Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.

Füst Milán: Szózat a sírból – előadja: Nagy Róbert

Tovább
vikidal_gyula_img_3847_szines_tag

Terefere Vikidál Gyulával

Tucatnyi színházi és filmszerepet, elismerések, kitüntetések sorát tudhatja maga mögött, többször volt az év énekese, két Emerton-díj és egy Liszt Ferenc-díj tulajdonosa. Több évtizede van a pályán, de máig is fiatalokat megszégyenítő lendülettel és energiával lép fel a színpadra. Vikidál Gyulával a Terefere programsorozat folytatásaként Bartus Gyula, színházunk Jászai-díjas színészművésze beszélget október 21-én, 17 órakor a Művész Kávéházban. Az énekes zenei pályája 1965-ben indult, kezdetben az Iris, majd a Gemler, Pop, Recorder, Gesarol és Pannónia együttesek tagjaként. Az országos ismertséget az 1974-ben alapított legendás P. Mobil hozta meg számára, később a Dinamit, a P. Box és az MHV zenekarokban is énekelt. „Énekes színészként 1982-ben debütáltam a Városmajori Színpadon, a Krízis című zenés műben, mint Góré, a bandavezér. Kerényi Imre 1985-ben rendezte az István, a királyt a Nemzeti Színházban, akkor játszottam először kőszínházban. Innentől sorra kaptam a felkéréseket, eldőlt a sorsom. Az első prózai szerepem Mufurc volt, a Téli regében, amit nagyon szerettem, főleg a nyelvezete miatt.” – fogalmazott Vikidál Gyula. Többször alakított már történelmi személyeket, úgy mint Dózsa György, Dobó István és persze Koppány. Évekkel ezelőtt a Jókai Színházban Valkay tanár úr szerepébe bújt, ezúttal viszont Pósalaky úr karakterét ölti magára Vikidál Gyula, a Légy jó mindhalálig című musicalben, melynek éppen a beszélgetés napján lesz a bemutatója, Seregi Zoltán rendezésében.

Tovább
161012_barka56_1

’56-os emlékszámmal jelent meg a Bárka

BEHIR | Megjelent a Bárka folyóirat ’56-os emlékszáma, amelyet Békéscsabán, a Sík Ferenc Kamaraszínházban mutattak be. Témája az 1956-os forradalom, és az, ami utána következett. A Bárka új száma bemutatójának díszvendége Fekete Pál, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság 1956-os elnöke volt. ►Tovább

Tovább
edit

Csiszár Imrét néma csendben hallgatta a Művész Kávéház közönsége

Időnként csak a székek nyikorgását lehetett hallani, annyira itta a közönség (az isteni tea mellé) Csiszár Imre Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendező szavait az október 14-i Tereferén a Művész Kávéházban. Az érdeklődők néma csendben hallgatták Major Tamás utódját, aki mély tisztelettel és szeretettel beszélt mesteréről az őt kérdező Kovács Edit színművésznőnek. Mesélt arról, hogyan vették fel a Színművészeti Egyetemre rendező szakra; arról, hogy az ország számtalan színházában rendezett már. Elmondása szerint minden rendezése megállná a helyét a Nemzeti Színház színpadán. Nem rendez zenés darabokat és úgynevezett „gatyaletologatós” vígjátékokat sem. Miskolci igazgatása után, egy rövid ideig a budapesti Nemzeti Színháznak is ő lehetett a vezetője, de egy szerencsétlen politikai helyzet kettétörte ezen ambícióját. Öt szerző van, akinek a művét bármikor, bármilyen körülmények között megrendezi, mert ők ismerik legjobban az embert és annak tulajdonságait, ők ábrázolják legpompásabb módon a jellemeket. Ezek: Shakespeare, Moliere, Brecht, Mrozek és Csehov. De azért kísérletező alkat is egyben. Mrozek Tangója, amin épp most dolgoznak a Békéscsabai Jókai Színház falai között is egyféle kísérlet, na de erről nem árulunk el részleteket. Jöjjenek el és nézzék meg, higgyék el, érdemes! A következő pénteken (október 21-én) Vikidál Gyulával tereferélhetnek a Művész Kávéházban! Várjuk Önöket akkor is nagy szeretettel!   Komlóssy Kata

Tovább

Rusznák György: Dicsőség nekik! – előadja: Fehér Tímea

Tovább
303581_img_8336

Ifjúságra hangolt Molière-klasszikus

BEOL | A Békéscsabai Jókai Színház társulata december óta „házal” Molière A fösvény című művével: középiskoláról középiskolára jártak a darabbal azzal a céllal, hogy a fiatalokkal is megszerettessék a színházat. Kérdés, hogy ezt valóban egy Molière darabbal lehet-e elérni? ► Tovább

Tovább

A fösvény a Jókai Színházban – 7.Tv

Tovább
14720600_1135411146535917_486847946451037649_n

Páros színházi siker – Átadták a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést

BEHIR | 2016-ban Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina, kapta a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést. A Békéscsabai Jókai Színház két színművésze több mint öt éve segíti és támogatja a város hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő fiataljait. ►Tovább  

Tovább
koszivu

Az Újszínházban rendez Seregi Zoltán

szinhaz.hu | A magyar irodalom egyik klasszikusával, Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből készült produkcióval indítja nagyszínpadi bemutatói sorát az Újszínház, Seregi Zoltán rendezésében.  Az előadás premierjét pénteken tartják. ►Tovább  

Tovább
1956_banner

FORRADALOM ÉS SZÍNHÁZ BÉKÉSCSABÁN

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján az ünnepi programsorozat részeként FORRADALOM ÉS SZÍNHÁZ (1956-2016 Békéscsabán) címmel drámai montázst láthatnak az érdeklődők a Jókai Színházban, 2016. október 22-én, 16 órakor. Látványos, zenés, egész estés előadásunk dokumentum és fikciós elemekből építkezve idézi fel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit Budapesten és főként Békéscsabán.  Előadják: Czitor Attila, Csomós Lajos, Gulyás Attila, Katkó Ferenc, Köböl Lilla, Nagy Erika, Szabó Lajos, Tarsoly Krisztina, Tomanek Gábor, Vadász Gábor színművészek, valamint a Színitanház hallgatói. Az előadást szövegkönyvének összeállítója és dramaturgja: Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője. A drámai montázst Tege Antal színművész rendezi. Az előadás ingyenes. Részvételi szándékukat a szervezőirodában jelezhetik az érdeklődők. "A forradalom és színház (1956-2016 Békéscsabán) szakmai program megvalósítását 2016. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta."

Tovább
kadarek

Kádárék a Jókai Színházban

Az ország legjobb nyugdíjas állását hirdette meg közösen Gyopárosfürdő és az Alföld Gyöngye Hotel. A nyertes házaspár egy ingyenes all inclusive utazáson vehet részt, mely során két hét alatt beutazzák Orosházát és kistérségét, hogy meglátogassák a régió nevezetességeit, hogy napi szinten értékeljék a helyszíneket. A felhívásra jelentkezettek közül egy budapesti házaspárnak kedvezett a szerencse. Kádár Ferenc és Kádár Veronika szerdán délután a Jókai Színházba látogatott el A fösvény című vígjátékra, előtte pedig  bónuszként csatlakozhattak a látás- és hallássérülteknek szervezett interaktív kulisszajáráshoz. Kádáréknak nagyon tetszett az előadás, különösen, hogy jelnyelvi tolmács tette élvezhetővé siket nézőinknek, mert ilyet még soha nem láttak. "Öröm volt látni és megtapasztalni azt a szeretetet amit ezek a sérült emberek kaptak a színház erre szakosodott dolgozóitól." -fogalmazott Veronika.Természetesen a színház bejárása sem maradt el, Bojczán István műszaki csoportvezető kalauzolásában barangolhatta be a teátrumot a házaspár.  

Tovább

Csoóri Sándor: Emlékezés 1956 novemberére – előadja: Szabó Lajos

Tovább
dsc03787

„Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést kapott Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata kilenc éve, 2007-ben döntött arról, hogy ifjúságért kitüntetést alapít. Országos szinten is kevés olyan település van, ahol ilyen magas rangon ismerik el az ifjúságért végzett munkát. Idén, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a júniusi ülésén úgy döntött, hogy Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színművészek részére adományozza a „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést. A rangos elismerést a városi sportcsarnokban, a 25. Garabonciás Napok, diákpolgármester választása előtt adta át a két színművésznőnek Szarvas Péter, városunk polgármestere és Kiss Tibor alpolgármester. Ahogy a Jókai Színház igazgatója, Seregi Zoltán a színművészek méltatásában írja, Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színházi munkájuk mellett több mint öt éve lankadatlan szorgalommal és nagy hozzáértéssel támogatják városunk hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő fiataljait.  Közösen kezdték a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fiataljaival az „Angyalok szárnyalása” Jótékonysági Gála szervezését, amelyet a karácsony előtti időszakban szerveznek és rendeznek meg a színházban óriási sikerrel. Tevékenységük különlegessége, hogy nemcsak egy – máshol is szokásos – gálaműsort szerveznek. Fél évvel a rendezvény előtt rendszeresen kijárnak az intézménybe és a fiatalokkal közösen próbálnak, majd az előadáson közösen lépnek fel a fogyatékkal élő fiatalokkal. Ezzel folyamatos programot adva az érintetteknek, és ezzel is segítik rehabilitációjukat – a lehetőségekhez képest. A Gálaműsorba bevonják a színház művészeit, a technikai személyzetet, akik szintén nagy odaadással vesznek részt az eseményen. Tevékenységük kiterjed a siketek, a vakok-és gyengén látók rendszeres „Színházi Bejárására” is. A bemutatókat megelőzően színpad bejárás, kulisszajárás keretében az aktuális bemutató díszletét, jelmezeit, kellékeit közvetlen testközelről, kézbe vehetően, letapogathatóan ismerik meg, miközben az előadással kapcsolatos ismereteket kapnak. Komáromi Anett néhány éve a jelelést is megtanulta, ebből középszintű jelnyelvi vizsgát tett. A két színművész áldozatos munkájának köszönhető, hogy rendszeressé vált a Békéscsabai Jókai Színházban a JELELT és a NARRÁLT előadás. A rangos elismeréshez a Békéscsabai Jókai Színház egész társulata szívből gratulál!   Fotó: JókaiFilm/Nagy Attila    

Tovább
303575_bejaras-1

A Jókai Színház kiáll az esélyegyenlőség mellett

BEOL | A Békéscsabai Jókai Színház törekszik arra, hogy mindenki számára teljes értékűvé tegye a színházi élményt, a hallás- és látássérültek számára is. Hogy ezt megismertessék az érdeklődőkkel, szerdán egy interaktív kulisszajárást tartottak. ► Tovább

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273
…274275276277278…
279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás