Molière A fösvény című komédiáját Merő Béla rendezésében, Zalán Tibor átiratában október 10-én mutatta be a Jókai Színház. Lezó Nóra beszámolója. A békéscsabai diák közönség számára nem ismeretlen az előadás, hiszen a tavalyi évadban „házhoz vitték”, idén azonban már a kőszínház falai között is látható volt. A célközönség az ifjúság, a bemutató előadáson is iskolások voltak a nézők. A darabnak igen nagy sikere volt, ami párját ritkító egy klasszikus mű esetében. Ennek oka pedig, hogy a hagyományokat megtartva, de mégis új köntösbe öltöztetve vált láthatóvá a fösvény és egész háznépe. Utazó darabként indult, ezért a díszlet inkább jelzésértékű, a kellékekből csak a legszükségesebbek vannak jelen, a jelmezek stilizáltan tükrözik az adott kort. Az egész darabot a humor lengi át, amit nagyon jól érzékel a fiatal közönség, nevetnek, integetnek, együtt élnek a cselekménnyel. Nincsenek hosszas monológok, inkább a rövid, csattanós párbeszédek viszik a jeleneteket. A legnagyobb sikert talán a Csomós Lajos alakította Jakab aratja, aki egyszemélyben kocsis és szakács. Nyílt színen képes váltani egyik karakterből a másikba, nem kis derültséget okozva. Szakácsként „cuki”, kocsisként a nép egyszerű gyermeke. Ez a váltás semmilyen fennakadást nem okoz, sőt új színt visz a darabba, amit Csomós Lajos játéka tesz felejthetetlenné. A fösvényt, Harpagont alakító Bartus Gyula is nem kevés derültséget okoz: ahogyan vágyakozik egy nála sokkal fiatalabb nő után, mindent megtesz, hogy elnyerje szívét, és – nevéhez híven – a vagyona féltése okán is képes bolondot csinálni magából. Erre nagyon jó példa, amikor Cléante (Vadász Gábor) fia szolgálójának, Fecskének (Szabó Lajos) a nadrágját kutatja át. Szabó Lajosnak jól áll ez a szerep, az ingje alá rejtett ládika, amit a „világra hoz”, újfent derültséget kelt. A Cléante-ot alakító Vadász Gábor is magáénak érzi szerepét, magabiztosan, határozottan játszik. Karakterének teljesen más a pénzhez való hozzáállása, mint édesapjának, ő például ruhára is költ, apjával ellentétben. Apa és fia ugyanabba a fiatal lányba szerelmesek és itt kezdődnek a bonyodalmak. Sejthető, hogy egyik sem akarja feladni, ám egy jó ötlettel mégis Cléante nyeri el Marianna (Cserna Lili) szívét. A szerelem Harpagon másik gyermekét, Elizt (Komlóssy Kata) sem kerüli el: Valérba (Nagy Róbert) habarodott bele, az érzés kölcsönös. Apja azonban nem őt, hanem egy öregembert szán leányának férjül, amivel természetesen Eliz nem ért egyet. Komlóssy Kata egyaránt nagy átéléssel alakítja a szerelmes fiatalt és a cselszövő testvért. Nagy Róbertnek mindannyian elhisszük, hogy fülig szerelemes. A cselszövések nem jöhetnének létre, ha nem lenne segítség: Fruzsina (Kovács Edit) házasságszerző, mint a mesebeli tündérkeresztanya siet mindenki segítségére, észrevétlenül mozgatja a szálakat, még Harpagon szívét is képes meglágyítani. Kovács Edit igen meggyőzően alakít, gesztusaival, hanghordozásával hangsúlyozza szerepét, hirtelen arra vágyunk, hogy nekünk is szerezzen egy házastársat. A sok-sok esemény és keszekuszaság után persze minden jó, ha a vége jó: minden fiatal a maga választottjával köt házasságot, a gyerekek és az apjuk között a béke veszi át az uralmat. Az egész darabot azok a vicces szóhasználatok, szófordulatok teszik élővé, amiket olykor napjainkban is használunk. A cselekmény és a párbeszédek nagyon jól kiegészítik, erősítik egymást, ennek köszönhetően az egészen fiatal korosztály is érti és élvezi, de a felnőttek sem unatkoznak rajta egy pillanatig sem. A színészek játéka pedig megkoronázza mindezt.

Közel 350 évvel ezelőtt írta meg Molière a kortalan darabját, melynek központi témája a hét főbűn egyike, a fösvénység. A sokaknak nehezen emészthető kötelező olvasmányt érthetően, szórakoztatóan adták elő a Jókai Színház színészei a 21. század emberének. Szilágyi Viktor beszámolója A francia történet a kapzsi apáról és két gyermekéről mára már klasszikusnak számít, bár a 17. században egyáltalán nem volt nagy sikere. A fukar Harpagon, aki mindennél jobban ragaszkodik a vagyonához, megkeseríti a körülötte élő emberek életet, úgy, hogy észre sem veszi: saját tébolya odáig juttatta, hogy szorongó, gyűlölt ember lett családja, ismerősei, cselédei és városa lakói számára. Önző cselekedetei sok bonyodalmat okoznak másoknak és saját magának is. A művet egyesek befejezetlennek tekintik, ugyanis Harpagon gyerekei, Cléante és Élise ugyan boldogan távoznak szívük választottaival a darab végén, apjuk sorsára azonban nincs semmilyen utalás. A komoly téma ellenére a mű egy komédia és bár örök érvényű, halhatatlan történet, a 21. század nézőjének mást jelent a humor, mint a 17. század közönségének. Sok olvasata volt már a darabnak, a világ számos pontján előadták már és 1980-ban meg is filmesítették Franciaországban. A Merő Béla által rendezett darab jól tolmácsolja a mai ember számára a három évszázados történetet, mind apró részleteiben, úgy a karakterek jellemeiben. A szereplők a darabban sokkal esetlenebbek, kevésbé érződik rajtuk a kor felsőosztályának arisztokratikus, fennköltséggel tarkított viselkedése. Ez leginkább a Nagy Róbert által megformált Valére karakterén látszik, aki más – például Louis De Funes és Jean Girault – olvasatában inkább egy számító, magabiztos és vakmerő ember, itt viszont sokszor meghunyászkodik és alantasan viselkedik. De nem feledkezhetünk meg Komlóssy Kata (Eliz), Vadász Gábor (Cléante) és Kovács Edit (Fruzsina) játékáról sem, akik ugyancsak emberközeli, modern, szerethető szereplőket formáltak meg. Ugyan ez jellemző a Bartus Gyula által megformált Harpagonra is, aki ezzel ambivalens érzést vált ki a nézőből. Kevésbé tekintélyt parancsoló ember látszatát kelti cselekedeteivel, viszont így sokkal humorosabban tálalja a karakter kapzsiságából és mohóságából adódó komikus helyzeteket. A részletekben rejlő szépségek a műben talán fel sem tűnnek az első felvonásban, csak ha igazán odafigyel az ember. Nem félt a rendező hozzányúlni a szöveghez és árnyalni a mellékszereplők jellemét sem. Jó példa erre Csomós Lajos a szakács/kocsis szerepében, ahol nincs utalás az eredetű műben arra, hogy személyisége változik aktuális munkakörétől függően, mégis jól illeszkedett ebbe a sokkal személyesebb, emberibb karaktereket felvonultató darabba. Gyakran szókimondóak a szereplők, és míg Molière korában humorosnak számító, mára viszont idejétmúlt poénokat is feljavították. Ilyen például az, amikor Harpagon közli lányával, hogy egy derék férfihoz kell hozzámennie, akinek vagyonáról „legendákat beszélnek” és „alig múlt ötven”. Köztudottan a 17. században az emberek átlag életkora sokkal alacsonyabb volt, így az ötvenedik életévét betöltött ember már vénnek számított, viszont ez mára már megváltozott, így az ötvenes számot hatvanra cserélték le, értelmet adva a viccnek. Ugyancsak remek munkát végzett Petrovszki Árpád, akinek alapossága leginkább Bartus Gyula jelmezén látszik. Harpagon általában vagy kispolgári öltözetben, vagy szakadt, de egykor drága ruhákban van megelevenítve, a Jókai Színház előadásában viszont elsőre kevésbé tűnik fel szegényes viselete, de ahogy a színpadon egyszerre van fent két gyermekével, rögtön feltűnik az erős kontraszt. Összességében biztos, hogy az előadás – aminek javára vált a vérfrissítés – közelebb hozza Molière művét a fiatal és a klasszikusokat kedvelő közönséghez. A modern komédia megteremtőjének legismertebb műve ilyen gondviselés mellett akár még 400 évig is színpadképes tud maradni. Példaértékű darab A fösvény: így kell hozzányúlni egy több száz éves klasszikushoz úgy, hogy tökéletesen közvetítsük annak hangulatát és üzenetét a mai kor emberének.