2008. november 29-én, szombaton 15 és 19 órától a Békés Megyei Jókai Színház színpadán, leengedett vasfüggöny mögött. Egressy Zoltán: PORTUGÁL tragikomédia A Kocsmáros lányával, a huszonöt éves Masnival vezeti Irgács italboltját. A kocsma egyik törzsvendége Retek, főleg azért jár ide, mert el akarja venni feleségül Masnit, neki azonban esze ágában sincs hozzámenni. Az apának nem lenne kifogása a házasság ellen, de kényszeríteni nem akarja lányát. Gyakran megfordulnak mások is a kocsmában. Sátán, általában csendesen meghúzódik az egyik sarokban. Csipesz, egy ideig taxizott Pesten, de mióta visszajött a faluba nem csinál semmit. A Pap is be-betér, ha épp Irgácson van dolga. Csipesz felesége pedig gyakran felhajt itt egy fröccsöt azzal az ürüggyel, hogy az urát keresi. Egy nap pesti fiatalember érkezik a kocsmába; pihenni jött pár napra, mielőtt elutazna Portugáliába. Masni csodálja Becének hívja s láthatóan, nagyon jól érzik magukat együtt. Reteknek nem tetszik a dolog. Megérkezik Bece felesége, hogy férjét hazavigye. Iszonyatos botrány tör ki a „nyugodt” kocsmában. Pár nap múlva búcsú; zűrzavar, késelés, felfordulás a „való világ” költözik Irgácsra és a kocsmába. Aztán minden kezdődik előröl, mert az ÉLET már ilyen… Az Újvidéki Színház vendégjátéka 2008. november 29-én szombaton 15 és 19 órai kezdettel Jegyek 1500,-Ft-os árban kaphatók a Békés Megyei Jókai Színház jegyirodájában Kritikák: „Egressy Zoltán darabja az egyén belső békéjének és kiteljesedésének vágyát, igényét hirdeti. A figurák nyersek, de emberségesek, számtalan, sorsukat eldöntő hibával megáldottak. A kollektív emberi magatartás mélységeit láthatjuk a darabban. Sok minden mosolyt csal az arcunkra, de csak átmenetileg, mindennek hátterében tragédia húzódik meg, a mélán, életüket tengető emberek érzelmi kisiklása. Felszínre törnek a vulgáris kifejezések, de érezhető, hogy Egressy kocsmai stílusa nem provokálni, vagy megalázni akar, csupán pontos környezettanulmányt végez” (Armin Friedl, Stuttgarter Nachncton, 2000) „Egressy Portugáljában a csehovi dermedtség, a csehovi elvágyódás is ott van. Irina, Mása és Olga Moszkvába mennének, ha lenne erejük elindulni végre. Az irgácsiak szanaszét a világba. De visszatartja őket a kocsma, a sör, a pancsbor. Csak sóvárognak egész életükben, és kapálóznak, vergődnek, mint legyek a sárga, ragacsos papírszalagon… … Saudade, mondja a portugál. Elvágyódom, sóhajt a magyar. Örök érzés. Örök és emberi.” (Szabó G. László, Új Szó, 1999. jan. 26) „Egressy Zoltán olyan író, aki összes szereplőjével azonosul. A Portugál kemény, realisztikusan groteszk ábrázolása a posztkommunista másnaposságnak. Amikor Bán János elolvasta Zoltán barátja darabját, állítólag azt mondta neki: „Tudod, hogy írtál egy cseh darabot?” És tényleg: Egressy fekete humora nagyon közel áll a mi filmkomédiáink világához, amit Forman és Menzel filmjeiből ismerünk. Ha a szerző valamit igazán tud, az a nagyszerű dialógusírás, és a pontos, autentikus szereprajzok. A darab tele van szójátékkal, szóviccel és komikus etűdök sorozatával.” (Daniela Pavlikova, Vecernik, 2001.12.20.) „Egressy Zoltán Portugálja kocsmai tragikomédia. Egész Közép-Európában sikeres. Ellenállhatatlan a humora, de közben a poszttotalitárius országok tragikus életérzéseivel és élményeivel van tele. A szóhasználat helyenként durva, egyik geg váltja a másikat, de az egész mégis az elveszett álmokról szól. A Cinoherni Klubban a groteszk cseh mindennapok tükrét látjuk, de ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire közel állunk a magyarokhoz, az ő mentalitásukhoz” (Eva Jenikova, Vecernik, 2002.01.09) „Ez egy nagyszerű darab. Elsősorban azért, mert a szöveg tömör eszenciája egy bizonyos típusú realitásnak, zátonyra futott sorsú emberek életének. Nagyon pontosan ismert utca– és kocsmanyelv alkotja a szöveget – ezért annyira költői.” (Ladislav Vrchovsky, Moravsko-steské noviny) „Egressy Zoltán sikeres darabját már több, mint fél tucat európai nyelvre lefordították. Mert mindenkinek megvan a maga Portugáliája. Tipikusan magyar a dráma, mégis univerzális. A Hrabal-specialista Ivo Krobot rendező optimális lehetőséget kapott a szövegben, amit ebben az esetben ki is használt.” (Zdenek Horinek, Lidové Noviny) „A magyar Egressy Zoltán elvégezte a munkát a cseh drámaírók helyett. Nagyon korszerű, és mégis időálló komédiát írt a mai vidéki életről. Hihetetlenül aktuális a munkanélküliség által okozott mozdulatlan, semmittevő légkör, ahonnan még a vágyakozás, az elvágyódás is észrevétlenül elillan. Menekülni, de hová? A fővárosba! Csehovi visszhang: Moszkvába, Moszkvába!.. Itt részint Budapestre, részint a végtelen portugál tengerpartra, Európa végére. Vagy csak az álomba. Egressy drámája tele van mit sem sejtő életbohócokkal. A Cinoherni Klubban sikerült aktuális csoportportrét készíteni a jelenünkről. És ez egy magyar szerző darabjának köszönhető. (Richard Ermil, Mladá Fronta Dnes, 2002.01.15) „Egressy a legtehetségesebb magyar szerzők közé tartozik. Darabja emberi álmokról, vágyakról, azok megvalósításának kérdésérol szól. Ahogy az életben gyakran, úgy a Portugál szereplőinek sem sikerül. Ami gátolja őket a problémák megoldásában, az nem külső körülmény, hanem a jellemükből fakad. (SME, 2001, 07. 09) „A pozsonyi korzók kávéházai közé még egy termett. A neve: Portugál. Tulajdonosa: Egressy Zoltán, akinek nagy tehetsége van ahhoz, hogy a létező színházi eszközök közül a legjobbakat hasznosítsa. A sok semmitmondó, álproblémákat felállító darab után öröm, hogy egy meglehetősen jó előadásban végre egy minőségi darabból született” (SME: Kocsma a kék ég alatt, 2001. 09. 08) ”Az uralkodó atmoszféra O’Casey-t idézi: csupa különc figura, zavaros álmokkal és ravasz túlélési stratégiákkal, amelyekkel megpróbálnak úrrá lenni a szesz sivárságán és a posztkommunista szomorúságon. Egressy darabja a társadalom bizarr tükörképeként mutatja be a falu életét: senki sem csinál semmit, mindenki csak iszik és beszél. A fordulat rafináltan épül fel: ahogy O’Casey esetében is az üde mosolyt fakasztó hencegés véres komolyságba megy át. És az élet megy tovább, könyörtelenül, komikusan. Masni az életben nem heveri ki cserepekre tört szerelmét, Bece nem jut el Portugáliába, mindannyian szegényebbek és magányosabbak lettek, és az ócskasághoz most már örökre valami irreális kegyetlenség tapad.” (Theater Heute, 1999/7) „A darab tragikomédia, főszereplői egyszerű emberek, vagyis frusztráltak, a testük deformált, az arcukat tikkek dúlják fel, faragatlanok. Az erőszak, ami belőlük jön, közvetlen következménye a szenvedéseiknek, a megcsalt reményeiknek. „Ez már nem népi demokrácia, hanem sima” –mondja a játék kezdetén az egyik szereplő. Az egész darab ezt az átalakulást illusztrálja, amely jó sok töréssel, hatalmas felfordulással és sok handabandázással jár. Komikusak a gesztusok, a helyzetek, a szövegek is, de csupa költészet és emóció az egész. (Marie-Francois Grislin, Hebdoscope, 1999. okt) „Úgy vélem, hogy csak kivételes tehetséggel lehet ilyen darabot írni és azt komédia formájában színre vinni. Végig nevetünk, miközben tudjuk, sot érezzük, hogy ez nem csak móka, ez valahol tragédia. A darab komikumán túl egyik szereplő sem tekinthető karikatúrának. Mindenki és minden nevetségesen valódi, eltekintve a groteszk iróniától, vagy akár a pátosztól. Mindez azért van így, mert szeretnivalók a szereplők és az álmaik. A keserű, és részeges légkör, a naív világlátás feledteti velük a reménytelenséget, kegyetlenséget, és bujaságot. Ez nem a Menzel-féle vigasztaló naivitás, ártatlanság. A végén derül ki, hogy a naivitás nem zárja ki a dörzsöltséget, ahogy a lírai szentimentalizmus a vérszomjúságot” Karel Král (Svet a divadlo,2000/5, a Divadlo fesztivál igazgatója) „Engem meglepett a darab őszintesége, amely kétségkívül Ödön von Horváth hatását hordja magán, mégis mai életünkből meríti helyzeteit, sorsait, melyek tökéletesek és színpadszerűek. Egyszerűen lenyűgözött, felzaklatott és meghatott.” (Vladimir Procházka dramaturg, kritikus, a Cinoherny Klub igazgatója) „Rendkívül hatásosak a dialógusok, a hagyományos színházi trükkök pedig hihetetlen precizitással vegyülnek modern értelmezésekkel. Ezek a kisemberek élnek, nem egy panoptikum részei, sem nem önmaguk paródiái. Régen éreztem színházban olyan szomorúságot, mint amikor Masni a darab végén színre lépve már csak némán szemlélődik. Tetszett, ahogy az író megpróbálja hiperbolizálni mai világunkat, amely sokszor nemcsak vonz, hanem taszít is és mi megpróbálunk menekülni előle – akár Portugáliába. (Zuzana Ulicianská, Divadelná Nitra, Szlovák Nemzeti Intézet) „Ez rólunk szól, oroszokról. A darab naturalista ábrázolásmódja, a természetes kifejező eszközök, a részegség őszintesége felerősítik az előadás komikumát. A komikumon túl azonban nyilvánvaló, hogy az alakok nem önmaguk karikatúrái. Minden és mindenki nagyon is valóságos, ironizálás és pátoszok nélkül jelenik meg.” (Olga Nikiforova- az Omszki Állami Drámai Színház művészeti vezetője) „A Portugált elő lehet adni részeges mókázásként is, ahol a nézők a röhögéstől düledeznek. Ám a darab rengeteg valós szomorúságot rejt magában. A kis ember csalódását az istenháta mögötti magyar vidéken, keletre a fővárostól, amely tele van politikai változásokkal, vad vállalkozásokkal és hamisságokkal. A világegyetem középpontjában egy üdvözítő kocsma áll, ahol mindenki szembesülhet saját megváltásának reménytelenségével. Az emberek magányukba feladják álmaikat, reményeiket, és az olcsó bor mámorába a felejtés apátiájába esnek.” (Jirí P. Kríž, Právo, 2003.01.04.) „Egressy fekete humora közel áll a cseh filmek humorához, amelyek ismertek Forman és Sverák filmjeiből, vagy például Menzel Én kicsi falucskám-jából. A darab frappáns szójátékokat, zárt komikus hatású etűdöket, gegeket és mikrohelyzeteket tartalmaz, és ez által a földhöz kötött nevetséges banalitás tragikomédiává változik. Az író kiváló dialógusokat ír és autentikus szereplőket formál. Egressy figurái az ellesett típusok és karakterek között lavíroznak. Ha egyáltalán álmodnak, álmodozásuk a mindennapi sztereotípiákba ütközik, és ezért könnyen megadják magukat. Ezen nem változtat a hírtelen jött tragikus esemény sem. Úgy tunik, minden visszatér a régi kerékvágásba, és ha a darab tovább folytatódna, akkor úgy, ahogy elindul: kocsmai bohózatként.” (Roman Cisar, DNES, 2001.12.21) „Egy realista bohózat, amely irreális gyilkossággal végződik… Poénok, amelyektől elakad a lélegzet, amelyektől könnybe lábadt szemmel figyeled a színészek féktelenségét.” (Gerardo Guccini: A süket tekintete) „Nem szívesen mondanám műfaji megjelölésként, hogy tragikomédia. Még csak nem is vígjáték vagy burleszk. Akkor sem, ha hahotázva állunk fel az előadás végén, mert Egressy szereplői erre a pillanatra is tartogatnak egy poénzáport. S ha így fogalmaztam, már benne is van: dráma ez, benne mindennapjaink kisebb-nagyobb tragédiái… …itt mindennek rendje van, primitív mindennapi szokások, fordulatok, gesztusok és párbeszédek diktálják az életet. Legfőképpen a dolgok középpontjában, a kocsmában. A szereplők pedig másra vágynak. Jobbra, érdekesebbre, vagy távolabbira. De nem történik semmi: sem jobb, sem érdekesebb. Mégsem egyértelműen az elvágyódás drámája ez. Sokkal inkább a tehetetlenségé, az ittrekedtségé… Egressy messzemenő precizitással megalkotott figurái továbbélnek bennünk. ” (Szatmári Friss Újság, 2003. máj.8. ) „A darab komikumát (és tragikumát is egyben) az adja, hogy a szereplők a belső sivárságnak és tehetetlenségnek, a mindig mindennünnen elvágyódásnak, a természetes örömökre való képtelenségnek ugyanazt a poklát próbálják alkoholba vagy pótcselekvésbe , ízetlen tréfákba oldani… …kegyetlen és kilátástalan világ ez az Európa egész keleti felére kitágítható Irgács… …Egressy Zoltán szerint az ő dolga a valóság felmutatása –az esetleg létező kiutat a szereplők élő másainak kell megtalálniuk. Akik mindegyikét megértéssel és szeretettel alkotta meg. Abban a meggyőződésben, hogy valamilyen szinten mindenkinek igaza van.” (Szatmári Friss Újság, 2003. máj 12.) „Mintha ezer éve ismerném a szereplőket. Mintha én is azon az utcán járnék, mint Retek. Látom őket, találkozom velük, elmegyek mellettük, megiszom velük egy vodkát. A Portugál olyan, mint egy tükör, mely néha görbe, néha pedig oly áttetsző, olyan pontos képet ad, hogy szinte elvakítja a szemünket. Nagyon meghatott Masni szövege („Még szerencse, hogy nem szerettem belé”). Ha egy ilyen szép, fiatal szerelmes lány ezt mondja, mikor elhagyja a szerelme, az nemcsak önvédelem és az elvesztett szűzesség jele, hanem már cinizmus is” (Eva Obrebowska-Piasecka, Gazeta Wyborcza, 31 maja 2004) „A Portugál két világ konfrontációja. Érzelmekről, vágyakról, tehetetlenségről szól a fő vonal, mégsem szentimentális a történet, nem a rossz város és a falusi idill ellentéte. Mindkét valóság tele van ellentmondásokkal. A falusiak aktív életre vágynak, a fővárosi fiú ki akar törni a yuppie-életformából. De esélye senkinek nincs. Az álmok a kincsek a darabban: ha nem sikerül is, az élet értelmét adja meg a keresés. Portugália, mint valami paradicsomi hely, nem véletlenül került kiválasztásra a szerzőáltal. Egressy Zoltán nagyon gazdag, különféle jellemeket felvonultató széles palettát mutat be. Mindenkiben van kedvesség, félelem, boldogtalanság és tragédia is. Nagyon mély és szép portrék ezek” (Malgorzata Piwowar, Rzeczpolita, 2001. okt. 18) „Olyan történet ez, amely egy haldokló világról szól, amelyben jövő nélküli emberek élnek. Az életük vegetáció. A dráma legalább annyira beszél a lengyel vidékről, mint a magyarról, egész Közép-Kelet-Európáról. 1989 után ebbe a térségbe a demokrácia és a kapitalizmus egyszerre jutott be. Emlékeinkben élnek még a régi remények, ugyanúgy, mint a közeli országok esetében. Pár év elmúltával a beteljesületlenség is hasonló. A főhősnek a szabadság a legfontosabb, és a szerző őt gunyorosabban, csipkelődőbben írja le, együttérzőbb a helyi vesztesekkel. A hangsúly a helyzet kilátástalanságában van, feltétlenül meg kell nézni!” (Janusz R. Kowalczyk, Gazeta Wyborcza- telewiznyja) „Egressy Zoltán úgy komponálta meg a darabot, hogy még Retek sem kelt ellenérzést: a szerző nemcsak nevetetett, hanem megtanított arra is, hogy a „retekségre” úgy tekintsünk, mintha tükörbe néznénk. Meggyőző darab, nagyon jól érzi a határt a valóság igazságai és a butaság gunyorossága között. Szerintem nem rossz, ha egy színházban a vágyakról beszélnek. Még aki soha nem lakott messze a fővárostól, nem szokott hozzá a reménytelenséghez, nem kóstolt bele a boldogtalanságba, az is észreveheti:…
