A magyar kormány ebben az évben meghirdette a Holokauszt emlékévet, ezen belül Radnóti halálának napját, november 9-ét emléknappá nyilvánította. A Magyar Holokauszt Emlékévhez kapcsolódva a Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság egész évben színielőadásokkal, verses estekkel, kiállítással emlékezik az áldozatokra, teátrumunkban és a Szarvasi Vízi Színházban is. Szőke Pál színművész, Babits-díjas előadóművész a tragikus sorsú költőt, Radnóti Miklóst idézte meg a költő naplóján, versein keresztül idén több alkalommal is.  A Porajmos áldozatai előtt tisztelegve Liszi Melinda szuggesztív előadásában Szécsi Margit verseket hallhatott a közönség szintén több alkalommal, melyet Vadász Gábor színművész, unokahúga Vadász Erzsébet és a Vadász család tett teljessé szerelmes cigány népdalokkal. Az Emlékév apropóján került bemutatásra a „Fekete Fehér hangok” című pódiumest is a vízi színházban, ahol cigány-magyar-spanyol költők versei hangoztak el autentikus cigány dalokkal, tánccal. Szécsi Magda, Choli Daróczi József, Lakatos Menyhért, József Attila, Nagy László, Federico García Lorca verseit Jónás Judit, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett színművész, a Cinka Panna Cigány Színház igazgatója tolmácsolásában. A holokauszt roma áldozatainak számát 200-500 ezer közé teszik. A cigányokat – hasonlóan a szlávokhoz – alacsonyabb rendű fajnak tekintették a nácik, ezért döntöttek elkülönítésükről. A cigányok a legtöbb európai országban a II. világháború előtt és után is a társadalom kirekesztett rétegéhez tartoztak, így a munka- és haláltáborok felszabadulása után is rengeteg megaláztatást szenvedtek el. November 9-én délelőtt egy fotókiállításal tisztelegtünk a Porajmos áldozatainak emléke előtt. A fotográfiákon Békés megyében alkotó, roma származású, szakmájukban, tevékenységükben kiemelkedőt alkotó személyek portréival találkozhattak a színház előtt elsétálók, illetve a Magyar Teátrumi Társaság két tagszínházából egy-egy roma művész önarcképével. "Nélkülük, szegényebb lenne a világ, …szegényebb lenne a mi világunk."  – áll a kiállítás mottójában.    Egy tavaly ősszel készült felmérés szerint a fiatalok nagy része nincs tisztában azzal, mi volt a holokauszt, pedig fontos, hogy a fiatal generáció is megismerje az elmúlt idők eseményeit, és tanuljanak abból, hiszen „az az ember ki nem ismeri múltját, nem tudja megérteni jelenét, s nem tudja szervezni jövőjét sem!” Az egész éves eseménysorozatnak ezzel még nincs vége. November 25-én Szőke Pál színművész adózik a tragikus sorsú költő, Radnóti Miklós emlékének és újra látható lesz a Porajmos áldozatai előtt tisztelgő kiállítás is.  

Nagy várakozással tekintünk az újabb közös munka elé, hiszen az évad második felében ismét Békéscsabán rendez Csiszár Imre, immár harmadik alkalommal. Az első rendezése 1977-ben, Richard Hill – John Hawkins Canterbury mesék című musicalje volt, amelynek a koreográfiáját Felkai Eszter készítette. Aztán eltelt majd másfél évtized, ’93-ban Nyírő József Jézusfaragó emberét állította színpadra. Csiszár Imre Major Tamás osztályában végzett és a Mester egyik leghűségesebb tanítványa és követője. Ennek megfelelően ő is nagy Shakespeare és Brecht rajongó és szakértő. Gazdag rendezői életművében e két szerző művei kiemelt szerepet kaptak. A Putilla úr és szolgája, Major Tamással a címszerepben ’77-ben Szolnokon revelációként hatott. Majd néhány évvel később Miskolcon, ugyancsak a mestere főszereplésével a Lear király, amely előadásra az egész országból zarándokoltak a nézők. Brecht A Kaukázusi krétaköréből „Operett-sikert” rendezett a budapesti Nemzeti Színházban, Kubik Anna és Cserhalmi György – immár a Nemzet Színésze – főszereplésével.  Ezúttal Shakespeare Tévedések vígjátéka kerül színre a következő naptári évben Csiszár Imre rendezésében, aki ma ünnepli születésnapját. A Jókai Színház társulata szeretettel gratulál az ünnepeltnek!

Negyvenöt éves a Kossuth- és Prima Primissima díjas Kaláka, a megzenésített versek hazai műfajának alapító zenekara, akik november 17-én 11.00 és 13.00 órától teátrumunkban két koncertet is adnak, majd 19.00 órától az Angyalok szárnyalása jótékonysági est díszvendégeként lépnek színpadra. Általános iskolás gyerekek számára állította össze új koncertjét a Kaláka együttes.  A dalok sora egy téma, a madárvilág  köré csoportosul. A témaválasztást az is aktuálissá teszi, hogy 2014-ben emlékezünk meg, halálának 100 éves évfordulója kapcsán Herman Ottóról, akit az „utolsó magyar polihisztor”-ként tartanak számon, és aki többek között néprajzkutató és a madárvilág nagy tudósa volt. A madárvilág költőknek, zeneszerzőknek is kedves témája, néhol szimbólumként, máskor szépségük, vagy épp a repülésük, énekük miatt. A darabok a Kalákától általában megszokott többféle stílusban hangzanak el. A koncert kísérő eleme a vetítés és a hangbejátszások. Minden dal előtt vetítik a dal témáját adó madár képét, és ahol jellegzetes, (főleg, ha szép énekesmadár dallam, de gólyakelepelés, harkálykopácsolása is felismerhető a gyerekeknek) hangját is bejátsszák.   Természetesen a tematikus összeállítás ugyanúgy tartalmazza a gyerekeknek szóló koncertek állandó kísérőjét, a közös éneklést, az érdekesebb hangszerek bemutatását. A dalokat a Kaláka különböző lemezeiről és Gryllus Vilmos daloskönyveiből állították össze. Közreműködnek a Kaláka együttes tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs

Korunk kulturális nihilizmusa, Nietzsche contra Wagner – rendkívül izgalmas téma csalogatta a békéscsabai közönséget a Mindentudás Színházi Egyeteme november 3-ai programjára. Természetesen dr. Gausz András egyetemi docens neve is kiváló hívószó, hiszen a téma szakértője tavaly előtt, az első évadban is emlékezetes előadással örvendeztette meg a hallgatóságot az Ibsen Stúdiószínházban. (Niedzielsky Katalin beszámolója) A hagyományoknak megfelelően Kovács Edit színművész, a sorozat házigazdája találó idézettel adta meg a fajsúlyos előadás alaphangját. Csáth Géza gondolatait idézte Richard Wagnerről: „A XIX. század négy utolsó és a XX. század első évtizedét egyetemesen jellemzi a művészeti ítélkezésnek egy sajátszerű szempontja, amelyet az individualizmus jelszó fejez ki. Annyit mond ez, hogy a művésztől nemcsak azt kívánjuk, hogy eredeti szellemű, érdekes lelki világú ember legyen, hanem ehhez képest eredeti és érdekes művészi kifejezésmódokat is keressen magának. Az egyéni kifejezésmódnak elragadó példáit látjuk és halljuk Wagner zenedrámáiban. Wagner egyik első példánya annak a modern művésznek, aki komolyan foglalkozik a művészet esztétikai kérdéseivel.” A magyar író vélekedése után Kovács Edit arra utalt, hogy Wagner szerint a táncmuzsika formái megfelelnek a tánc formáinak, és a zenedráma írójának olyan zenei formát kell kitalálnia, amely megfelel az adott drámai cselekménynek. „A nagy zeneszerzők közül Wagner mutatta a legnagyobb fogékonyságot a filozófia kérdései iránt” – jöttünk közelebb az előadás központi témájához, amelyben dr. Gausz András segítette az eligazodásunkat. A Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének docense, a filozófia tudományok doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója Kant és Nietzsche filozófiájának kiváló szakértője. Wie ich von Wagner loskam (Hogyan szabadultam meg Wagnertől)– ez Nietzsche egyik kötetének címe, amit Gausz András egyszerűen hazugságnak nevezett, majd közölte: a filozófus egész életében foglalkozott Wagner munkásságával, sosem tudott megszabadulni tőle. Vajon mi ennek az örök „fogságnak” a háttere? Az előadó azt ígérte, ezt igyekszik megvilágítani, miközben érint társadalomfilozófiát és politikai kérdéseket is, mert „minden nagy művész politizál”. Nietzsche 16 évesen találkozott először Wagner zenéjével – tudtuk meg; zeneszerző akart lenni, klasszika filológiát tanult. Nietzschét és Wagnert különböző pályafutás jellemzi, Wagner nagyon modern zenéjével megosztotta a közönséget: vagy imádták vagy utálták, és mindvégig rengetegen támadták. Berlin egyik konzervatóriumában például a nevét sem volt szabad kimondani. Nietzsche miután befejezte tanulmányait Lipcsében, tudományos fokozat nélkül került a baseli egyetemre rendkívüli professzornak. Összes művében hivatkozik Wagnerre, legismertebb talán A Wagner-ügy (Der Fall Wagner) és a Bálványok alkonya (Der Götzerdämmerung), amelynek magyar alcíme: Avagy hogyan filozofálunk a kapaláccsal. A filozófus szerint a zene, az ízlés követi az eseményeket, míg Wagner úgy vélte: a zene a társadalom alapritmusait rögzíti, élen jár, és éppen a társadalom, a történelem követi a művészetet”. Gausz András nem titkolta: véleménye szerint Wagner látja jól ezt a dolgot, hiszen a művészet képes elől járni, vezetni a történéseket. Hegel kutatta, hogy mit jelent Wagner számára Apollón, egyáltalán a német ideológiában a vallás. Úgy látta, az isten egy eszme dicsőítése, nem úr, ezt igazolja, hogy a görög színházban az emberek saját magukat ünneplik. Hölderlin Hyperiona kapcsán elhangzott a kérdés: vajon azért nagyok-e a görögök, mert nagyok a politikusaik, vagy fordítva? A görögök megtanultak úgy élni, hogy a nagy egészre rálássanak, figyeltek a környezetükre. Wagner ugyanezt mondja: a görög tragédia tulajdonképpen vallásos ünnep, amikor szabadon dicsőítik Apollónt, magukat dicsőítik az emberek. A vallás lényege, hogy az ember megtalálja-e önmagában a szentet, amiben hisz, amire felnéz. A görög színház Wagnernél vallásos rítus, ami azt jelenti: amit szeretünk, azzal vallásos viszonyban vagyunk, a lényeg, hogy én magam legyek, kommunikálni tudjak a valósággal. Hegel szerint, ha a harmónia megbomlik, ha a vallás félelmen alapul, akkor ott „az objektum uralkodik rajtunk”. Az úr fogalma tehát nem vallásos kontextus, nem mindegy, hogy az urat szeretjük, vagy félni kell tőle. Wagner és Hegel osztotta Fichte felfogását, miszerint az, aki a földön nem boldog, a mennyben sem lesz az. A művészet azért szólal meg, mert van mondandója, és nekünk akar elmondani valamit. Az alkotás élvezet a művésznek, de a mesterembernek munka. Wagner szerint az olyan nép, amelyben „az én” nem fontos, nem igazi érték, ott isten az érték a mennyekben, én meg egy senki vagyok. Ezzel a felfogással azonosult Nietzsche, akit támadtak, magára maradt, az egyetemről viszonylag fiatalon nyugdíjazták, műveit pedig csak azután tartották érdekesnek a kortársai, miután megőrült. Wagner akkor már halott. S aki még nem fáradt el és képes volt követni a magasröptű eszmefuttatást, a rengeteg kultúrtörténeti példát, filozófiai érvelést, megtudhatta: a két híresség közös élménye volt Schopenhauer pesszimista filozófiája, amelyből Nietzsche kijózanodott, Wagner viszont élete végéig rajongott érte. Gausz András kijelentette: meggyőződése, hogy Wagner nem volt pesszimista, s aki az, csak sajnáltatja magát, Nietzsche szerint sem volt Wagner pesszimista. A fiatal Nietzsche bálványa, félistene volt Wagner. Schopenhauernél minden akarat, akarat jellemzi a művészetet is, a csúcson a drámát látta, fölötte a zenét helyezte el, amit egyenlőnek tartott a tomboló akarattal. Kantnál az akarat döntési kényszer. Wagner és a zeneszerzőt szponzoráló bankár feleségének szerelme ihlette a Trisztán és Izoldát. Ebből az operából hallgattunk meg egy megrázó részletet annak illusztrálására, hogy a szerelmi együttlét csúcspontja és a halálvágy hogyan ölelkezik. „De ez nem pesszimista zene, a jó szerelem maga a halál, amikor a másik ember a fontos az aktusban, nem „az én”. Goethe Vonzások és választások című regénye volt a másik példa arra, hogy a szerelemben megszűnik az én, a másik válik fontossá.    „Wagner zenéje folyam, végtelen dallam, ettől a zenétől el lehet szédülni. A Trisztán és Izolda az életakarás zenéje” – hangsúlyozta az előadó. A Nürnbergi mesterdalnokok arra példa, hogy ott mindenki békében dolgozik, de aki alkot, valami újat teremt, az áthágja a korlátokat. Wagner akkora művész, hogy nem volt mérhető, nem felelt meg kora elvárásainak. Nietzsche Wagnert „betegségnek” nevezte, úgy vélte, nem lehet újat alkotni, csak ismételni. Wagner viszont hitt az emberi énben, nem értett egyet az egyszerű pozitív és negatív hősökre osztásban, hiszen az élet sem ilyen. Zenéjére valóban nem lehet táncolni, nem arra való, a zene alkotás, nem kell, hogy talp alá való legyen – szögezte le az előadó. Gausz András végül bevallotta: két könyvet írt Nietzschéről, imádta, aztán kiábrándult belőle… Nagyon elvont, mélyen szántó, tömény előadást hallhattunk a német filozófia világából, számtalan példát, hasonlatot Nietzsche és Wagner „se vele, se nélküle” viszonyáról. S a tudományos érvelésből azóta folyamatosan következtethetünk korunk kulturális nihilizmusára… Legközelebb december elsején Rényi András, az ELTE művészettörténeti intézetének vezetője érkezik Békéscsabára, aki – El Kazovszkij művészete alapján – a képzőművészet és a színház kapcsolatáról tart előadást. Újabb izgalmas téma, és újabb előadó, aki a szívügyének számító kutatási területéről beszél majd az érdeklődőknek. Niedzielsky Katalin     A-Team: Ignácz Bence

A nagysikerű musical gála után ezúttal a „La bohème" című sanzon-kuplé est volt látható a Jókai Színház nagyszínpadán a LOM, azaz Land of Music zenés sorozat előadásában november 4-én. Többek között Aznavour, Piaf és Karády Katalin leghíresebb dallamai csendültek fel a színpadon. „Tanulj meg fiacskám komédiázni, tanulj meg kacagni, sírni, ha kell, tanulj a rosszhoz is jó képet vágni, magaddal törődj csak, más senkivel.” – Zerkovitz Béla slágerével adta meg est alaphangját Nagy Róbert színművész. És valóban, az előadáson hallható és látható volt komédia, tragédia és lehetett kacagni és sírni is. A szórakoztató műsor megfelelő arányban tartalmazta a gyors és lassú tempójú dalokat, melyek közül a legtöbb – a műfaj sajátosságainak megfelelően – a szerelemről szólt, olykor szívmelengető, olykor szívfacsaró módon, végig nagyszerű, élő zenével kísérve. Nagy Erika színművésznő, az est házigazdája, Edit Piaf Párizs ege alatt című dalával a korabeli francia főváros hangulatába varázsolta a nézőket és ott is maradtak egészen a befejezésig, de a pesti füstös légkör sem maradt el. Hogy is maradhatott volna olyan dalok mellett, mint a Szeretni bolondulásig (Liszi Melinda, Nagy Róbert), Szeretlek én, jöjj vissza hozzám (Nagy Róbert), Hulló levelek (Tatár Bianka), vagy éppen a Padam (Liszi Melinda). A Ne nézzen úgy rám című dal kiváló szituációt hozott a színpadra Gábor Anita és Biró Gyula előadásában, de Liszi Melinda is zseniálisan adta elő az Énmellettem elaludni nem lehet című sanzont. Az önfeledt nevetést és humort a Tóni és Fáni (Harcsa Boglárka, Biró Gyula) pados jelenete jelentette és a Holdvilágos éjszakán című sláger, amit Liszi Melinda és Nagy Róbert prezentált. Tatár Bianka a Harmonikással tette a szívét a színpadra, Köböl Lilla pedig a Bukj el szoknyával csalt mosolyt az arcokra. Az est sztárvendége Horváth Margit színművész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésznője volt, aki Edit Piaf Milord című klasszikusával nyerte el a publikum szeretetét. Őt legközelebb a pénteken bemutatandó K und K (Karády katonái) című darab címszerepében láthatják a színházrajongók. A következő LOM, Lad of Music est december 12-én látható a Gyertyák csillogva égnek című karácsonyi zenés műsorral! Addig is mindenki dúdolja tovább magában a sanzon-kuplé est nagyszerű fináléját, a Balázs Csongor által énekelt Tavaszi sanzont: „Napra Hold a vén Tiszán, egy tükörben két zsivány, a partra visszatér a szerelem, és dörömböl a szíveken, mert új csókot kíván. Visszatér a szerelem, mert új csókot kíván.”   Fotó:A-Team/Ignácz Bence