Zalán Tibor elismerése
Színházunk dramaturgja a 22. Győri Könyvszalon alkotói díját vehette át.
Színházunk dramaturgja a 22. Győri Könyvszalon alkotói díját vehette át.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a korábbiakban kiadotthoz képest új időpontokban is megtekinthetik Lezsák Sándor darabját, a Nyolcvan vödör levegőt.
A jellegzetesen közép-kelet-európai életérzést, a félelmet és az ösztöneinkben megbúvó túlélésvágyat mutatja be Lezsák Sándor darabja.
Lezsák Sándor darabját Merő Béla rendezésében, Bartus Gyula és Tarsoly Krisztina alakításában láthatja a viharsarki közönség.
Rejtő Jenő regényének táncos adaptációját mutatja be a Viharsarok Táncszínház Békéscsabán.
Márkus Béla irodalomtörténész a Mindentudás Színházi Egyetemén.
A szerkesztőség a címszerepet játszó Vörös Editet, Nánási-Veselényi Orsolyát és Bozsó József rendezőt is megszólaltatta.
Márkus Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész tart előadást a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
November 3-án és 4-én három előadás erejéig a Jókai Színház Nagyszínpadán látható Kálmán Imre legismertebb operettje, a Marica grófnő.
Bozsó József sokszínű művészi munkáját ismerhetik meg a Jókai Színház podcast-sorozatában. A művész Kadelka László kérdéseire válaszolt.
Szente Vajk fergeteges komédiáját végre a békéscsabai nézők is láthatják.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)
54 megtekintés 2026. február 3.
3 0
Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)
34 megtekintés 2026. január 21.
4 0
Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk
71 megtekintés 2026. január 20.
2 0
Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról
60 megtekintés 2026. január 13.
5 0
Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán
128 megtekintés 2026. január 2.
5 1
Boldog új esztendőt az egész világnak!
121 megtekintés 2025. december 31.
6 0
| Süti | Időtartam | Leírás |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |