Kovács Edit Prima-díjas!
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ismerte el Kovács Edit Jászai Mari- és Domján Edit-díjas színművészünk munkásságát.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ismerte el Kovács Edit Jászai Mari- és Domján Edit-díjas színművészünk munkásságát.
Szente Vajk Békéscsabán rendezi saját vígjátékát, a Legénybúcsút.
Márkus Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész lesz a vendégünk.
November 20. és 22. között nézhetik meg Rejtő regényének táncszínpadi változatát, A szőke ciklont a Viharsarok Táncszínház előadásában.
Színházunk Vigadója adott helyet Békéscsaba központi városi ünnepségének ma délelőtt.
Mátyás királyról szól az évad első bemutatója, amelyben a gyerekek közreműködésére is számítunk.
Mintegy száz fő gyűlt össze emlékezni az Andrássy út 1-3. elé.
Bozsó József meséjét a Lázár Ervin Program részeként láthatják a gyerekek.
A Marica grófnő főbb szerepeiben Kállay Borit, Vörös Editet és Domoszlai Sándort láthatják
Pótlásáról későbbi időpontban gondoskodunk, melyről hamarosan tájékoztatást adunk online felületeinken és jegyirodánkban.
Petőfi és a színház névadó személyiségének szobrát avatták a színház előtt
Beszterczey Attila is a színészcsapat tagja volt
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)
54 megtekintés 2026. február 3.
3 0
Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)
34 megtekintés 2026. január 21.
4 0
Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk
71 megtekintés 2026. január 20.
2 0
Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról
60 megtekintés 2026. január 13.
5 0
Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán
128 megtekintés 2026. január 2.
5 1
Boldog új esztendőt az egész világnak!
121 megtekintés 2025. december 31.
6 0
| Süti | Időtartam | Leírás |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |