyula és más megyebeli helyszínek – azért külön fontos szempont, mert ezekhez még közelebb érezhetik magukat a nézők. Mindenkinek van saját emléke, érzése ’56-ról, kell, hogy legyen. S felelősség is hozzá, hogy őrizze, elmondja, tovább adja a fiatalabb generációknak, akiknek az elmúlt évtizedek már csak a történelmet jelentik. A történelemkönyvek a tényekről szólnak, az emberi sorsokról, tragédiákról, álmokról és csalódásokról nekünk, szülőknek, nagyszülőknek kell mesélni, azok elbeszélésekből és leírásokból elevenedhetnek meg. A méltó emlékezethez, a legnemesebb eszmék őrzéséhez, átadásához hozzájárulhatnak az ilyen előadások, amelyek a szavalatokon és ünnepi beszédeken messze túlmutatnak, gondolatokat ébresztenek, önvizsgálatra késztetnek, értéket teremtenek, nagyobb léptékben láttatják akár a jelent is. A Forradalom és színház című emlékműsorban közreműködött Csomós Lajos, Czitor Attila, Gulyás Attila, Katkó Ferenc, Köböl Lilla, Nagy Erika, Szabó Lajos, Tarsoly Krisztina, Tomanek Gábor, Vadász Gábor, valamit a Színitanház hallgatói. Niedzielsky Katalin
