A Kossuth Rádió vendége volt Seregi Zoltán
A Nagyok műsor vendége ma 19.30 órától Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.
A Nagyok műsor vendége ma 19.30 órától Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.
Jancsik Ferenc ötvenedik évadában vehette át a város rangos elismerését.
Szeretettel várjuk Önöket mi is nemzeti ünnepünk városi programjára, ahol társulatunk műsorát is láthatják – azt követően pedig a Pilvax (Fiume) kávéházba!
Előzetes terveinkkel ellentétben kénytelenek vagyunk az évad utolsó bérletes előadása – Gyilkosság meghirdetve – bemutatójának időpontját megváltoztatni.
Ma és holnap láthatják a szentesi Tóth József Színház és Vigadó fiatal nézői Benedek Elek meséjét, Az égig érő fát.
Budapesten, a Rákoskeresztúri új köztemetőben kísérik utolsó útjára korábbi direktorunkat 2023. március 23-án.
Jelentős sajtóvisszhangot kapott munkatársaink lovagias, a szebbik nemet ünneplő cselekedete.
A Bárka folyóirat, a Magyar Írószövetség, a Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a Munkácsy Mihály Múzeum invitálja Önöket 2023. március 10-én 18.00 órára, a múzeumba.
Fiatal művészeink adták át a bevásárlóközpont rózsáit nőnap alkalmából a látogatóknak. Az esemény kezdetén rövid sajtótájékoztatóban a Csaba Center tulajdonosa, Zsibrita Pál, igazgatója, Hrabovszki György és színházunk direktora, Seregi Zoltán méltatták a hölgyek szerepét az erősebb nem életében.
Virágot kapni mindennap öröm, nincs ez másként március 8-án sem, amikor – hagyományaihoz híven – a Csaba Center megajándékozza vevőit és hölgydolgozóit egy-egy szál rózsával. Idén a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója és fiatal művészei, valamint a Színitanház jelenlegi hallgatói vállalták ezt az örömteli feladatot.
Az égig érő fa rendezőjével, Herczeg T. Tamással közölt riportot az szfe.hu.
Czeglédi András esztéta, egyetemi adjunktus előadását hallgathatják meg ismétlésben a színház világa iránt érdeklődő nézőink.
Már biztosan Önök is nagyon várják, hogy újra megnyissa kapuit a színház. Amíg személyesen nem tudunk találkozni, szeretnénk az épülettel, annak történetével, érdekességeivel is megismertetni a nézőket.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)
54 megtekintés 2026. február 3.
3 0
Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)
34 megtekintés 2026. január 21.
4 0
Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk
71 megtekintés 2026. január 20.
2 0
Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról
60 megtekintés 2026. január 13.
5 0
Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán
128 megtekintés 2026. január 2.
5 1
Boldog új esztendőt az egész világnak!
121 megtekintés 2025. december 31.
6 0
| Süti | Időtartam | Leírás |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |