Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
apati_miki_grid2_fekvo_lead

Elhunyt Apáti Miklós

Hetvenkét éves korában elhunyt Apáti Miklós József Attila- és Táncsis Mihály-díjas költő, író, újságíró. Karádyról szóló darabját színházunk 2014-ben mutatta be, Merő Béla rendezésében.  Apáti Miklós így vallott a darabról: Hosszú évtizedeken át élvezhettem a színházak, a színészek, a rendezők s persze az olvasók bizalmát színházi kritikusként. Most megfordult a kocka: Karády Katalinról írtam egy színdarabot, főhajtásként a művésznő teljesítménye és emberi nagysága előtt. Sokan és sokféleképpen segítettek ebben, legtöbbet mégis a békéscsabai színháznak köszönhetek, mert vállalták a darab gondozását,  bemutatását. Ami azonban a legerősebb segítséget jelentette, az a játszók személye iránti szeretet. E belső erő nélkül nem sokra mentem volna, e szeretet gyógyító ereje kellett ahhoz, hogy két korszak – 1944 és 1989 – újra-tanulásába belefogtam. Valódi szerepeket akartam írni valódi színészeknek. Mivel a sorsfordító esztendők közt nagyon sok idő telt el, ezért két Karádyra volt szükségem, egy fiatalra, aki fürdött a sikerekben, s fürdött saját vérében is, a nyilasok és Gestapó kegyetlensége okán. Az idős Karády Amerikában halt meg, életének utolsó nagy döntésére készült, a hazatérésre. Nincs tehát könnyű helyzetben a néző, aki kíváncsi rá, hiszen ma már kevesen élnek azok közül, akik láthatták őt színpadon. A mai nézőket szerettem volna meggyőzni arról, hogy Ő is azok közül való volt, aki magyar művészként és magyar emberként, embermentőként is nagyon magasra jutott, nemzete örömére. Fájdalmas üdvtörténet az övé, legyen az Önöké ez a történet, de ne nagyon fájjon. Ez volt a szándék, az ítélet a Nézőé. Ahogy a mártír miniszterelnök mondta: nem kérek kegyelmet. A Magyar Nemzet munkatársának búcsú sorai itt olvashatók    

Tovább
_2016_foto_ignacz_bence_img_9620

Múlnak a gyermekévek, nincs visszaút…

Vastapssal zárult a "Múlnak a gyermekévek…" című zenés utazás  a Veszprémi Petőfi Színház előadásában csütörtökön este a TeÁtriumban. A mai felnőttek gyermekkorát megidéző dallamokkal teletűzdelt előadást Oberfrank Pál, a Petőfi Színház Jászai-díjas igazgatója rendezte. A produkcióban olyan ismert dallamok csendültek fel, amelyek régi, kedves emlékeket idéznek fel az idősebbek gyermekkorából, és felejthetetlen élményt nyújtanak a mai fiataloknak.    

Tovább
img_6749

LOGÓPÁLYÁZATOT HIRDET A BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ

szinhaz.hu | A pályázat tárgya: Logótervezés a Békéscsabai Jókai Színház részére. A logó a színház arculatában, kampányaiban, online felületein és rendezvényein és minden tevékenységében meg fog jelenni. ►Tovább

Tovább
_2016_foto_ignacz_bence_img_7825

Az első magyar előadás a Broadwayn

Vidám New York-i utazásra röpítették a TeÁtrium közönségét július 5-én este a Békéscsabai Jókai Színház Amerikából jött idegenlégiósai. Csomós Lajos, Gerner Csaba és Gulyás Attila színművész, valamint Vámos Zoltán videótár-vezető még valódi „jetlages” állapotban (fordítás később) tartott izgalmas beszámolót friss tengerentúli élményeiről. Ragány Misa ezúttal a sajtóreferens szerepében kérdezte művésztársait az utazás és a vendégszereplés előzményeiről, tapasztalatairól. (Niedzielsky Katalin tudósítása) Aki látta A dzsungel könyvét a Jókai Színházban 2014 májusában, könnyen kitalálhatta, hogy a hazai különítmény csak erősíthette a New York-i társulat premierjét június 23-án, majd további öt előadását a La MaMa Theaterben. A musical hazai változatában Gulyás Attila akrobataként is kiemelkedő volt Maugli alakjában, Csomós Lajos Majomkirálya máig emlékezetes, Gerner Csaba (Szomor Györggyel kettős szereposztásban) Sir Kánt, a tigrist játszotta akkor. Most mint rendező válogatta össze itthonról A dzsungel ottani csapatát kiegészítő művészeket. S aki ismeri a neveket, esetleg járt már New Yorkban, Amerikában, tengerentúli színházban, azt is kitalálhatta előre, hogy ezen az esten nem a drámaiságtól fogunk könnyezni. Ragány Misa azzal kezdte a beszélgetést, hogy „biztos nagyon jó volt kinn, majd elmondjátok, de legelőször azt kérdezem: milyen újra itthon?” –   Nagyon jó, remek, szuper! Se Budapest, se New York, csak Békéscsaba! – fogalmazott Csomós Lajos, majd Gulyás Attila és Gerner Csaba egy aktuális szakkifejezés jelentését próbálta megmagyarázni. Ez a „jetlag”, az időeltolódás miatti kialvatlan állapot, amikor az utazás után fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, és minél több óra a különbség az indulástól az érkezésig, annál súlyosabb tüneteket okoz. Európától a keleti partig hat óra a differencia, ami már eléggé megviselte az érintetteket; amikor nálunk hajnal kettő volt, ott este nyolc óra, az előadás kezdete. A felkérésről kiderült: Gerner Csaba családjának fele kinn él, és az ottani magyarság egyik összetartója, meghatározó személyisége Zsédely Tímea, aki férjével, Miklóssal együtt az egyetlen magyar könyvesboltot működteti. Színházat is vezet, saját társulattal, innen az ötlet. –   Tudni kell, hogy az amerikai színházi rendszer nagyon eltér a hazaitól. S a kinti magyarságnak nagyon fontos az anyanyelv megőrzése, hogy ez a kapocs ne tűnjön el, ezért szorgalmazzák a La MaMa Theaterben a magyar nyelvű színjátszást. Én tudtam, hogy a világ legjobb színészei Békéscsabán vannak, kinn nem könnyű magyar színészeket leakasztani, innen társulatok időnként megfordulnak ott, de csak fesztiválokon. Nem volt egyszerű a dolog, de nagyon boldog vagyok, hogy belevágtunk és létrehoztuk ezt az előadást. Óriási dolognak tartom a produkciót, a kinti magyarságot erősíti, és a mi jó hírünket öregbíti – mondta Gerner Csaba. Gulyás Attila hozzáfűzte: a La MaMa Theaterben híres színészekkel, Oscar-díjasokkal együtt játszanak a magyar művészek. S a jetlaget feledve, lelkesen, feldobódva, egymás szavába vágva magyarázták a művészek, hogy Amerikában nincs államilag fenntartott színház. A Broadway-megjelölés pedig a legalább 500 férőhelyes teátrumokat illeti meg. Az ennél kisebbek az úgynevezett off-Broadway színházak, amelyek általában kísérleti darabokat mutatnak be, de ha sikerrel, akkor bekerülhetnek a nagyobb színpadokra is. A harmadik kategória az off-off-Broadway száz alatti nézőszámmal, ahol a színészek többsége hazai szóhasználattal amatőr, ott hobbyművész. Gerner Csaba a La MaMát alternatív vagy kísérleti színháznak nevezte. Csomós Lajos nem titkolta, hogy az este hattól tízig tartó próbák (itthon éjféltől 4-ig) nehéz feladat elé állították a stábot. Nem sokkal a premier előtt próbálták csak a második felvonást, egyben az előadás a bemutatón ment először. Gulyás Attila ezt azzal egészítette ki, hogy „Csomi játszott mindent”, de elismerte, hogy itthon nem izgultak még ennyire. A kétnapos próbafolyamat feszített volt, így tudtak kimenni, igaz, a társulat már egy éve próbált, jóllehet mindenki a civil hivatása, munkája mellett. Mint hallhattuk, Csomiról nem mindig tudták pontosan megállapítani, hogy „szerepből röhög vagy civilből”, de Majomkirályként olyan huncut volt, annyira élvezte az előadást, hogy ezzel is hozzájárult a sikerhez. Az élménybeszámolót kezdettől hiteles felvételek színesítették, Vámos Zoltán profi képei a New York-i felhőkarcolók közé, a metropolis félelmetes forgatagába röpítették a közönséget, és a sokszínű népség között mindig feltűntek az ismerős hazai arcok. Csomós és Gulyás láthatóan élvezte a premier utáni taxizást, átélte, milyen a sárga autóban ülni, ahogyan a népszerű sztárkollégákat látjuk a filmekben. Nemcsak a taxin, a szobán, a franciaágyon is osztozniuk kellett, az erős klímát Vámos Zoltán a falról levett képpel enyhítette, ráadásul így a horkolását sem hallották a színészek. Megtudtuk, hogy technikailag sincs szégyellni valónk odaát, a tudás, amit vittünk, ott sem alacsony színvonalú, és sokat segített a hangminőségen. „Zoli csak megnyomott egy gombot a laptopon, és máris jól szólt a zene.” A szabályok pedig szigorúak, a színház 10-kor bezár, az előadás utáni megbeszélést már az utcán tartotta a rendező, mert aki tovább marad, fizet. Látva, hogy milyen takarékosan bánnak a felszereléssel, a mieink arra gondoltak, itthon a vendégnek bekapcsolnak mindent, ami létezik, ott csak azt, amiért fizetnek. Gulyás Attila úgy fogalmazott: az európai ember polihisztor, az amerikai, ha fénypultus, csak ahhoz ért. – Óriási szükség volt a jókais profizmusra, tudtam, ehhez kik kellenek, három nap alatt összehoztuk, ehhez ez a csapat, ezek az emberek, Békéscsaba kellett – foglalta össze a siker titkát a rendező. New Yorkból azzal engedték haza a vendégeket, hogy ilyet még nem láttak, annyira tetszett az előadás, hogy legközelebb ingyen rendelkezésükre bocsátanak termet, technikát, embert, csak jöjjenek vissza játszani. A rendezői koncepcióról elhangzott: Zsédely Tímea társrendezővel egyetértésben a New York-i kődzsungelbe helyezték a darabot, odakerül Maugli, és az a kérdés, hogy mihez kezd magával ebben a rendszerben. Egy francia impresszárió szerint a tigris figurája a magyar felfogásban túl erős. A pofonofon sem indulhatott be, ki kellett húzni, nem megy semmi, ami gengszter, fekete, erőszak. Amerika nagyon konzervatív, New York nem, inkább Európához próbál hasonlítani, de nem megy neki! – hangsúlyozta Gerner Csaba. A vendégjátékról kisfilm készül, ez volt a Broadwayn az első magyar nyelvű előadás, és ezt el kell mondani, meg kell mutatni a világnak az itteni szakértelmet, az összefogás lényegét. Vámos Zoltán húsznál több interjút készített, az összeállítás a Duna TV-n látható majd, és nagyon várják az amerikai magyarok is a beszámolót. – Ilyenkor lehet igazán látni, mekkora érték az a kultúra, amit mi képviselünk, mire képes a közös nyelv, az összefogás. Azt adtuk, amik vagyunk, összedobtuk, amit tudunk. Kintről jobban megértjük, kik vagyunk mi, kik ők, értékeljük a magyarságunkat, tudjuk, hol a bizalom, nekem itt – összegezte tapasztalatait Békéscsabán Gerner Csaba. Elárulta még, hogy az úton Csomi végig a nyugalmat képviselte, Ati parázott, félt a repüléstől, a légörvényektől, legközelebb hajóval menne. Zsédely Tímea magyar színháza egyedülálló kezdeményezés, ahol társadalmi munkát végeznek a színészek, az igen drága képzés után ingyen játszanak, színésznek lenni ott mást jelent. Sok izgalom előzte meg az előadást, két nagyon különböző csapatot kellett összehangolni, a koreográfit, a zenét, szöveget, de a producer elégedett volt, hiszen sikerült minden korosztályt megérinteni. Az előadást, a magyar művészeket visszavárják nemcsak New Yorkba, hanem New Jerseybe, San Diegóba, Bostonba és más helyszínekre is. Tehát the show must go on! Niedzielsky Katalin

Tovább
981ac7bb-ca16-4de2-96ad-6cdcb81c3360

New Yorkban lépett fel Csomós Lajos és Gulyás Attila

BEOL | Az amerikai nagyvárosban, New Yorkban, a La Mama Theaterben mutatta be a Jókai színház a helyi Pilvax Players társulattal közösen nemrég A dzsungel könyve című musicalt.  ► Tovább

Tovább
_2016_foto_ignacz_bence_img_0819

A magyarság versekben – Bartus Gyula előadásában

Hétfőn este A MAGYARSÁG VERSEKBEN című pódium estre került sor  a TeÁtriumban.  Mit jelent itt élni? Honnan jöttünk? Mióta lehetünk itt? Ezekre a megkerülhetetlen kérdésekre kereste a válaszokat ezen az estén Bartus Gyula Jászai-díjas színművész. Magvas gondolatokat, verstöredékeket, szemelvényeket hallhattunk a témakörben. Házigazdaként  Vantara Gyula országgyűlési képviselő és kedves felsége várta a TeÁtriumba betérőket, házi süteményekkel, limonádéval. A képviselő úr köszöntőjében megosztott a publikummal egy részletet Magyarország alkotmányából, majd kezdődhetett a verses est.  

Tovább
newyork

New York-ban járt A dzsungel könyve – közönségtalálkozó

A nagy érdeklődésre való tekintettel kibővül a Csabai Nyár programja egy közönségtalálkozóval 2016. július 5-én 20.45 – től várjuk az érdeklődőket a TeÁtriumban! Mint ismeretes, a Békéscsabai Jókai Színház a New York-i székhelyű Pilvax Players társulattal közösen mutatta be június 23-án A dzsungel könyve című musicalt a La MaMa Theater‑ben, New Yorkban, majd további öt előadást játszottak belőle. Az amerikai vendégjátékot óriási érdeklődés övezte, rengetegen várták a híreket a színészekről. A kaland véget ért, a Jókai Színház csapata már hazatért a tengerentúlról és azóta is záporoznak a kérdések: barátok, kollégák és az utca emberei állítják meg őket folyamatosan „mesélj már, mi volt kint?”. A nagy érdeklődésre való tekintettel kibővül a Csabai Nyár programja egy közönségtalálkozóval. Július 5-én (kedden) 20.45-től mindenki személyesen hallgathatja a TeÁtriumban Csomós Lajos, Gulyás Attila és Gerner Csaba színművészek, valamint Vámos Zoltán videótár vezető amerikai sztorijait. Az esten eddig sehol sem látott felvételeket is kivetítenek a New York-i túráról, mindenkit szeretettel várunk. Ingyenes előadás

Tovább
nostradamus_013-e1462204600437-1024x576

Az ExperiDance társulat előadása július 5-én lesz!

A NOSTRADAMUS – VILÁGOK VÁNDORA táncjáték az ExperiDance társulat előadásában július 5-én, 20.45-től lesz megtartva a Városháza díszudvarán. A történet szerint Nostradamus egy időutazós világkörüli útra viszi csalfa feleségét, hogy a kedvében járjon és megmutassa neki: lám, minden jóslata valóra vált. Eljutnak Ausztráliába, Indiába, a gésák és szamurájok országába, Japánba. A spanyol virtust és az orosz jókedvet is megtapasztalják a főszereplők, sőt még egy focimeccset is megnéznek Brazíliában. A nagy utazás történelmi korokon is átível: Egyiptomban tanúi lehetnek Kleopátra és Julius Caesar szerelmének, találkoznak Kopernikusszal, Erdélyből Drakula miatt utaznak sietve tovább, Amerikában pedig Elvis énekel nekik. Végül természetesen Európa szívében, Magyarországon lelnek hazára főhőseink. A világkörüli út hangulatfelelőse és idegenvezetője Ganxsta Zollee zenész.

Tovább
_2016_foto_ignacz_bence_img_9801

SZÍVEK MESSZE EGYMÁSTÓL zenés színházi rítusjáték

Vasárnap este a SZÍVEK MESSZE EGYMÁSTÓL zenés színházi rítusjátékkal várta a közönséget  a Medve Színpad,  Kékkovács Mara és Stelly Zsófia színművészek, valamint Sárközi Dávid hegedűművész közreműködésével.   Az előadás egy Anya és Lánya kapcsolatát fejti fel. Az Anya nem tudja elengedni meghalt férjét. A Lány a mai világ szülötte, aki hadakozik az életéért. Küzd azért, hogy életben maradjanak; hogy Anyja el tudjon válni már nem élő férjétől, s ő is az életet válassza a tetszhalott lét helyett. Az Anya végül dönthet, hogy a halált választja, de harmóniában várva azt, vagy együtt vágnak neki az apa nélküli új életnek. Halálon innen és túl, a szívek közel kerülnek egymáshoz. A közönséget Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója köszöntötte és várta hűs limonádéval és sós rágcsálnivalóval.  

Tovább
newyork

Véget ért a New York-i kaland

BEHÍR | A Pilvax Players Társulat a Békéscsabai Jókai Színházzal együttműködve mutatta be A dzsungel könyve című musicalt New Yorkban. A független amerikai-magyar társulat professzionális és amatőr színjátszókból álló alkotócsoport. Céljuk, hogy a nemzetközi közönséget is megmozgató előadásokat hozzanak létre. ► Tovább

Tovább
dsc07638

Házasság lesz a színpadi lánykérésből

BEOL | Koczka Anita gyanútlanul ült be a színház nézőterére, hogy párjával, Lassu Zoltánnal és néhány barátjukkal megnézzék a Halálos tavasz című előadást a Szarvasi Vízi Színházban. Csakhogy a darab után nem várt fordulatot vett a lány élete. ► Tovább

Tovább
_2016_foto_ignacz_bence_img_7609

Halló(k), itt vagyunk!

viharsarki kanapé | Nem mindennapi színházi élményben lehetett része annak, aki június 26-án, vasárnap este a TeÁtriumban megtekintette a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezetének tagjai által színre vitt Rómeó és Júlia történetet. ► Tovább

Tovább
tunderi_1

A Tündéri zenéje lett a legjobb az ATELIER Nemzetközi színházi Fesztiválon

A Legjobb Színpadi Zene díját nyerte el Éder Enikő és Borsos Pál az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában létrejött TÜNDÉRI című minimál-szürreál musical zenéjéért, a 23. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A huszonharmadik alkalommal Nagybányán megrendezett szemlén a három színház koprodukciói (a Tündéri minimál-szürreál musical és a Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című radikális stand up tragedy) voltak az egyedüli magyar előadások, ahol többek között román, bolgár, belga, ukrán és francia társulatok vettek részt. Az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület közös produkciója. Theo Heghelegiu Tündéri című román kortárs drámájának alapszituációja két férfi evilág és túlvilág közti egyensúlyozása.  Az előadás szereplői Harsányi Attila, Tege Antal és Éder Enikő, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, rendezője Tapasztó Ernő. A Tündéri színpadra állításáért 2013-ban Tapasztó Ernő nyerte a legjobb rendezésért járó díjat a XVII. Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon, Piteşti-en. A Tündérit akkor összesen három kategóriában jelölték díjra: legjobb előadás (a fesztivál nagydíja), a legjobb díszlet és a legjobb rendezés. A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című produkcióban nyújtott alakításáért Harsányi Attila a tavaly Sepsiszentgyörgyön megrendezett ATELIER Fesztiválon elnyerte a Legjobb Férfi alakítás díját.

Tovább
13427745_1305529162809811_3364841635647881426_n

Szélén

litera.hu | Tudósítóként voltam jelen, állok csak a pálya szélén, figyelem a munkát, kérdezem az embereket, filmet is forgattunk róluk, remélem, még a nyáron elkészülünk vele. – Tallér Edina New Yorkból, ahol pár napja a New York-i Pilvax Player és a Békéscsabai Jókai Színház bemutatta A dzsungel könyve című musicalt. ► Tovább  

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284
…285286287288289…
290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás