Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
bence_foto_2014_img_3921

Angyalok szárnyaltak a színpadon

A színház művészei- és művészbarátai a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fogyatékossággal élő gyermekeivel és fiataljaival közösen léptek fel hétfőn este a színház színpadán, egy kétórás műsor keretében. Az Angyalok szárnyalása rendezvény célja: segíteni a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságát, és az est bevételéből támogatni a gyermekvédelmi központban élő fiatalokat. A Jókai Színház fontos küldetésének tartja, hogy a fogyatékossággal élők minden tekintetben azonos eséllyel látogathassák és közösségi élményként élhessék meg az előadásokat; akadálymentes az épület, Braille-írással táblák tájékoztatják a vakokat és gyengénlátókat, előadásainkon gyakran segíti jeltolmács a hallássérültek színházi élményhez jutását és narrált előadás a látássérültekét. Tarsoly Krisztina és Komáromi Anett színművészek kezdeményezésére és szervező munkája nyomán mára hagyománnyá vált az egész estét betöltő jótékonysági est, amelyet a művészek, és akadályozottsággal élő fiatalok közös előadása tesz különlegessé. A felkért művészek és együttesek mindig örömmel tesznek eleget a meghívásnak. Idén a jótékonysági est díszvendégeként az idén negyvenöt éves Kossuth- és Prima Primissima-díjas Kaláka, a megzenésített versek hazai műfajának alapító zenekara örvendeztette meg játékával a publikumot. Kaláka Komáromi Anett színművész így emlékezett a kezdetekre: „Sok évvel ezelőtt kezdődött el valami nagyon fontos itt, ami azóta is tart, és egyre többen vagyunk…Tarsoly Krisztina kolléganőmmel 2005-ben találkoztunk először a sérült fiatalokkal. Akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen hosszútávú kapcsolat és ilyen mélységű barátság alakul ki közöttünk. Az évek során újabb és újabb kihívásokat kerestünk, és hogy ma ismét itt lehetünk, az egy kilenc évvel ezelőtti  találkozásnak és rengeteg ember szeretetének, nyitottságának és energiájának köszönhető.” Presits Tamás és Komáromi Anett A különleges, szívet melengető jótékonysági est  ismét nagy sikert aratott, a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a fellépők produkcióit. A láthatóan sok gondoskodással, szeretettel felkészített fogyatékossággal élő fiatalok mellett felléptek: a Jókai Színház művészei, Komáromi Anett, Presits Tamás, Kovács Edit, Liszi Melinda, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Jancsik Ferenc, Vadász Gábor, valamint Biró Gyula, Balázs Csongor, Tatár Bianka, Berényi Nagy Péter, Mlinár Pál, Rázga Áron, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium gyermekkórusa, Berta János Jimmy, Falusi László, Vozár M. Krisztián, Lovas Gábor, Mlinár Pál, Rázga Áron, Szente Évi, Kerekes Judit és a Fitt Dance Center. Mészáros Mihály és Faluhelyi Balázs Közreműködött: Bunzel Lívia és a Lívia Fodrászszalon, az Edit Fodrászat, Gyulavári Zoltán, a Szent Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola Iparművészeti Tagozatának tanulói és Novák Attila, Nyári Attila, Szlávik Ágnes, Tallér Edina, Vámos Zoltán és a Jókai Színház munkatársai.  A gálaestet Tarsoly Krisztina színművész rendezte. A gálaesthez idén kiállítás is kapcsolódik: egészséges és sérült fiatalok az angyalkép témakörében állították ki alkotásaikat a teátrum előterében. „Angyalt alkotni, kreálni több, mint egy egyszerű alkotói folyamat. Megjeleníteni a láthatatlant, megszemélyesíteni a személytelent, megérezni a legkisebb jelet, rezdülést… Különböző grafikai és festészeti technikák rendszeréből kiválasztani a legmegfelelőbbet, megalkotni a legalkalmasabb kompozíciót komoly feladat volt számukra” – mesélt az alkotási folyamatról Novák Attila művész tanár. A rendezvény célja kettős volt: egyrészt meg kívánta mutatni a fogyatékossággal élő emberek értékeit, segítve ezzel társadalmi befogadásukat, másrészt a jótékonysági est bevétele az életminőségük javítását szolgálja a közelgő karácsonyi ünnep meghitté tételével. Ez az este most róluk szólt, és persze a támogatás, az elfogadás, a szeretet fontosságáról, arról, hogy mindenkinek jut itt feladat. Az Angyalok szárnyalása jótékonysági est most is bebizonyította, hogy a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak. 

Tovább

ANGYALOK SZÁRNYALÁSA – jótékonysági est a Jókai Színházban

A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ immár negyedik alkalommal rendezi meg Angyalok Szárnyalása című jótékonysági gálaestjét a Békéscsabai Jókai Színházban november 17-én, 19.00 órától. A rendezvényen idén is ismert művészek és fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok lépnek majd fel. Az est díszvendége a Kaláka együttes.

Tovább

ANGYALOK SZÁRNYALÁSA – jótékonysági est a Jókai Színházban

A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ immár negyedik alkalommal rendezi meg Angyalok Szárnyalása című jótékonysági gálaestjét a Békéscsabai Jókai Színházban november 17-én, 19.00 órától. A rendezvényen idén is ismert művészek és fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok lépnek majd fel. Az est díszvendége a Kaláka együttes.

Tovább
bernarda_olvaso_25

Megkezdődtek a Bernarda Alba háza című darab próbái Békéscsabán

Megkezdődtek Federico García Lorca egyik legjelentősebb művének, a Bernarda Alba házának próbái a Békéscsabai Jókai Színházban. A művet Béres László rendezi, a bemutató január 30-án lesz. A hirado.hu beszámolója itt érhető el.

Tovább
kutya

Színészkutya kerestetik!

Az ősz nagy drámája, az Egerek és emberek című Steinbeck remekmű bemutatója november 28-án lesz a Békéscsabai Jókai Színházban, mely a társulatunk szinte valamennyi férfi tagját a színpadra szólítja, de egy különleges négylábú karakter is színre lép. A darab rendezője, Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója a Csabai Állatvédők Gyepmesteri telep és kutyamenhelyére látogatott, hogy válogatást tartson az Egerek és emberek című színmű kutya szerepére. Olyan kutyát kell találnunk, aki megfelelően nyitott az emberekre, jól tanítható, aranyos, valamilyen szinten játszani tud, de ugyanakkor fegyelmezett is. Nem titkolt szándékunk, hogy ezek a kiskutyák és a társaik is gazdára találjanak – mondta a rendező. A kutyusok között önkéntes jelentkező akadt is szép számmal. Sokan kedvesen odaszaladtak Pataki Andráshoz, de akadtak félénkek is azért. Több ígéretes színész palánta is feltűnt, de egyelőre még nem tudni, hogy Cuki, Etelka, Tibi, Panna, Johnny, vagy Jándoki úr lesz-e a befutó…   A döntés meghozása során a Candy szerepét játszó Kovács Frigyes Jászai-díjas színművésznek is fontos lesz a véleménye, hiszen az ő színpadi partnere lesz a kiválasztott eb. A végső szó a jövő héten várható. Steinbeck, Nobel-díjas amerikai regényíró klasszikusa számtalanszor bizonyította könyvben, filmen és színpadon, hogy mondanivalója megrendítően aktuális. 1937-ben írta meg kisregényét, melynek sikere azóta is változatlan. A játék két idénymunkás különös, összetett és tragikus kapcsolatáról szól. Az emberi kapcsolatok kiüresedését, a társadalmi szintű elmagányosodást a szerző szimbólumteremtő képessége emeli katartikus magaslatokra.    Video: JókaiFilm/Nagy Attila

Tovább

Konzultáció a magyar nyelv napján

2011 óta november 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját. 1844-ben ezen a napon lett Magyarország hivatalos nyelve a magyar a latin helyett. Ebből az alkalomból egy teadélutánra hívta Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója a középiskolák diákjait. A szép számmal megjelent diáksereg Fekete Péter köszöntője után Liszi Melinda színművésznő tolmácsolásában hallhatta Karinthy Frigyes egy naplórészletét, melyben épp egy színházi élményéről emlékezett meg a költő. A magyar nyelv napja kiváló apropó volt a teadélutánra, a kerekasztalbeszélgetésre, a diákokkal való konzultációra. Na de mi volt a cél? Mi más, mint a felek – a színház és a diákok – közötti párbeszéd elmélyítése. A teátrumnak, mint közfeladatot ellátó szervnek kötelessége a színházművészetet, a kulturális lehetőségeket minél szélesebb réteghez eljuttani. Békéscsabán és környékén több, mint 8000 középiskolás van, akiket meg kell próbálni megszólítani. Kiemeleten fontos feladat ezt a korosztályt a színházba járásra szocializálni, megmutatni nekik, hogy igényes kulturális és szórakozási lehetőséget rejt magában ez a világ és igenis, lehet „trendi” dolog barátságot kötni a színházzal. És ha már a trendinél tartunk, beugrott a konzultációra Vastag Tomi is és taps kíséretében elénekelte az Őrizd az álmod, míg élsz című dalt. Megtisztelte az eseményt Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgálmestere és Túriné Kovács Márta az Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály osztályvezetője is. Örömteli, hogy rengeteg ötlet, javaslat hangzott el, melyek kecsegtetőek a jövőre nézve. Megtaláltuk azokat a kommunikációs csatornákat, ahol elérjük egymást. Találtunk lelkes önkénteseket, akikkel érdemes együtt dolgozni, és meg is tettük közösen a kezdő lépéseket. Biztosan lesz folytatás, reméljük, nagyon eredményes…

Tovább
dragoman-gyorgy-maglya-cultura

Dragomán György kötetbemutató estje a Jókai Szalonban

A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit 2014. november 17. (hétfő) 18.00 órára, a Jókai Szalonba, Dragomán György Máglya című regényének bemutatójára. Dragomán György az egyik legnépszerűbb magyar író világszerte. Az 1973-ban Marosvásárhelyen született, és Magyarországra 1988-ban átköltözött alkotó pályája valóságos sikertörténet. Első regénye, A pusztítás könyve megkapta az év legjobb magyar prózakötetének járó Bródy-díjat 2003-ban. A teljes áttörést második nagyprózája, A fehér király hozta meg számára, melyet harminc nyelvre lefordítottak. Kilenc évvel A fehér király után, idén jelent meg a Máglya, melynek főhőse egy 13 éves árva lány, aki közvetlenül a romániai forradalom után igyekszik eligazodni a szeme láttára átalakuló, nehezen kiismerhető világban. A szerzővel kevésbé ismert arcairól, a gyászmunka összetettségéről, a gyerekek életébe beszűrődő politikáról, a hatalom sajátosságairól, sikerről, készülő művekről Darvasi Ferenc író, szerkesztő beszélget.   Közreműködik: Kara Tünde Jászai-díjas színművésznő. A rendezvény támogatója: a Szépírók Társasága.

Tovább
foto_1_4

Egy néző szemével …Tied a világ!

A …Tied a világ! egy igazi interaktív zenés társasjáték, egy olyan házibuli, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik… A Jókai Színházban november 13-án, 14-én, valamint 15-én kell vele óvatosnak lenni. Az alábbi nézői blog is jól mutatja mindezt, nézőként is …Tied a világ! Ide kattintva olvasható Badicz Adrus írása.

Tovább
10624813_718954034848299_631747247538308486_n

Már flamencóban gondolkodnak

A Bernarda Alba házát, Federico García Lorca klasszikus drámáját jövő év elején, január 30-án mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Tegnap az első olvasópróbát tartották, de már két hónapja izgalmas műhelymunka, kemény edzés zajlik: flamencózni tanítja a szereplőket Bajnay Beáta koreográfus. (Niedzielsky Katalin tudósítása) A jellegzetes spanyol kultúra szenvedélyes mozgás- és érzésvilágából kaptunk is rögtön egy kis ízelítőt, csak előtte Fekete Péter igazgató köszöntötte a készülő produkció alkotóit, közreműködőit. Majd kérésére kipenderültek a színészklub közepére a táncosok: a fiúk tiszta feketében, a lányok bő szoknyája piros fodrokkal díszítve. Oravecz Péter spanyolgitárjára már ropták is a flamencót, a gitárhoz „hangszerként” szólt az ütemes lábdobogás. A hangulatteremtő bemelegítés után Béres László rendező azzal kezdte beszédét, hogy amit láttunk, azt nemcsak a táncosok, hanem a színészek is tudják, „a társulat már elkezdett flamencóban gondolkodni”. Video:JókaiFilm/Vámos Zé    Arra teszünk kísérletet, hogy ne csak a szöveg alapján, hanem komplex színházi nyelven – a zene, az ének, a tánc, a szöveg és a látvány segítségével együtt – vigyük színre Lorca drámáját. S itt nincs alá- vagy mellérendeltség, minden elem egyformán fontos – hangsúlyozta a rendező. – A 20. századi spanyol dráma és költészet legnagyobb alakjának, Lorcának az érzésvilágát szeretnénk bemutatni, darabjai örökérvényűek, legismertebb a Vérnász, a Yerma és a Bernarda Alba háza, Magyarországon utóbbit mutatták be legtöbbször. Az Andalúziában játszódó drámáról a rendező elmondta: a helyszínre jellemző, hogy ott, akárcsak Székelyföldön, ahonnan származik, rendkívül erősek a társadalmi hagyományok. Ilyen környezetben különösen nehéz feladat hárul Bernarda Albára férje halála után; nyolc év gyászt hirdet, és ott marad öt lányával, akik közül csak a legidősebb mehet férjhez, neki van ugyanis egyedül vagyona. –   A történet az emberi szabadságvágyról szól, illetve arról, melyik lány hogyan viszonyul ehhez a fontos dologhoz, mit kezd vele, lemond róla vagy harcol érte. A flamenco, a sajátos jelrendszer előadásba építésével kapcsolatban Béres László kifejtette, hogy Lorca nemcsak drámaíró volt, hanem festő és zeneszerző is, aki jól ismerte a spanyol népzenét, és színjátszással is foglalkozott. „Kisebbséghez tartozott, a másságát, kisebbségi sorsot próbálta kiírni magából.” A rendező legkomplexebb darabjának nevezte a Bernarda Alba házát, amelyben a zene, a festészet, a tánc kap kiemelt lehetőséget, és amely nyolc nagyon erős női szerepet kínál a színészeknek. Ezután a szereposztást ismertette, kiemelve a figurák lényegét – de ezt ne áruljuk el előre, bízzuk a közönségre! A címszerepet Kovács Edit játssza, anyja, María Josefa alakját Nagy Erika. Pepe, aki az előadásban nem jelenik meg, de érte áhítozik az összes nő, Vadász Gábor lesz. Angustias, a legidősebb lány alakját Komáromi Anett kelti életre, Magdalenát Fehér Tímea, Ameliát Tatár Bianka. Liszi Melinda formálja Martiriót, a legfiatalabb lány, Adel szerepében Tarsoly Krisztinát láthatja a közönség. Székely László Kossuth-díjas díszlettervező – mint mondta – kicsit hazajött a Jókai Színházba, Lorcát szcenikailag elég nehéz feladatnak tartja. A színpadkép makettjével a kezében a művész elmondta: a belső szörnyűségek ábrázolásához egy halálkatlant tervezett, úgy vélte, a furcsa, rideg világhoz, ahol a visszafojtott vágyak előbb-utóbb kitörnek, egy fehér, zárt doboz felel meg leginkább. –   A dráma a színészekben, a darab fordulataiban valósul meg, hogy a nézőnek igazi katartikus élményt adjon. Ezért olyan teret képzeltem el, amelyben a színészek tehetsége érvényesülhet – fejtette ki Székely László. Megtudtuk, hogy a makett hátsó falán, amelyet a közönség lát, amikor beül a helyére, az egész darabra és Lorca minden művére igaz ars poetica olvasható: „A duende erő, nem pedig cselekvés; harc, és nem gondolkodás. Egyszer egy öreg gitárművésztől ezt hallottam: A duende nem a torokban van; a duende belülről jön föl, a talpból. Nem képességről van hát szó, hanem valóságos élő stílusról, egyszóval vérről; valami nagyon öreg kultúráról és pillanatnyi alkotásról. Ez a titokzatos erő, amit mindenki érez, de egyetlen filozófus sem tud megmagyarázni, végső soron a föld szelleme.” Székely László egykori tanítványa, Bodnár Enikő jelmeztervező az előadás színvilágának rejtelmeibe avatott be. Az andalúz parasztvilág természetes anyagait látjuk majd, a szereplőket fekete-fehérbe és szürkébe öltözteti, egy lány kap zöld ruhát. A szürke hideg árnyalata a halálhangulatot erősíti. A hölgyek fekete, sötét barna és ősz parókát viselnek, kendőt, kontyot és „meszelt” arcot. Fontos, hogy mozogni tudjanak és jól érezzék magukat a ruhákban, ezért a tervező minden színésszel egyenként elbeszélget. Fehér halálkatlan fekete figurákkal, flamenco, lábdobogás, sirató kórus, gyászoló falusiak. Az előkészületek nagyon izgalmas előadást ígérnek; erre erősített rá a műhelytitkokba szóló beavatás után még egy kis gitármuzsika búcsúzóul a sajtó képviselőinek. A színészek pedig – rövid szünet után – elkezdték a tulajdonképpeni olvasópróbát.   Niedzielsky Katalin     Fotók: JókaiFilm/Vámos Zé; Locskai Henriett  

Tovább
uj_kep

Válogatást tart a Jókai Színház

szinhaz.hu | November 28-án lesz John Steinbeck: Egerek és emberek című színművének a bemutatója a Békéscsabai Jókai Színházban, egy fontos szereplő azonban még hiányzik… ► Tovább

Tovább
feke-gubik-serban

Újra … Tied a világ!

A Békéscsabai Jókai Színház, a budapesti Játékszín és a Zikkurat Színpadi Ügynökség koprodukciójában láthatja a közönség november 13-án, 14-én, valamint 15-én a … Tied a világ! című  produkciót, mely az idén 50 éves Illés zenekar 2014-es Beatünnep című rendezvénysorozat része. A  jubileumi Illés-évfordulóra Szente Vajk könnyed hangvételű, az Illés legenda részét képező sztori-gyűjteményt fogalmazott 90 percben a színpadra. A produkció 20 Illés nótát tartalmaz, élő zenekar előadásában, a dobok mögött Szörényi Örssel, és a műfaj jelentős, fiatal színész-énekeseinek közreműködésével. A szerepekben: Vastag Tamás, Gubik Petra, Nagy Sándor, Feke Pál, Serbán Attila, Csomós Lajos, Gulyás Attila és Szabó Lajos.  Helyet kap a darabban a spontaneitás is, méghozzá a közönséggel való interakció során, ami különleges részét képezi az előadásnak. A történet négy jó barátról szól, akik összegyűlnek egyikük lakásavató buliján. Szente Vajk egy olyan retró színházi bulit rendezett meg, amelyben a közönség nem csupán néző, hanem sok tekintetben résztvevő is. Bár a legendás zenekar repertoárját teljesen bemutatni lehetetlen, de aki szereti a dalaikat, annak a …Tied a világ! mindenképp kihagyhatatlan program. Már csak azért is, mert a vége meglepetést is tartogat a nézők számára. Az első két előadáson Bródy János, szombaton pedig Szörényi Szabolcs jelenléte teszi igazán egyedivé a zenés társasjátékot. Ez az év annak a jegyében telik, hogy ötven évvel ezelőtt megalakult ez a legendás zenekar. Aki részese szeretne lenni az élménynek, most megteheti:  „Illés-rajongóknak kötelező!”

Tovább
a47a5654_resize

Operaház lett a Jókai Színházból

A Békéscsabai Jókai Színház a Magyar Állami Operaház vendégjátékával örvendeztette meg a közönségét. Donizetti – Don Pasquale című vígoperája magyar nyelven volt látható november 10-én a Jókai Színházban, így az Operaház hangulata Békéscsabára költözött. Ahogy felgördült a függöny, a színpadkép máris elvarázsolta a publikumot. Az előadás monumentális díszletei megadták az alaphangot, de a jelmezek is nagyon ötletesre sikerültek. A szövegek magyar nyelven szólaltak meg, kifejezetten érthető módon. Igazi modern, szórakoztató előadás volt a Káel Csaba rendezte darab, ami többször hangos nevetést váltott ki a nézőtéren, vígoperáról lévén szó. A Don Pasquale-t alakító Szüle Tamás színes karaktert formált és remekül énekelt, csakúgy, mint Szerekován János, Káldi Kiss András, Szemere Zita és Beöthy-Kiss László. Don Pasquale már betöltötte a hetedik X-et, de még kitűnő egészségnek örvend, ezért házasodni készül. Malatesta (Káldi Kiss András) doktor menyasszonyt szerez a számára. Don Pasquale kitagadja unokaöccsét, Ernestot (Szerekován János), amiért Norinát (Szemere Zita), a fiatal özvegyet szándékozik feleségül venni, de Malatesta doktor épp Norinát mutatja be feleségjelöltként az idős úrnak. Norina magába bolondítja a vénembert, aláírják a házassági szerződést, a fiatalasszony máris a ház úrnőjének érzi magát: parancsolóvá, zsémbessé, pattogóvá válik. A cselekmény tovább bonyolódik, Norina és Ernesto kapcsolatára is fény derül. Végül Norina a közönséghez fordul: Urak, hölgyek, ugye sejtik, mi a játék tanulsága? Szerelemre, házasságra Öreg ember nem való! Az előadás jó példája annak, hogy nem poros műfaj az opera! A kiváló melódiák, énekek és szórakoztató jelenetek izgalmas kikapcsolódást és élményt tudnak nyújtani a kultúra szerelmeseinek. A Jókai Színházban is vastaps követte az előadást.

Tovább
karady_honlap

Karády katonái és kísértetei

BEOL | A zene szárnyán tehetett múltbéli kirándulást Karády Katalin életébe, aki pénteken megtekintette az Ibsen Stúdiószínházban Apáti Miklós K und K – Karády katonái című zenés víziójátékát. ► Tovább

Tovább
bence_foto_2014_img_2242

Karády Katalin – Feledj, ha tudsz

Mielőtt elmentem volna a színházba a Karády katonái című előadásra, néhány ismerősömnek, barátomnak elújságoltam, hogy ezúttal mit fogok megnézni és, hogy kiről is fog szólni a darab. Meglepődve konstatáltam, hogy csupán egyetlen embernek mondott valamit a művésznő neve, a többiek fejében csupán kisebb rávezetés után kezdett derengeni a színésznő arca. Utólag éreztem át, hogy ez a tapasztalatom sokkal szomorúbbá és átérezhetőbbé tette a darabot. Végignézhettem, ahogy az egykori filmcsillag végleg leszámol szerelmeivel, barátaival, hazájával és hírnevével, hogy döntése következtében generációk éljék le életüket úgy, hogy teljesen ismeretlen legyen a neve előttük és csak egy hazaküldött kalap maradjon utána. Szilágyi Viktor írása A mű megértése kapcsán talán ezúttal érdemes egy rövid történelmi kitérőt tenni Magyarországon a XX. század derekán a filmiparba, ahol a legfényesebb csillagok egyike Karády Katalin. A színésznő a századforduló elején született és 1936 óta foglalkozott színészettel. 24 filmben szerepelt és 4 zenei lemezt adott ki munkássága alatt. 15 éven át tartó pályafutásának véget vetett a háború, szerelme elvesztése és az ország politikai helyzete. 1951-ben emigrált hazájából, majd számos országban próbálta keresni a boldogságot, mire 1968-ban végleg letelepedett New York-ban, ahol 1990-ben halt meg. A darab Karády New York-i kalapboltjában játszódik, ahol a színésznőt már szinte teljesen legyőzte a rák. Katalin mellett csupán munkatársa és szerelme, Irma áll. A művésznő elméjéből élesen, robbanásszerűen törnek fel az emlékek fiatalkori kalandjairól és régi szerelmeiről. Hamarosan megérkezik Fenyves, aki rá akarja venni, hogy térjen vele vissza Magyarországra, de jelenléte csak még több kárt okoz a haldokló nő lelki világában. Az egy felvonásos darab remekül van megírva és előadva. Személy szerint örültem annak, hogy nem volt szünet az előadás felénél, mert ennek a műnek az esetében hiba lett volna, ha fel kellett volna állni a székből és lett volna idő elgondolkozni a történteken. A mű átérezhetően adja vissza a művésznő fájdalmát. Egész idő alatt bent vagyunk a boltban, de a fekete ruhában, múltján merengő Katalin mellett fehér ruhában fel-fel tűnik fiatalkori énje, aki által újra éli Magyarországon történt legmeghatározóbb élményeit. A nő hallucinációi ellen semmit nem tehet szerelme, aki a darab közepén szinte teljesen elhagyja a színpadot, remekül éreztetve a közönséggel, hogy Karády teljesen elveszítette a kapcsolatot a jelennel, csupán múltjában képes újra boldog lenni. A karakterek a színpadon kihasználják azt, hogy egy kalapboltban vannak és a fejfedők viselésével és cserélgetéseivel nem csak a hangulatukat és érzelmeiket tudják jobban kifejezni, de  képesek más ember bőrébe is bújni. A darab kiválóan mutatja be a feledésbe merült Karády Katalin életét és halála előtti időszakának kínkeserves napjait. A mű nem az emberi mulandóságról akar tanmesét előadni, nem akarja a háború borzalmait boncolgatni, és nem szeretne az elveszett szerelemről ódákat zengeni. Ennél sokkal letisztultabb és egyszerűbb feladatot teljesít: fejet hajt a művésznő leáldozott csillaga előtt, és halála után még egy utolsó tapssal tiszteletét teszi Karády előtt, amire talán soha nem került volna sor, ha nincs Apáti Miklós és az ő kiváló műve.  

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363
…364365366367368…
369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás