Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
unnamed

Zelei Miklós: Az Isten balján – Situs Inversus

Zelei Miklós drámája 2012-ben a Békéscsabai Jókai Színház egyfelvonásos drámapályázatára készült. A beküldött 175 színdarabból a felolvasószínházi bemutatásra kiválasztott 13 – ezen belül nem rangsorolt – darab közé került, s Kolti Helga rendezésében, Katkó Ferenc előadásában sikert aratott a Szarvasi Vízi Színházban és a békéscsabai TeÁtriumban rendezett bemutatón. A kolozsvári Komp Press – Korunk Kiadó 2013 elején a darabot önálló kötetben is megjelentette. A bemutatóra november 20-án, 19 órától kerül sor az Ibsen Stúdiószínházban. A történet szerint, Ady Endrének nem sikerül meghalnia 1919 telén. A Situs inversus Isten balján című darabban éppen ezért konstancai internáltként több túlélési esélyt kell latolgatnia. „Legyen hajógyári törzsgárdatag, esetleg a szekuritáté ellenőrzésével és irányításával vállalja el a Konstancai Harcos című román napilap szerkesztését? Álházasságengedély megszerzésével próbáljon átjutni az >anyaországi< paradicsomba, ahol majd a kezdődő demokrácia egyik pártja frakcióvezető-helyettesének instrukciói nyomán országimázsjavító költeményeket írhatna, de ha okosan hallgat, esetleg akkor is cseng a kassza. A szerepeket, az összes színre lépőét, maga Ady játssza vagyis Katkó Ferenc, talán azért is, hogy a színház kedvet csinálhasson a tudattöbbszöröződés és -hasadás korszerű (trendi) állapotához. A darab minden eddigi Ady-képet felülír." (Zelei Miklós)

Tovább

Jótékonysági est a Jókai Színházban

Forrás: 7.TV

Tovább
_mg_7145

Felolvasószínház ’48 helyi történéseiről

csabaimerleg.hu | Bartus Gyula drámájának felolvasószínházi bemutatóját rendezi november 18-án a Csabagyöngye Kulturális Központ. A darab 1848 Békés megyei történéseiből jelenít meg párat. ► Tovább  

Tovább
seregi_zoltan_img_6373_szines_tag

Seregi Zoltán: jelen kell lenni Békéscsaba és a megye életében

A bérletek eladását tekintve rekordot döntött a mostani évadban a Békéscsabai Jókai Színház, mely alig több mint két hónap leforgása alatt már számos bemutatóval jelentkezett. Az előadások pedig teltházzal mennek – erről is beszélt Seregi Zoltán megbízott igazgató a Békés Megyei Hírlapnak adott interjúban.   – Megszokta már az igazgatói megszólítást? – Szokom, de nem iszom előre a medve bőrére, hiszen még megbízott, nem pedig kinevezett igazgató vagyok. Majd ha a képviselő-testület megszavazza, akkor lesz öt évre szóló a megbízatásom. – Emlékszem, még nyáron úgy fogalmazott, közérthető színházat szeretne. Hogy haladnak ezen az úton? – Az elmúlt időszakban, eddig olyan visszajelzések érkeztek, hogy a közönség szereti az előadásokat. Gondolom azért is, mert érti azokat, nincsenek bonyolult feladványok. Erre kell törekedni a jövőben is. Ugyanakkor fontosak a nehezebb, súlyosabb mondanivalót hordozó darabok is, hiszen van egy olyan réteg, amelyik ezt igényli. Ebben a népszínházi koncepcióban pedig nekik is meg kell felelni. – Mit mutatnak a számok? – Eddig rengeteg bemutató volt: például a Tévedések vígjátéka, a Vesztegzár a Grand Hotelben, az Egerek, a Szűz és a szörny, most pénteken pedig a Jóccakát, anya…, utóbbi egy különleges színdarab és nagyszerű lehetőség két kitűnő színésznőnknek. Meghívott előadások is vannak a Jókai Színházban, például a Mágnás Miska, de ebben is részt vesznek a színészeink és a Színitanház hallgatói. A premierek mennyisége jellemzi azt az erőteljes tempót, amit az évad kezdetén vett a teátrum. Az idei évadban pedig lesz még több bemutató is. A bérletesek száma közelíti a 14 ezret. Noha a bérletes előadásokon még akadnak szabad helyek, azokat is sikerült értékesíteni. A bérlet egyébként egy érdekes dolog, egy hihetetlen bizalmat tükröz. Hiszen lényegében a bérletesek megveszik már szeptemberben a jegyet egy olyan előadásra, amit még be sem mutattunk, hiszen adott esetben márciusban lesz. Ezt csak megköszönni, meghálálni lehet. A bérletrendszer a gazdálkodás tekintetében is fontos, biztonságot ad. – Minek köszönhető ez a bizalom? – Az elmúlt évek eredményeinek, hogy értékes, színvonalas előadások jöttek létre. Amikor Fekete Péter vette át a teátrum irányítását, egy egészen már stílusú, szellemiségű, gyakorlatú színházat alakított ki. Ebben végig a társa voltam, és ha nem is pontosan úgy, mivel mások vagyunk, de hasonlóan gondolkodom a színházról. A teátrumnak jelen kell lenni a város életében, nemcsak az előadásaival, hanem rendezvényeken, ünnepségeken is meg kell jelennünk művészeinkkel, nem szabad bezárkózni az elefántcsonttoronyba. A mozgalmas és változatos színházi életet folytatnunk kell. – Az elmúlt években talán nem volt olyan nagyszabású produkció, mint amilyen a Légy jó mindhalálig lesz, hiszen a castingok során, a gyermekszereplők között válogatva megmozgatták egész Békés megyét. – Ez is beleillik a koncepcióba. Noha a Jókai Színház Békéscsabáé, a város finanszírozza, 100 kilométeres körben nincs másik színház. A teátrum életét egész Békés megyére ki kell terjeszteni. A Légy jó mindhalálig kapcsán fontos volt, hogy minél több gyermeket hallgassunk meg, minél szélesebb körből meríthessünk, hiszen így sokkal nagyobb esély van arra, hogy a legjobbakat válasszuk ki. – Mi a terv a jövőre nézve? – Továbbra is színvonalas, népszerű, szakmailag értékes és közönségbarát előadásokkal kell előrukkolni, fenn kell tartani az élő kapcsolatot a várossal, Békés megyével, a közönséggel, hiszen a létünk ezen múlik. Ugyanis, ha nincs közönség, nincs színház sem.  

Tovább

Nem tetszik se odakint, se idebent

 „Ha van annyi bátorságod, hogy megöld magad, miért nincs annyi, hogy életben maradj?” – kérdezi Thelma Cates a lányától. Vajon miért akar valaki öngyilkos lenni? Egyáltalán, van-e jogunk ilyen döntést hozni?  Ezek a kérdések törnek ránk  Marsha Norman darabja, a Jóccakát, anya… után, melyet Csiszár Imre rendezésében láthatott a közönség pénteken este a Stúdiószínházban. Az előadás tulajdonképpen az életből kiszállni akaró Jessie utolsó estéjén keresztül szól az anya-lánya közti kapcsolatról, hogyan jut el két ember a tagadástól egymás döntéseinek elfogadásáig, hogyan képes, képes-e egyáltalán a múlt feldolgozásával tovább lépni, esetleg tovább élni. A negyven körül járó Jessie Cates egy szombat este bejelenti anyjának, a tetterős, hatvanas Thelmának, hogy néhány óra múlva öngyilkos lesz.  Mindenre kiterjedő párbeszédükből a néző megismerheti a köztük lévő ambivalens viszonyt, és lassan átérezheti azt is, miért döntött Jessie amellett, hogy eldobja magától az életet.  A késve észbe kapó Thelma minden lehetséges eszközét latba veti, hogy a végzetes tettet meggátolja… A darab ugyanakkor nem az öngyilkosság, sokkal inkább az élet, az élet milyenségének a természetrajza. Jessie döntését alátámasztó  legszebb monológja mindent elárul: „Te valaha busszal jártál a városba. Buszozni pedig kellemetlen, mert meleg van és zötyköl, és nagy a tömeg, és túl zajos, és semmi más vágyad nincs, mint hogy kiszállj belőle. Az egyetlen ok, ha nem szállsz ki, mert még mindig két kilométernyire vagy a célodtól. Nos, ha én most kiszállok, akkor azért, mert ötven évig buszozhatok tovább, és akkor sem jutok egyetlen lépéssel sem előrébb. Maradok, ahol voltam. Tehát nekem mindegy, hogy mikor vagy hol szállok ki. Amikor elegem volt, ott az én megállóm. Hát nekem most elegem volt. „ A Jóccakát, anya… elsöprő sikert hozott a Brodway-n, melyből nem sokkal később szintén nagy sikerű film született, Sissy Spacek és Anne Bancroft szereplésével. A Jókai Színházban anyát és lányát Kovács Edit és Tarsoly Krisztina formálja meg – rendkívül szuggesztíven.   Fotók: A-Team/Nyári Attila -szkv-

Tovább

Jóccakát, anya… – jelmez2

 

Tovább

JÓCCAKÁT, ANYA… BÉKÉSCSABÁN – VILLÁMINTERJÚ TARSOLY KRISZTINÁVAL ÉS KOVÁCS EDITTEL

szinhaz.hu | Marsha Normann: Jóccakát, anya… című színművét mutatja be november 13-án Csiszár Imre rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház. A bemutató előtt a Jessie-t megformáló Tarsoly Krisztinát és az anyát alakító Kovács Editet kérdezte Lezó Nóra, a békéscsabai színház felkérésére. ► Tovább

Tovább

Jóccakát, anya… Csaba Televízió

Forrás: Csaba Televízió

Tovább
1920x850_14318_zalan_tibot_est_151116_01

Zalán Tibor-est a MÜPÁ-ban

A nyolcvanas évek elején kopogtatás nélkül szakította be egy fiatal, mást akaró nemzedék élén a kortárs magyar irodalom ajtaját Zalán Tibor. Szabad volt és iszonyúan tehetséges, nem vett tekintetbe semmilyen szabályt, normát, uralkodó ízlést, konvenciót: az avantgárd mindent elsöprő energiája hatotta át formabontó, kísérleti, vizuális verseit. Zalán estje a Literárium színpadán november 16-án, 20 órától a hasonlóképp szabad és független Romengo együttes két tagjának kíséretében kivételes élménynek, emlékezetes találkozásnak ígérkezik. A pálya kibontakozása aztán hamar világossá tette, hogy a csillapíthatatlan újító lendület mögött érzelmes szív lapul – az idén négynyelvű kötetben újra kiadott és néhány akvarell (1986) szabadon áradó, gyönyörű elégiái e költészet másik „arcát” is elementáris, átütő öntörvényűséggel villantották fel.  A kiteljesedő Zalán-líra kettőssége később húszegynéhány verseskötetben nyeri el azonnal felismerhető, összehasonlíthatatlan karakterét, miközben esszéivel, hangjátékaival, dráma- és mesekönyveivel, valamint háromtételes regényciklusával (Papírváros, 1998, 2002, 2013) az életmű sokoldalúsága is feltárul egyre bővülő olvasótábora előtt. Zalán Tibor konok, hajlíthatatlan alkat, első nyomtatásban megjelent versétől kezdve saját útját járja a kortárs irodalom változó trendjeitől, futó divatjaitól függetlenül. Talán ezért lesz e karakteres, sokrétűen gazdag pálya olyan vitathatatlanul, meggyőzően hiteles.  Forrás: müpa

Tovább
img_8692

Pisztoly az asztalon

"Amikor élet, ha­lál, sze­re­lem, hű­ség és hűt­len­ség a tét, ak­kor azért még Békéscsabán is el­fe­lej­tő­dik egy pil­la­nat­ra a kol­bász" – mond­ta az MTI-nek Vörös István, aki­nek a kol­bászt a kö­zép­pont­ba ál­lí­tó, Erős csa­ba­it kí­vá­nok! cí­mű pá­lyá­za­ton meg­osz­tott el­ső dí­jat nyert da­rab­ját csü­tör­tö­kön is­mer­he­ti meg a bé­kés­csa­bai kö­zön­ség. Az öt­ve­nes évek ál­la­mo­sí­tá­sá­nak idő­sza­ká­ban, egy meg nem ne­ve­zett, ha­tár­szé­li vá­ros­ban ját­szó­dó da­rab­ban nyo­mo­zás in­dul egy ár­tat­lan em­ber el­len, aki­nek egyet­len bű­ne az, hogy övé a vi­lág leg­jobb kol­bász­re­cept­je. És hogy túl von­zó a fe­le­sé­ge. Az ál­la­mo­sí­tott vi­lág­ban nincs he­lye egyé­ni te­het­ség­nek, vál­lal­ko­zó­kedv­nek, min­dent el­sö­pör az uni­for­mi­zá­lás, és az új ha­ta­lom új ha­szon­él­ve­zői gát­lás­ta­lan haj­szá­ban tá­mad­nak az ed­di­gi ér­té­kek­re. És köz­ben éle­tek vesz­nek más irányt, kol­bász­re­cep­tek tűn­nek el. Mint a József Attila-díjas író, köl­tő, esszé­is­ta meg­je­gyez­te, bár a mo­tí­vum vissza-vissza­tér, nem akar­ta túl­di­men­zi­o­nál­ni a csa­bai kol­bász je­len­tő­sé­gét, csak ak­ko­ra sze­re­pet szánt ne­ki, amek­ko­ra je­len­tő­sé­ge va­ló­já­ban van egy bé­kés­csa­bai hen­tes­csa­lád éle­té­ben. Vörös István el­árul­ta: ki­csit meg­ijedt, ami­kor meg­tud­ta, hogy a csa­bai kol­bász­ról kell drá­mát ír­ni, de az­tán ta­lált kö­ré egy tör­té­ne­tet. Békéscsabára jött anya­got gyűj­te­ni, ak­kor is­mer­te meg egy nagy­ne­vű hen­tes tör­té­ne­tét, aki­nek az öt­ve­nes évek­ben ál­la­mo­sí­tot­ták az üz­le­tét, őt pe­dig bör­tön­be zár­ták. Ezt és sa­ját nagy­szü­le­i­nek tör­té­ne­tét ala­pul vé­ve szü­le­tett meg a drá­ma. A Pisztoly az asz­ta­lon cí­mű da­ra­bot, amely meg­osz­tott el­ső he­lye­zést ért el a Bárka fo­lyó­irat és a Jókai Színház meg­hí­vá­sos pá­lyá­za­tán, fel­ol­va­só­szín­há­zi ke­re­tek kö­zött lát­hat­ja csü­tör­tök es­te a kö­zön­ség. A ren­de­ző Merő Béla, a főbb sze­re­pe­ket Bartus Gyula, Katkó Ferenc, Nagy Róbert, Nagy Erika és Gulyás Attila ala­kít­ják. Vörös István úgy vél­te: na­gyon jó a sze­rep­osz­tás, a kel­lé­kek és a jel­me­zek meg­van­nak, így könnyen meg le­het­ne ren­dez­ni ha­gyo­má­nyos szín­pa­di ke­re­tek kö­zött is a da­ra­bot. Reményét fe­jez­te ki, hogy ez a jö­vő­ben meg­tör­tén­het. A szer­ző el­mond­ta, hogy je­len­leg is több mű­vön, köl­tő­ver­senyt be­mu­ta­tó no-drá­má­kon és rá­dió­já­té­ko­kon dol­go­zik, a Baltazár Színházban ké­szül egy elő­adás­ra, és a na­pok­ban írt meg egy 24 órás győ­ri drá­ma­ver­seny­re egy új da­ra­bot. Vörös István a kor­társ drá­ma hely­ze­té­ről szól­va meg­je­gyez­te, hogy pél­dá­ul Berlinben egy klasszi­kus da­rab mel­lett szin­te min­dig ját­sza­nak egy kor­tár­sat is, ám Magyarországon er­re ke­vés pél­da van. Véleménye sze­rint a szín­há­zak­nak le kel­le­ne szer­ződ­tet­ni­ük egy-két kor­társ írót, aki­től éven­te-két­éven­te játsz­hat­ná­nak da­ra­bo­kat. "Ugyanis meg­buk­ni klasszi­ku­sok­kal is le­het, de vá­rat­lan és ki­ug­ró si­kert új da­rab­bal le­het el­ér­ni, olyan­nal, ami még nem volt se­hol ko­ráb­ban" – húz­ta alá.  Az Erős csa­ba­it kí­vá­nok! el­ne­ve­zé­sű pá­lyá­zat köz­pon­ti té­má­ja a 2013-ban hun­ga­ri­kum­má mi­nő­sí­tett csa­bai kol­bász volt. A pro­jekt cél­ja olyan új, szín­pa­di elő­adás­ra szánt, mű­fa­ji meg­kö­tés nél­kü­li, esz­té­ti­ka­i­lag ér­té­kes iro­dal­mi al­ko­tá­sok meg­írá­sá­nak elő­se­gí­té­se volt, ame­lyek­ben hang­sú­lyos sze­re­pet kap­nak a több mint száz éves csa­bai kol­bász gaszt­ro­nó­mi­ai, kul­tu­rá­lis, tár­sa­dal­mi tra­dí­ci­ói. A pá­lyá­za­ton Orbán János Dénes Szabadság, kol­bász, sze­re­lem cí­mű drá­má­ja is el­ső he­lye­zést ért el, azt ok­tó­ber­ben mu­tat­ták be a Békéscsabai Jókai Színházban. (MTI)  

Tovább
img_4361

Ádámok és Évák ünnepe – Békéscsabán

Az idei évadban is megszervezi az Ádámok és Évák ünnepét a Békéscsabai Jókai Színház; a középiskolás csoportoknak ezúttal a teátrum idei évadának előadásaiból kell színpadra állítaniuk részleteket. Seregi Zoltán megbízott igazgató a szerdai nyitó eseményen felidézte, hogy a Békéscsabai Jókai Színház negyedik éve rendezi meg az Ádámok és Évák ünnepét, amelynek keretében középiskolás csoportok hoznak létre rövid színházi produkciókat. Tege Antal színművész, az esemény házigazdája elárulta: azt javasolta a programhoz csatlakozó színházaknak, hogy idén a teátrumok saját bemutatói közül válasszanak a középiskolák, így dramatizálni, szöveget írni már nem kellene a felkészítő pedagógusoknak. Békéscsabán így idén a Tévedések vígjátéka, a Vesztegzár a Grand Hotelben, az Egerek, a Midőn halni készült, a Légy jó mindhalálig, a Mezítláb a parkban, A szegény csizmadia és a szélkirály, A fösvény, Az isten balján, a Jóccakát, anya., a Mario és a varázsló, a Lila ákác, a Kövér király, A szűz és a szörny, valamint a Bánk bán című darabok közül választhatnak a középiskolák. Békés megyéből idén tizenegy középiskola jelentkezett a versenyre, egy gépészeti szakközépiskola pedig azt vállalta, hogy elkészíti az Ádámok és Évák ünnepének honlapját. A jelentkező iskolák a következő néhány hét folyamán választják ki a darabokat, amelyeket maximum nyolc percben kell feldolgozniuk. A bemutatókra várhatóan tavasszal kerül sor, a felkészülés során a színház művészei mentorként támogatják a csapatokat.Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű kezdeményezést a Magyar Teátrumi Társaság keretein belül indította el 2010-ben a szolnoki Szigligeti Színház. Azóta a debreceni Csokonai Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a soproni Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is csatlakozott hozzá. Korábban Madách Imre Az ember tragédiája című művének színeit, magyar regéket és mondákat, népmeséket, bibliai történeteket, valamint Arany János balladáit vittek színre a jelentkező csapatok. Tege Antal a szerdai békéscsabai eseményen azt is elmondta, hogy a határon túli színházakkal együttműködve nyáron szeretnének egy Ádámok és Évák Ünnepe tábort rendezni a csatlakozó iskolák számára. Ezen a diákok egy Shakespeare-darabot tanulnának meg, amelyet a békéscsabai Városházi Esték programsorozaton mutatnának be. A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.  MTI Fotó: A-Team/Ignácz Bence

Tovább
img_2299

ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE – FOLYTATÓDIK A SOROZAT BÉKÉSCSABÁN

szinhaz.hu | Az idei évadban is folytatódik az Ádámok és Évák Ünnepe elnevezésű program, amelynek keretében középiskolás csoportok – pedagógusok és a színház művészeinek segítségével – hoznak létre egy-egy színházi produkciót. ► Tovább  

Tovább
mm_pisztoly_jocc

Három nap alatt három bemutató a Jókai Színházban

Ilyen még nem volt! Elképesztő iramban szolgálja ki a közönségét a Békéscsabai Jókai Színház. November 11. és 13. között, három nap alatt három különböző előadás bemutatója látható: a Mágnás Miska után a Pisztoly az asztalon, majd péntek 13-án a Jóccakát, anya… A Mágnás Miska majd’ száz éve töretlen népszerűségnek örvend, 1916 februárjában mutatták be Szirmai Albert és Bakonyi Károly nagy sikerű operettjét a Király Színházban, melyet most a Magyar Zenés Színház előadásában láthat a Jókai Színház közönsége Bozsó József rendezésében. Az Erős csabait kívánok! elnevezésű meghívásos drámapályázaton a szakmai zsűri megosztott 1. díjban részesítette Vörös István: Pisztoly az asztalon című darabját, melynek felolvasó-színházi előadása november 12-én lesz a teátrum Vigadójában a Fehér Rózsa-díjas Merő Béla rendezésében, Bartus Gyula és Katkó Ferenc főszereplésével. Marsha Norman Pulitzer-díjas színműve, a Jóccakát, annya… bemutatója pénteken látható a Stúdiószínházban a Jászai-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész Csiszár Imre rendezésében, Kovács Edit és Tarsoly Krisztina – ahogy a rendező fogalmazott – briliáns alakításával. Marsha Norman művét 1983-ban mutatták be a Broadway-en, akkor elnyerte a Pulitzer-díjat dráma kategóriában, valamint a kritikusok, és az év legjobb darabjának járó díját. A történetben a középkorú, epilepsziás Jessie mindenből kiábrándulva úgy dönt, öngyilkos lesz. Egyik este leül anyjával, Thelmával, és nyugodt hangon közli, hogy még mielőtt felkel a nap, véget vet az életének. A rémült anya a másfél órás, szünet nélküli darabban megpróbálja meggyőzni a lányát, hogy érdemes élni. Nagyszínpad, Vigadó, Stúdiószínház: három nap, három mű! A választék adott Békéscsabán…  

Tovább
droti20151109038

Pulitzer-díjas stúdiódarabot mutatnak be a Békéscsabai Jókai Színházban pénteken

Artnews.hu | Marsha Norman Jóccakát, anya… című Pulitzer-díjas darabját mutatja be pénteken a Békéscsabai Jókai Színház. Az évad hatodik premierjét Csiszár Imre rendezi. A Jászai-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész az MTI-nek elmondta: régi vágya teljesült azzal, hogy megrendezhette a darabot, annak idején ugyanis felkérték, hogy az ősbemutatót a Vígszínházban ő vigye színre, de akkor egy külföldi út miatt nem tudta elvállalni a munkát. ► Tovább  

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313
…314315316317318…
319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás