Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

December havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.13.
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
Drakula színrelép Fotó: Rosta Tibor, MTI

Megelevenedik Drakula a Jókai színház színpadán

Megtartották a Drakula-fantázia című horrorrockopera sajtónyilvános főpróbáját a Jókai színház nagyszínpadán kedden délelőtt. Seregi Zoltán direktor, aki a darab rendezője is, elmondta, májusban próbáltak két hetet, majd nyáron elkészültek a díszletek, és augusztus 20. után már ezek között tudtak készülni az ősbemutatóra. Hozzátette, a vámpír lesz a központi figura, de a mű ennél többről szól. A szerelemtől elmúlik Drakula vámpírsága, amire viszont szüksége lenne más erőkkel szemben A gróf karakterét két vendégszínész formálja meg: Kocsis Dénes az Operettszínház, és Török-Ujhelyi Tamás az egri Gárdonyi színház művésze. Kocsis Dénes elmondta, Drakula alakja számos filmrendezőt, írót megihletett már, a mitikus lény sztorijának izgalma számára is vonzó, emellett különleges az a lelki folyamat, utazás, amin Drakula keresztülmegy. Betoppan az életébe egy nő, akibe szerelmes lesz, aki miatt megpróbálja feladni eddigi életét. A nézők a romantikus szál mellett horrorisztikus részeket is láthatnak az ősbemutatón. A Szűts István-Bella István-Seregi Zoltán-Zalán Tibor szerzőnégyes által jegyzett előadást szeptember 16-án mutatják be a nagyérdeműnek. beol.hu

Tovább
Seregi Zoltánt vámpírok ragadták el

Vámpírok is ellepték a színház előtti teret – Beol.hu

Török-Ujhelyi Tamás és Csonka Dóra Drakula-duettje töltötte meg először a Jókai Színház előtti teret a szombati évadnyitó gálán. A kilátogatók rendhagyó módon betekintést nyerhettek az idei évad előadásaiba. Seregi Zoltán köszöntőjében elmondta, a színház ősztől visszazökken a régi kerékvágásba, várja a nézőket. Kiemelte, az elmúlt évszak sem telt eseménytelenül: a Csabai Nyár során tizenegy előadással kedveskedtek, felléptek a szarvasi Víziszínházban is, sőt más helyszíneken is sikerrel vendégszerepeltek. Az igazgató bejelentette, idén is folytatódik a Déryné- és a Lázár Ervin-program. Három ünnepeltet köszöntött; Komáromi Anettet és Tege Antalt, akik huszonöt éve, valamint Jancsik Ferencet, aki ötven éve játszik a színpadon. Lerántani igyekezett a leplet az évadbemutató tábláról, amikor megszólalt a zene, vámpírokkal telt meg a tér…

Tovább
Kocsis Dénes

Szeretem, aki beszél az érzéseiről

Különleges szerep egy merész műfajú darab ősbemutatóján – a Drakula-fantázia két címszereplőjét, Kocsis Dénest és Török-Ujhelyi Tamást faggattuk a szerepformálásról és a próbafolyamatról. Mindkét énekes-színésznek ugyanazt az öt kérdést tettük fel – különbözőbb válaszokat nem is kaphattunk volna! Másodiknak Kocsis Dénes válaszolt. – Sajátos szerep, merész műfajválasztás – volt már bármilyen alakításod, amit a Drakulához tudnál hasonlítani? – Tényleg különleges: olyan mitikus lényről beszél, aki valahol belül mindenkit érdekel. Nagyon vonzanak a Drakuláról szóló filmek is. Főleg hősszerelmes szerepeket alakítottam eddig, de volt hasonló: az Elizabethben a Halál szerepét játszom, aki kvázi az életről és a halálról dönt. Drakula szintén eldöntheti, ki hal meg, ki él vámpírként – már nem dobogó szívvel – tovább. – A Drakula-fantázia műfaja horrorrockopera. Te magad is nézel horrort? Szimpatikus ez a műfaj a számodra? – Világéletemben féltem a horrorfilmektől, összesen egyet-kettőt ha láttam. Nekem nagy energiaveszteséggel járna, emiatt nem is nézek horrorfilmeket. A Drakula-filmeket inkább fantasyknek, thrillereknek tekintem, és az még belefér. – Mit szeretsz ebben a – szó szerint – hajmeresztő szerepben? – Szeretek foglalkozni a saját érzéseimmel, figyelem az érzelmi állapotomat. Ez a történet egy olyan emberről szól, aki élt valamiben, és aztán ez az élet felborult. Elkezd megváltozni, furcsa érzései lesznek, ezeket követi. Szeretem, aki beszél az érzéseiről. Meg akarja fejteni őket. Elindul egy úton, amin sok derül ki magáról. Az útkeresés, az érzelmek felvállalása tetszik, nagyon fontos. – Hogyan dolgoztad ki a címszereplő karakterét? – Még tart a próbafolyamat, erőteljes másfél hét van hátra. Nem vagyok türelmetlen, várom a premiert. Nem úgy jöttem a próbafolyamatra, hogy megvolt a karakter. Szeretek csapatban dolgozni, együtt formáljuk az alakítást, érveket ütköztetünk Török-Ujhelyi Tamással, Seregi Zoltán rendezővel, ötleteket adunk egymásnak. – Hogy érzed magad Békéscsabán? – Nagyon jól. Egyrészt picit hazajövök, mert az én feleségem ide kötődik, Gyulán született, Békéscsabára járt iskolába, Békésen él a családja. Fontos lett az életemben ez a hely. Seregi Zoltánnal pedig nagyon rég szeretnénk együtt dolgozni, és ez végre megvalósulhatott. Élvezem. Nyugalom, szeretet van a színházban a kollégák között, jól tudunk csapatban dolgozni. Szilágyiné Szabó Ágnes   Jegyek itt kaphatók: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/program/drakula-127176  

Tovább
Török-Ujhelyi Tamás

Török-Ujhelyi Tamás a Drakuláról

Különleges szerep egy merész műfajú darab ősbemutatóján – a Drakula-fantázia két címszereplőjét, Kocsis Dénest és Török-Ujhelyi Tamást faggattuk a szerepformálásról és a próbafolyamatról. Mindkét énekes-színésznek ugyanazt az öt kérdést tettük fel – különbözőbb válaszokat nem is kaphattunk volna! Elsőnek Török-Ujhelyi Tamás válaszolt. – Sajátos szerep, merész műfajválasztás – volt már bármilyen alakításod, amit a Drakulához tudnál hasonlítani? – Eddig alapvetően pozitív hősfigurákat játszottam, a koromból, hangkarakteremből adódóan. Mindig ilyen figurákat szerettem volna alakítani, mint Drakula, mondták mások is, hogy illenek hozzám, és közel érzem magamhoz a bonyolultabb sorsú lényeket. – A Drakula-fantázia műfaja horrorrockopera. Te magad is nézel horrort? Szimpatikus ez a műfaj a számodra? – Régebben néztem, aztán egyszer elhatároztam, hogy rákeresek az öt legdurvábbra, ebből kettőt-hármat láttam, azóta a többi nem tud újat mutatni. A hentelőstől a pszichés agyzsibbasztásig terjednek a fokozatok. Még nem fényekkel próbálunk, nem tudom megmondani, hogy ez a darab mennyire lesz horror. A színházban is ki tud alakulni borzongató érzés. Remélem, hogy mi is tudjuk hozni. – Mit szeretsz ebben a – szó szerint – hajmeresztő szerepben? – Érdekes ívet jár be a szerep, a darab elején a főszereplő egy rideg gróf, gyilkológép, de viszonylag gyorsan kiderül, hogy ezt sokszor átokként éli meg. Kicsit olyan, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Néha élvezi ezt a helyzetet, máskor teherként éli meg. Gyors váltásokat, kusza íveket jár be. Hála Istennek, van mit bejárni, van mit játszani. – Hogyan dolgoztad ki a címszereplő karakterét? – Első számú dolog: elolvastuk az olvasópróbán az anyagot. Engem mindig is érdekelt a vámpír, vérszívó figurája, a folklórban sok helyen megjelenik a karakter. A Coppola-féle Drakula-filmet megnéztem. A Bram Stoker-történetben rengeteg alakban jelenik meg a főhős, a mi darabunk ettől elszakad. A figura alapvetően embergyűlölő, emberkerülő, én ugyan nem vagyok az, de introvertáltként azért át tudom érezni, hogyan érzi magát, amikor bemegy az emberek közé. A fejlődésében nagyon fontos pont a szerelem megjelenése. Van egy gondolatom nekem is, milyen ez a figura, és Seregi Zoltán direktor úrnak is, ezeket közelítjük. Aprólékos munka. Megvizsgáljuk, hogyan változik, milyen behatások érik. Grófként tud viselkedni, betartja az etikettet, aztán amikor vámpír, sokkal állatiasabban viselkedik. – Hogy érzed magad Békéscsabán? – Nagyon jól érzem magam, mert pezsgő élet van a színházban, sok a fiatal. A tavaszi próbafolyamat alatt sok előadást meg is néztem. A társulat nekem nem teljesen új, hiszen sokakat ismertem, ez segített, de a többiek is jó fejek. A színházzal szemben lakom, egy perc alatt benn vagyok a munkahelyemen. Másodjára veszek részt ősbemutatón főszereplőként, más menete van, mint egy sokszor látott-rendezett darabnak. A próbafolyamat során alakul az előadás, a darabot először játszó szereposztásra szabják. Például a Nyomorultak londoni bemutatóján az eredeti tervekhez képest teljesen más hangi kvalitásra íródott át Jean Valjean szerepe, az azt megformáló színész adottságai okán, és azóta is az az elvárt. Egy ősbemutatón elő kell vennie az embernek a kreativitását, gondolkodását. Ha az adott színész hangjához más hangnem passzolna, akkor még lehet változtatni. Emellett az ember kívülről máshogyan látja a dolgokat. Ketten vagyunk erre a szerepre Kocsis Dénessel, így kívülről is megfigyelhető hogyan működik egy adott szituáció. Szilágyiné Szabó Ágnes Drakula-fantázia jegyek itt: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/program/drakula-127176

Tovább
Nánási-Veselényi Orsolya, Felkai Eszter, Csomós Lajos

„Rémes” évadnyitó gála a színház előtti téren

Szombaton délután nyitotta meg nagy érdeklődés közepette Seregi Zoltán direktor a Békéscsabai Jókai Színház 2022-2023-as évadát a színház előtti téren. Nyitányként Csonka Dóra és Török-Ujhelyi Tamás duettjét hallgathatta meg a teltházas közönség a jövő héten bemutatandó Drakula-fantázia horrorrockoperából, majd Seregi Zoltán igazgató úr tartotta meg köszöntőjét megemlékezve a nyári vendégjátékokról, és ajánlani kezdte az évad műsorait. Beszédének végén sajnálatos esemény történt: több vámpír(nak látszó lény) gomolygott elő a színpad mögül, majd magukkal ragadták nemcsak intézményünk igazgatóját, de a műsorokat bemutató táblát is. Szerencsére két műsorvezetőnk, Csomós Lajos és Nánási-Veselényi Orsolya megőrizte hidegvérét, és el tudta újságolni a közönségnek, hogy teátrumunk – szinte egyedüli színházként – növelni tudta a nézőszámot, erre az évadra már több mint 8000 bérletet adtunk el, valamint hogy a közelmúltban a VIDOR Fesztivál legjobb nagyszínpadi előadása címet nyerte el az Énekes madár-előadásunk, Biró Nóra tervezte díszlete pedig ugyancsak díjazott lett. Az évad bemutatóit megjelenítő tábla ugyan eltűnt, ám csatlakozott hozzánk Miss Marple (Felkai Eszter), aki segített kinyomozni, milyen előadásokat láthatunk a következő hónapokban. Az Anconai szerelmesek egyik romantikus slágerét, a Volarét hallhattuk az előadás majdani szereplőitől, Luigitól és Lucreziótól (Puskás Dánieltől és Szász Borisztól). De nem sokáig andalította el a nézőket az olasz dal, mert – dacára annak, hogy szombat van – megérkezett a posta: néhány (véletlenszerűen kiválasztott) nézőnknek érkezett csomag, színházjegyek és más színházi ajándéktárgyak. Balázsi Róbert elmondta a nézőknek, hogy október 14-én tartjuk a Tóték premierét, és ugyan nem ő lesz a postás, de gyónni eljöhetnek (mivel ő alakítja majd Tomaji plébánost). Ezt követően Fellini Országúton című filmjéből láthattunk kedvcsinálót a majdan esedékes békéscsabai premierhez, majd ismét Török-Ujhelyi Tamás énekelt egy dalt amelyet már a héten megtekinthetnek a premier és a díszbemutató nézői. Miss Marple ismét nyomot talált: egy helyszínen hagyott divatlapból arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára a Lady Oscar című bohózat is bekerült az évad műsorába. Ezt kihasználták a műsorvezetők, és néhány kérdés erejéig a színpadra invitálták az előadás majdani főszereplőjét, Komáromi Anettet, aki 25 éve örvendezteti meg játékával teátrumunk nézőit. Anett Csomós Lajos kérdésére két, a Balkán kobrához kötődő emlékét elevenítette fel, és felhívta a közönség figyelmét a Lady Oscarra. Ezt követően ismét ribillió támadt, ugyanis néhány hivatalos személynek látszó fiatalember igazoltatta, majd szigorú kérdésekkel zaklatta a nézőket, Csomós Lajos műsorvezető szerint „ezek rosszabbak, mint a vámpírok!” A lelketlen bürokratákról az derült ki, hogy Nyikolaj Vasziljevics Gogol Revizorának szereplői, amely ugyancsak színpadra kerül az évadban – az előadásra, kérjük, hozzák magukkal irataikat! Mindeközben utolsó szakaszához érkezett Miss Marple nyomozása: azt derítette ki, hogy színpadra állítjuk Agatha Christie Gyilkosság meghirdetve című krimijét, Felkai Eszter főszereplésével. Reméljük, jól szórakoztak rendhagyó emberrablós, vérfagyasztó évadnyitó társulati ülésünkön, a színház előtti téren. Viszontlátásra odabent!  

Tovább

Tóték, az olvasópróba

2022. szeptember 7-én tartottuk Örkény István Tóték című tragikomédiájának olvasópróbáját a Békéscsabai Jókai Színházban. Erről készített tudósítást a 7.TV Az előadást 2022. október 14-től láthatják a nézők a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

Tovább
seregi_drakula_hir

A Drakula-fantáziáról a HÍR TV Mozaik című műsorában

Szeptember 16-án mutatjuk be a Drakula-fantázia című horrorrockoperát színházunkban. Az előadásról kérdezték az előadás rendezőjét, Seregi Zoltán. A műsor megtekintéséhez kattintson a linkre!

Tovább
tege_totek

Tóték, túl az olvasópróbán

Megtartottuk Örkény István Tóték című tragikomédiájának sajtónyilvános olvasópróbáját szerdán a Jókai Szalonban. Az eseményről többek között a Beol.hu tudósított.

Tovább
Énekes madár, jelenetkép

„Meg kell mutatni, hogy mit csinálunk Békéscsabán!”

Örömmel adtuk közre, hogy az Énekes madár előadásunk a Vidor Fesztivál Dottore-díját érdemelte ki Nyíregyházán. A darab rendezőjét, Tege Antalt kérdeztük. – Rengeteg munkával, fellépéssel, vendégjátékkal telt a nyár a társulat számára, de személy szerint a te számodra is. Ennek az időszaknak – szó szerint – megkoronázása volt a Vidor Fesztivál. Úgy tudom, két beugrásra is szükség volt. – Tarsoly Krisztina Liszi Melinda szerepébe ugrott be, míg Mlinár Kőrösi Katalin helyett Lehoczki Orsolya játszott. Egy héttel előtte már próbáltunk, mint egy főpróbahéten, a beugrókkal még hamarabb elkezdtük a munkát. – Adott módot a fesztivál a szakmai diskurzusokra? – A színház mostani időbeosztása és a Drakula-fantázia próbái miatt előadás után vissza kellett jönnünk, így nem volt lehetőségünk más produkciókat megnézni. Huszonnégy órát töltöttünk távol: hajnali háromkor indult a háttér, a műszak, a művészek. De a mostani részvételünk a bizonyság arra, hogy el kell menni a fesztiválokra, meg kell mutatni, hogy mit csinálunk Békéscsabán. – Milyen hozadéka lesz ennek a díjnak? – Egy díj óriási elismerés, főképp, mert a POSZT megszűnte óta ez az egyetlen fórum, ahol találkozik a szakma. Ebben az előadásban benne van mindenki, az egész társulat. Biró Nóra, a díszlettervező Pantalone-díjat kapott az előadás díszletéért. A Dottore- díj után is ugyanúgy végzem a munkámat. Jön a Tóték, amin hónapok óta gondolkodom, keresem a vizuális, technikai és művészi megoldásokat. A díszletet is én csinálom… – A Vidor Fesztivál díjátadói úgy zajlanak, hogy az előadást adó színházba hozzák el Nyíregyházáról az elismerést, és egy előadáson nyújtják át az alkotóknak. Tudunk-e bármit, mikor vehetitek át? – Egyelőre folyik az egyeztetés, mindenképpen tájékoztatni fogjuk a közönséget! – További művészi sikereket kívánunk az alkotóknak! Szilágyiné Szabó Ágnes

Tovább
Az Énes madár szereplőgárdája és közreműködői

Két díjat is elhozott a Vidor Fesztiválról az Énekes madár

Az augusztus végén-szeptember elején Nyíregyházán tartott Vidor Fesztivál két díját is kiérdemelte a Tege Antal rendezte Énekes madár című szerelmes játék. Igazi trófeát juttatott a Trokán Péter vezette zsűri az előadásban játszó művészeinknek, hiszen a fesztivál legrangosabb díját, a legjobb nagyszínpadi előadásnak járó Dottore-díjat kapta meg Tamási Áron művének formabontó, dinamikus rendezése. Ugyancsak elismerést érdemelt ki az előadás díszlete, amelyet Biró Nóra tervezett: a forgószínpad előnyeit kihasználó, tradícióban gyökerező, de a csodát is megjeleníteni tudó díszlet Pantalone-díjat ért Nyíregyházán. A Vidor Fesztivál díjait nem a helyszínen adják át, hanem a nyertes előadások első „otthoni” előadásán, így hát a saját közönségünk is tanúja lehet a rendezés és a művészek sikerének. (A januári stábfotón és az eredeti szereposztásban Liszi Melindát látták Gondos Eszter szerepében, a nyíregyházi előadás alkalmával Tarsoly Krisztának tapsolhatott a Vidor fesztivál nézőközönsége)  

Tovább
Nádra Kitti az Énekes madárban

Nyíregyházi vendégjátékon mutatkozott be a békéscsabai Énekes madár

Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán láthatta a Vidor Fesztivál közönsége Tamási Áron Énekes madár című szerelmes játékát Tege Antal avatott rendezésében, Szabó Lajossal, Nádra Kittivel, Katkó Ferenccel és Csomós Lajossal a főbb szerepekben, Tarsoly Krisztina és Lehoczki Orsolya bravúros beugrásával Gondos Eszter, valamint a Boszorkány szerepébe . A huszonegyedik alkalommal megtartott Vidor Fesztivál augusztus 26. és szeptember 3. között húsz helyszínen több mint másfélszáz programmal várja a koncertekre, irodalomra, színházi előadásokra vágyó közönséget: a mi élőzenés Énekes madarunk Szente Éva és Gerner Csaba csodálatos énekével kivívta a nézők elismerését, hiszen már a szünet előtt vastapssal jutalmazták a színészeink játékát. Az előadásban játszó művészeink: Földesi Ágnes Villő, Nádra Kitti, Nagy Erika, Szász Borisz, Kiss Viktória és Tamási Panna.  

Tovább
Seregi Zoltán

Magyar Nemzet – Mi lesz Drakulával egy székely faluban?

Merész műfajjal zárja az 2021–22-es évadot szeptember derekán a Békéscsabai Jókai Színház. A közönség a Drakula-fantázia című zenés darabot ősbemutatóként nézheti meg  Seregi Zoltán  rendezésében. Bár a képzelet világából előbukkanó erdélyi gróf történetének sokféle feldolgozása született, horrorrockopera még nem készült róla. A próbák javában zajlanak. A Magyar Nemzet kérdezte az igazgatót, válaszok a cikkben olvashatók.

Tovább
_h7a1511_web

A Furcsa pár újra látható a Sík Ferenc Kamaraszínházban

Indul az élet a színházban! Ma már teltházzal idul útjára a Furcsa pár (a női változat), ám a következő napokra találhatók szabad ülőhelyek. Ha igazi női komédiára vágyik, ezt nem szabad kihagynia! Ülőhelyét itt tudja lefoglalni: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/program/furcsa-par-127218

Tovább

Összefoglaló a Szarvasi Vízi Színház nyári programjairól

A Macsakafogó musical színpadi próbája alatt Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója értékelte a Szarvasi Vízi Színház 2022-es nyári műsorkavalkádját.

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869
…7071727374…
75767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház

3 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmR1TGtBN0JFQnFJ

Kós Károly - Zalán Tibor: István, az országépítő (Békéscsabai Jókai Színház)

54 megtekintés 2026. február 3.

3 0

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnZNZjlkLXNLcTRZ

Patrick Hamilton: Gázláng (Békéscsabai Jókai Színház)

34 megtekintés 2026. január 21.

4 0

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

Zalán Tibor író nyilatkozik a Bartók rádió - Súgólyuk műsorának a Rege a csodaszarvasról eredetmonda megírásának körülményeiről és az előadásról.

2 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9BTGJPX3hqTWNF

Zalán Tibor - Bartók rádió - Súgólyuk

71 megtekintés 2026. január 20.

2 0

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkVTUm1Ea19pMTBj

Arany János - Zalán Tibor: Rege a csodaszarvasról

60 megtekintés 2026. január 13.

5 0

5 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLm9sUW1TbnpQaUhB

Jókai Színház Podcast - Seregi Zoltán

128 megtekintés 2026. január 2.

5 1

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk9tWUJiX2pRUTBR

Boldog új esztendőt az egész világnak!

121 megtekintés 2025. december 31.

6 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2026 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás