John Steinbeck emberei nagyon hasonlítanak egymásra: mindannyian tartozni szeretnének valakihez, saját otthonról és farmról álmodoznak, ahol maguk urai lehetnének, élhetnének, mint hal a vízben. Szívszorítóan magányosak, szerencsétlenek és kiszolgáltatottak, de ami a legszörnyűbb: vágyaik sosem válhatnak valóra, mert sorsuk a kilátástalanság, a pusztulás. Az egerek és emberek című színművet Pataki András rendezte a Békéscsabai Jókai Színházban. (Niedzielsky Katalin kritikája) Premier adventre: a szeretet, az emberség erejét mutatja fel az embertelen, szeretet nélküli világban. Igazi írói bravúr ezzel a gyilkossággal végződő, mélységesen megrázó, lehangoló történettel a gondoskodás, a barátság, a vigasz, a megbocsátás és a remény szerepét felcsillantani. S persze a színpadon komoly rendezői és színészi kihívás! A huszadik század egyik legjelentősebb szerzője John Steinbeck, az Egerek és emberek című kisregényét 1937-ben írta, majd megalkotta a dráma- és a filmváltozatot is. A gazdasági világválság a harmincas években rázta meg hazáját, amikor szertefoszlott az amerikai álom, tömeges elszegényesedés, a nincstelenek tragédiája jellemezte azokat az időket, mezőgazdasági munkások sokasága kelt útra, vált hontalanná. Az ír anyától és német hivatalnok apától származó Steinbeck Kaliforniában az előkelő Stanford Egyetemen biológiát tanult, de nem diplomázott, ott hagyta az iskolát és tíz évig a legkülönfélébb munkákkal próbálkozott. Farmokon dolgozott vándormunkásokkal, így saját bőrén tapasztalta a keserves életet, szabadidejében írt, s főleg arról, hogy a kíméletlenül kizsákmányolt melósokat leginkább álmaik, illúzióik tartották életben. Hősei legtöbb művében testileg és lelkileg egyaránt sérült, családjukban, a társadalomban csalódott emberek, akik reménytelenül áhítoznak szeretetre, otthonra, de nincs esélyük az erőszakkal, a főnökökkel, a hatalommal szemben. Pataki András szívszorító, megrázó, ugyanakkor elgondolkodtató előadást rendezett Békéscsabán. Nem elégedett meg azzal, hogy a történet középpontjában álló Lennie figurájával szánalmat keltsen, hogy sajnáljuk ezt a szellemileg visszamaradott, gyermeklelkű óriást, vagy éppen elítéljük tettei miatt, sokkal inkább az emberi kiszolgáltatottság veszélyeire figyelmeztet. Még ennél is tovább megy, amikor a másik emberre figyelés, a törődés, a gondoskodás fontosságát emeli ki, és az együttérzésen túl el is gondolkodtat. Vajon van-e bátorságunk kiállni nehéz helyzetben lévő embertársaink mellett? Tudjuk-e, kinek mikor van szüksége szeretetre, támogatásra? Merünk-e álmodni, vannak-e álmaink, vágyaink, vagy csak elvárásoknak akarunk megfelelni? Tényleg, vannak-e igaz barátaink, vagy csak a magunk érdekeivel vagyunk elfoglalva? Steinbeck nagyon tudatosan építette fel a drámáját, fokozatosan adagolja a tragédiát. Az előadásból is hamar kiderül: a két főhős azért menekült az előző munkahelyéről, mert Lennie bajba keveredett. Nem csinált semmi rosszat, csak simogatásával majdnem megölte a lányt, aki aztán erőszakkal vádolta. Ha nem sikerül eljönniük, meglincselik. Időzített bomba ez a nagy csecsemő, pártfogója mégsem hagyja magára, pedig nélküle sokkal könnyebben boldogulna, pénzt keresne, házat vehetne. De kötődik hozzá, szereti, felelősnek érzi magát a társáért. A simogatást nem éli túl sem az egér, sem a kiskutya, tudjuk, mi lesz a vége. Ráadásul Curley felesége folyton ott mászkál a férfiak között. Nem azért, nem keresi a bajt, csak ő is társaságra, szeretetre vágyik, mint mindenki más. A legnagyobb ívű, a legtragikusabb szerep kétségtelenül George-é, azé az egyszerű tanyasi melósé, aki még Lennie-t is elfogadja, csak hogy legyen valakije. Gondoskodása, ragaszkodása mindenkit meglep, senki sem érti. Ezért olyan elképesztő, hogy inkább maga végez Lennnie-vel, csak hogy megmentse a többiek haragjától. A lövés után Lennie George felé fordul, mintha azt kérdezné: miért? Tehát mégis felfogja tette lényegét? Eddig is tudta, mikor csinált rosszat, mikor nem? Csomós Lajos meggyőző természetességgel, határozottan, egyetlen túlzó manír nélkül játssza George bonyolult figuráját, ettől hiteles. Katkó Ferenc Lennie-jében nincs semmi gonoszság, meg akar felelni annak, aki törődik vele, akihez ragaszkodik, egyetlen „bűne”, hogy szeretetre vágyik. Kedves alakítás. Az öreg, nyomorék Candyt Kovács Frigyes rendkívül megrázó figurának ábrázolja. Összekuporgatott pénzét is odaadná, csak hogy befogadják a csapatba, mehessen ő is a két új munkással a farmra. Nincs senkije, csak a kutyája, de attól is megfosztják. Curley felesége az egyetlen nő a színpadon, mutatós, ad magára, fiatal és társaságot keres, szeretete vágyik, akárcsak a munkások. Arról álmodik, hogy megszökik a farmról, és majd a filmnél megtalálja a boldogságát. Még egy álom, ami sosem válhat valóra – Gubik Petra lendületes alakítása. A Főnök figurájának lényege, hogy George jótékonyságát nem érti, valami svindlit, bulit sejt mögötte. Bartus Gyula mértéktartóan formálja szerepét. Fia, Curley az, aki a hatalmat, az erőfölényt igyekszik minden áron hangsúlyozni a sok megalázott, kiszolgáltatott ember között, miközben folyton a feleségét keresi, hajkurássza. Nagyon jó, hogy Szabó Lajos – a tömény drámában egyetlen lehetőséget kihasználva – rengeteg humort visz az alakításba. Crooks nem elég, hogy fekete, még nyomorék is. A kiszolgáltatottak között a legkiszolgáltatottabb. Sok tapasztalatot szerzett már a kegyetlen világról, emberekről, ezért kezdetben bizalmatlan, de valójában jó indulatú, barátságos. Gulyás Attila hatásosan játssza szerepét. Slim a viszonylag képzett, rendes melós, aki mindjárt veszi a lapot, átlátja a furcsa páros közti kötelék lényegét, megérti és segíti őket. Jellemző, hogy a verekedés után, a Curley sérülése miatti helyzetet is jól kezeli. Czitor Attilának testhez álló figura. Carlson a türelmetlen, kegyetlen fiatal, goromba az öregekkel, nem nyugszik, amíg ki nem nyírja a kutyát, mert büdös, öreg és vak. Annyira mégsem büdös, hogy a farkát aztán ne tűzze a kalapjára… Ormándy M. Keve ügyes szerepformálása. Whitnek annyi a mondandója, hogy próbál felszínen maradni, ellavírozni, túlélni, mint a többiek. Koleszár Bazil Péter csapatjátékosként teljesíti a feladatot. A Munkásnak szinte szöveg sem jutott, Jancsik Ferenc mégis „ott van” a csapatban, nézésével, a kalap levételével, Candy betakarásával emberi vonásokat visz a játékba. Papp Gyula orgonista Max Reger D-moll Toccatájával, a templomi misztikumot idéző orgonamuzsikával különleges, titokzatos magaslatokba emeli a színpadi cselekményeket. Johnny, Candy kutyája illik a csapatba: szófogadó, engedelmes és csöndben van, és éppen úgy társra vágyik, mint a gazdája és sorstársai. A pisztolyból a nyakába kapja a golyót – ez a motívum is ismétlődik később… Kívánjuk, hogy szerető gazdára leljen, s rajta kívül minél több kutyus a menhelyről! A dráma nyelvezete jellegzetesen szűkszavú, olykor primitív, sok ismétléssel, kizárólag a párbeszédekre hagyatkozik, jól jellemzi a szereplőket, tükrözi a feszültséget. Steinbeck műve az együttérzés, az összetartozás, a barátság himnusza, amiből még az is kiderülhet, hogy az igazi tragédia nem is a halál, nem a gyilkosság, hanem az egyedüllét, a szeretet nélküli lét és a sok beteljesületlen álom. Az egyszerű, de hatásos díszlet, amit a jelmezekkel együtt Pataki András „hozott magával” a korábbi rendezéseiből, odavitte a nézőt az amerikai farmra, munkásszállásra. S az előadást látva alighanem sokunk fejében megfordult a gondolat: a mai népvándorlás során, az otthonukat, hazájukat hátrahagyó vendégmunkások közül vajon hányan kerülnek nyugaton nyomorúságos, megalázó körülmények közé, illetve hányan találják meg a boldogulásukat? A Nobel-díjas amerikai szerző művét 1988-ban már láthatta a békéscsabai közönség, Harkányi Jánossal és Hodu Józseffel a főszerepben, az előadást Giricz Mátyás rendezte. Aki látta, máig emlékszik az egykori kettősre, a záró jelenetre, és a Jókai Színház legszebb, legemlékezetesebb produkciói között jegyzi. A mostani előadás méltó folytatás. Niedzielsky Katalin
