„Van, hogy nincsen szó” – mindenszo.hu
Interjú a Munkácsy, a festőfejedelem szerzőpárosával, Kiss Stefániával és Bognár Zsolttal
Interjú a Munkácsy, a festőfejedelem szerzőpárosával, Kiss Stefániával és Bognár Zsolttal
Az előadásról Szilágyiné Szabó Ágnes írt tudósítást.
Korom Gábor, a jurta tulajdonosa a Jókai Színház ügyelőjeként dolgozik, ahol többek között sok színész és háttérmunkás épsége, gyakran élete van az ő munkájára utalva.
Több békéscsabai intézmény élén is Zoltán nevű vezető áll, a beol.hu pedig megkérdezte őket, hogyan élik meg a névnapjukat a választott közösség, esetünkben a Jókai Színház élén, a társulat alkotta közösségben.
Hagyományainkhoz híven igazgatónk, fiatal színészeink és hallgatóink ajándékozták meg a hölgyeket
Bár színielőadások a vándortársulatok jóvoltából a reformkor óta szórakoztatták a csabaiakat, 1879. március 8-án nyílt meg a Halmay Andor által tervezett, Sztraka Ernő városi mérnök felügyeletével elkészült „Vigarda”.
Egyetlen este erejéig, március 22-én nézhetik meg az erdélyi kisember sorsát bemutató művet Tege Antal főszereplésével, Kiss József rendezésében!
Szeretettel hívjuk és várjuk az irodalom barátait hétfőn este!
aki óriási sikerrel szerepel a Munkácsy 180. születésnapja alkalmából bemutatott musicalben Paál László és Goupil képkereskedő szerepében. Aki a művészt kérdezi: Kadelka László.
Pénteken mutattuk be a közönség legnagyobb örömére a Szerelem című komédiát, amelynek szövegét Móricz egyfelvonásosai alapján állította össze Tege Antal rendező. Nézzék meg, hogyan vall az előadás előkészületeiről, a munkafolyamatról, az előadás képi világáról a művész!
Bojczán István, műszaki csoportvezetőnk, lokálpatrióta a Lencsési Közösségi Házban tartott előadást a színház történetéről a nyugdíjasklubban
Móricz egyfelvonásosait a nyolcvanas évekbe helyezi Tege Antal rendezése
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)
54 megtekintés 2026. február 3.
3 0
Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)
34 megtekintés 2026. január 21.
4 0
Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk
71 megtekintés 2026. január 20.
2 0
Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról
60 megtekintés 2026. január 13.
5 0
Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán
128 megtekintés 2026. január 2.
5 1
Boldog új esztendőt az egész világnak!
121 megtekintés 2025. december 31.
6 0
| Süti | Időtartam | Leírás |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |